Antiszociális-cinikus énem azt suttogja, hogy rendben van ez így. A másik énem jelen pillanatban nem találom, szóval szempontütköztetés most nem lesz.
A helyzet az, hogy a gyerekek újabban (úgy 10 éve) nem köszönnek a lépcsőházban.
Igazuk van, minek. Nem ismernek, én sem őket. Közös bennünk valószínűleg, hogy nem is akarjuk megismerni egymást. Akkor meg tényleg minek tökölődjünk az udvariassággal, ne rúgjanak fel, ne kunyeráljanak pénzt, ne köpjenek le véletlenül szotyihéjjal, és annyi, nem?
Az egész csak azért furcsa, mert mikor 1984-ben beköltöztünk az akkor még tudtunkon kívül létező azonos című regény díszletei közé, eléggé kisgyermek voltam. Nekem sem akaródzott vadidegen szőrös embereknek csak úgy köszöngetni, de ha véletlenül mégis elmaradt, szüleim hosszú fejtegetéseket adtak elő az együttélés minimális szabályairól. Ha velük voltam és nem köszöntem, mert éppen az ideális légpárnás hadihajó megtervezésével voltam gondolatban elfoglalva, megállítottak, rám szóltak, hogy "köszönni ki fog?" A szőrös ember meg mosolyogva várt, a csókolom után jött a "szervusz kisfiam", és az arcán látszott, hogy az emberszámba vevés fontos dolog.
Egész hamar megszoktam a köszöngetést, néha valaki meg is kérdezte, hogy megy a suli, merre megyek játszani, satöbbi.
Most meg, a félrenevelés miatt állandóan kényelmetlenül érzem magam, hogy előre hangos sziával nyomulok a hétéveseknél. A rendesebbje úgy tesz, mintha meg se hallaná, szedi tovább a lépcsőt kettesével, csak a szeme sarkából figyel, hogy várható-e újabb inzultus. A tapintatlanok megállnak, eltátják a szájukat, és addig bámulnak a bolond bácsira, míg az el nem tűnik az egyik fordulóban. A legszemtelenebbek ugyanezt teszik, csak még röhögnek is hozzá.
Egyébként a szülőket is megértem, a köszönéssel csak a macera van. A gyerek a végén még illemet tanul, felveszik valami jobb suliba, jobb állásba, aztán majd még képes és elköltözik otthonról. Ahelyett, hogy nyitna egy illegális tuningműhelyt a garázsban, amiből megveszi nekik a mindennapi betevő diólikőrt és befizeti a fűtésszámlát életük alkonyán.
Meg különben is, kár ugatni, mások pihennének.
Bónusz: a téma művészi feldolgozása, csak 18 éven felülieknek.
