Névtábla:

"Őrjítő ez a lakótelep, ahol lakom veled." /Bizottság: Már megint ez a depresszió/ - egy blog, amelyben panellakók, csótányok és más házi kedvencek, lakások, radiátorok és fúrógépek a főszereplők.
panelblog@gmail.com

Köszönni meg én fogok...

Antiszociális-cinikus énem azt suttogja, hogy rendben van ez így. A másik énem jelen pillanatban nem találom, szóval szempontütköztetés most nem lesz.

 

A helyzet az, hogy a gyerekek újabban (úgy 10 éve) nem köszönnek a lépcsőházban.

 

Igazuk van, minek. Nem ismernek, én sem őket. Közös bennünk valószínűleg, hogy nem is akarjuk megismerni egymást. Akkor meg tényleg minek tökölődjünk az udvariassággal, ne rúgjanak fel, ne kunyeráljanak pénzt, ne köpjenek le véletlenül szotyihéjjal, és annyi, nem?

 

Az egész csak azért furcsa, mert mikor 1984-ben beköltöztünk az akkor még tudtunkon kívül létező azonos című regény díszletei közé, eléggé kisgyermek voltam. Nekem sem akaródzott vadidegen szőrös embereknek csak úgy köszöngetni, de ha véletlenül mégis elmaradt, szüleim hosszú fejtegetéseket adtak elő az együttélés minimális szabályairól. Ha velük voltam és nem köszöntem, mert éppen az ideális légpárnás hadihajó megtervezésével voltam gondolatban elfoglalva, megállítottak, rám szóltak, hogy "köszönni ki fog?" A szőrös ember meg mosolyogva várt, a csókolom után jött a "szervusz kisfiam", és az arcán látszott, hogy az emberszámba vevés fontos dolog.

 

Egész hamar megszoktam a köszöngetést, néha valaki meg is kérdezte, hogy megy a suli, merre megyek játszani, satöbbi.

 

Most meg, a félrenevelés miatt állandóan kényelmetlenül érzem magam, hogy előre hangos sziával nyomulok a hétéveseknél. A rendesebbje úgy tesz, mintha meg se hallaná, szedi tovább a lépcsőt kettesével, csak a szeme sarkából figyel, hogy várható-e újabb inzultus. A tapintatlanok megállnak, eltátják a szájukat, és addig bámulnak a bolond bácsira, míg az el nem tűnik az egyik fordulóban. A legszemtelenebbek ugyanezt teszik, csak még röhögnek is hozzá.

 

Egyébként a szülőket is megértem, a köszönéssel csak a macera van. A gyerek a végén még illemet tanul, felveszik valami jobb suliba, jobb állásba, aztán majd még képes és elköltözik otthonról. Ahelyett, hogy nyitna egy illegális tuningműhelyt a garázsban, amiből megveszi nekik a mindennapi betevő diólikőrt és befizeti a fűtésszámlát életük alkonyán.

 

Meg különben is, kár ugatni, mások pihennének.

 

Bónusz: a téma művészi feldolgozása, csak 18 éven felülieknek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://panel.blog.hu/api/trackback/id/tr271415107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Style&Budapest · http://styleandbudapest.blog.hu/ 2009.09.29. 13:35:32

Amikor én laktam panelban, a kiskölykök ott sem köszöntek. Bár, ha jobban belegondolok, az úgy volt, hogy amikor a 13. ker.-ben laktunk, ott mindenki illedelmesen köszönt a másiknak, sőt általában megvárta a liftnél, ha látta, hogy épp akkor üti be a kódot a kapunál...aztán.Átköltöztünk Újpalotára, akkor 12 éves voltam, magam is kölyök. És ott nemcsak a gyerekek nem köszöntek-azt még talán meg lehet érteni, a szüleik hibája, hogy nem tanítják jó modorra őket, de hogy a felnőttek sem tudtak köszönni?! Általában úgy is csak ritkán sikerült egyik másiknak, ha előre köszöntél nekik....nemhogy a ház előtti úton nem, de a liftben sem! az ember lánya azt gondolná, hogy biztos azért, mert kiskölyök, és nem érdekli a felnőtteket...de azóta eltelt pár év, én is felnőtt vagyok, és egyik-másik öreg még így sem köszön...és becsapják az orrom előtt a liftajtót...hát ez van.

hugic 2009.09.29. 22:43:25

Én nem panelban lakom, mégsem köszönnek a szomszéd gyerkőcök. Sem az oldalsók, sem a kertvégiek. Biztos valami divat ez. De most komolyan, milyen már? Megyek a kertben, gazolok, a gyerek kapaszkodik a kerítésen (amit mellesleg nagyon nem szeretek), 1 méterre sincs tőlem és bámul rám, néz mereven a szemembe, de az a szia valahogy csak nem akar kiszaladni. Én meg csak várok és várok, majd feladom, és megadom magam. Köszönök én előre, hátha észreveszi magát, hátha csak példát kell mutatni, nehogy már ezen múljon. Na, ez jó rég volt már. Feladtam. Nem köszönök többet előre... mert hiába minden próbálkozásom, akkor sem hallok se egy sziát, se egy csókolomot (már arra sem sértődnék meg, csak hallanék végre vmi köszönésfélét), pedig hányszor, de hányszor tisztáztam már velük h: SZIA.

irrelevant 2009.09.30. 00:03:43

Továbbra is egyik kedvencem a blog, frissülhetne gyakrabban, élvezet olvasni! :)

amzso 2009.09.30. 00:42:21

én is néhány naponta csekkolom az oldalt, hátha van új poszt... ma szerencsém volt :)
Amúgy Újbudán elég jó a köszönési ráta, talán csak a néhány bolond és az albérletesek nem köszönnek. Anyu egészen biztosra ment, mert amikor látta, hogy közeledik felénk egy távolabbi szomszéd öreg néni, biztos ami biztos alapon előtte odasúgta, hogy "köszönjél". Na mindegy, de nem is lett belőlem narkós gengszter...

kis ani 2009.09.30. 08:16:01

- még gyerek koromban nem divat, hanem nevelés kérdése volt a köszönés. - a szülők is komolyabban vették mint most. Én nem panaszkodhatom mert a lépcsőházban akik laknak illedelmessen köszönnek.
A munkahelyemen viszont rossz tapasztalatom van mert az ott dolgozó diákok vagy csak kummantanak valamit vagy egyáltalán nem köszönnek.

Léhüllő · http://autostat.hu/markakereskedesek-szervizek 2009.10.02. 18:02:57

ÉS a legszebb, hogy nekem az első lakásom panel lesz hónapokon belül.
Na nem mintha belehalnék, de azért jobb átolvasni az ilyesmit. Ijesztő...

Veronikamama 2009.10.06. 15:21:26

Nem köszönnek, mert a szüleik sem köszönnek, nem is tanitja meg a gyermekét a jómodorra, de ha szarban van, mindjárt tudja hol lakom, becsenget, érdekes módon tud köszönni is.

Mylady 2009.10.12. 21:46:40

Hú, én mit kaptam volna otthon anno, ha nem köszönök!
Mondjuk mi főleg kertes házas övezetben laktunk. Panelban sosem.

Tapasztalataim felnőttként:
1. Először hétemeletes házban laktam, 6 évig (emeletenként 4 lakás volt), szinte senkit nem ismertem. Mindenkinek köszöntem, udvariasan, "jó reggelt/napot/estét kívánok" az emberek fele rám se néz, nemhogy köszönne.

2. 3 éve elköltöztem, 4 szint, szintenként 4 lakás. Szinte mindenki köszön a lépcsőházban. De! A szomszéd lépcsőházban lakók már nem, pedig kicsi a ház (3 lépcsőházból áll) és az egész egy társasházi közösség.
Kint gazol a ház előtti kiskertben a nő szinte mindennap, jövök ki a lépcsőházból, köszönök, rámnéz és elfordul. Ki érti?

A gyerekek szerintem sokszor azért nem köszönnek, mert nem tudják, mit mondjanak.
Az egyik szomszédban lakik egy nálam pár évvel idősebb házaspár, tizenéves fiúval. Mikor ideköltöztem, kb 12-13 volt. Zavarban volt. Köszöntem neki egy jól érthető Jó napot kívánok-kal (szülőkkel nem tegeződöm, mert primitív állatok, így nyilván a gyerekkel sem - a csókolomot meg nem akartam, pár év és felnő, egyre cikibb lenne), a gyereknek felragyogott az arca és utána büszkén köszönt, hangosan, előre. Kb 3x. Azóta nem. Mondjuk nagyon ritkán találkozom velük.

hangok súgták 2009.11.28. 14:13:39

nekem eddig mukodott a kovetkezo gyerekekkel, oregekkel egyarant.
-szia! (jonapot,kezcsokom stb)
*semmi valasz, fej elfordit*
artikulaltan uvoltve ismetlek : -mondom HELO!
*riadt tekintet visszakap*-jajsziasziasziaszia...
nagyon fontos hogy tovabbra is mosolyogjunk, mintha misem tortent volna, es legkozelebb is egy mosolygos szia-val nyissunk! es akkor lehet mar mosolyogva viszonoz, legkozelebb pedig mar szerva ott.

Creative Commons License
Panelblog by Lakótelepi Blog Közösség is licensed under a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el! 2.5 Magyarország License.
Based on a work at www.panel.blog.hu.