Névtábla:

"Őrjítő ez a lakótelep, ahol lakom veled." /Bizottság: Már megint ez a depresszió/ - egy blog, amelyben panellakók, csótányok és más házi kedvencek, lakások, radiátorok és fúrógépek a főszereplők.
panelblog@gmail.com

Új gyarmatosítás

Aki próbálkozott már harminc, ötven, a legjobb esetben hetven négyzetméteren végezni az úgynevezett életet, az valahol mélyen megérti az államok közötti területi viták természetét. Sőt! Nemcsak megérti, hanem maga is nap mint nap átél egy kis Koszovót, egy kis Csecsenföldet, de legalábbis egy mini autonómiatörekvést.

A helyzet ugyanis az, hogy vannak a közös helyiségnek, néhol tárolónak nevezett rendezetlen jogi státusú területek, amelyek nagynak ugyan nem nevezhetők, a lakótelepi embert mégis a birtoklás lehetőségének illúziójával kísértik. A régi panellakó persze nem ismeri be, hogy csupán az ösztön mozgatná: azzal áltatja magát, hogy a törött lábú székek, a felhasított kárpittal rendelkező fotelek és heverők, vagy a használaton kívüli, fiatal korban (1980 körül) a műhelyben fusimunka keretében hegesztett, igen borzalmas kinézetű virágállványok "még jók lesznek valamire".

Tároló persze kevés van, lakó meg sok. Így aztán többféle frontvonal mentén feszülnek egymásnak az indulatok.

A legédesebbek azok a jelenetek, amikor a korábban szerelmes, ám megöregedett és megkeseredett feleség jön rá arra, hogy férje egy szerencsétlen barom, még egy rendes tárolót sem tudott szerezni az eltelt évek alatt. Addig piszkálja élete párját, míg az végül össze nem verekszik a szomszéd Lajossal, aki egy egész "negatív lakást" rendezett be a maga kábé 10 négyzetméterén (ott alszik részegen). Mint minden háborúnak, ennek is békeszerződés a vége, az asszony diadalmas pillantásai közepette a férj lecipel egy dögnehéz kanapét meg egy ebédlőasztalt a vérrel hintett darab földre, amire azután az elképesztően bizarr ízű, túltartósítószerezett befőttjeit pakolhatja élete párja.

Vannak generációs ellentétek is: beköltözik a fiatal pár (mi) a szegedi panelba, reflexből elbattyog a másik lépcsőházban lakó - ebből kifolyólag tároló-ügyben teljesen apatikus - házmesterhez, elkéri a közös tulajdonú helyiség kulcsát, kerékpár-elhelyezés céljából. Kulcsot megkap, biciklit bepakol, öt perc múlva ajtót nyit a toporzékoló őslakónak. Hogy az a tároló az övé. Hogy oda csak az ő engedélyével rakhatott biciklit eddig bárki. Nem sokan egyébként. És hogy képzeljük egyáltalán. És azonnal. Mert különben.

"Mert különben?" - teszi fel a kérdést a koránál fogva szemtelen és tapasztalatlan új lakó (én). Ne fenyegessen. Az a helység közös. Nem a magáé. Hozzon tulajdoni lapot. Nincs joga hozzá. Nekünk is jogunk van hozzá.

Hogy a kerékpárnak van (illetve lett volna) helye a lakás erkélyén is, és az egész háborúskodást tulajdonképpen tényleg csak a fékevesztett birtoklási vágy váltotta ki belőlünk, azt akkor látjuk be, amikor a sorozatos felborítások, taposások és rugdosások miatti állagromlás következtében amúgy is elértéktelenedett jármű teljesen tönkremegy. A kérdőre vont őslakos győzelme teljes tudatában felelheti ezt: "én nem, t'om ki csinálta, kérdezzék meg a házmestert, ő ad mindenkinek kulcsot!".

A bejegyzés trackback címe:

https://panel.blog.hu/api/trackback/id/tr95397901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ori 2008.03.26. 18:26:39

Szerencsére a mi lépcsőházunk csak 8 lakásos, így viszonylag kevés határvillongás van tárolófronton... nálunk egyébként gyermekkocsi tárolónak hívják azt, ahova mindenki a bringáját dobálja be. :P Azért persze az én hátsó fékemet is tönkre tette már valaki, akinem nem tetszett, hogy elfoglaltam a "parkolóhelyét"...

Creative Commons License
Panelblog by Lakótelepi Blog Közösség is licensed under a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el! 2.5 Magyarország License.
Based on a work at www.panel.blog.hu.