Névtábla:

"Őrjítő ez a lakótelep, ahol lakom veled." /Bizottság: Már megint ez a depresszió/ - egy blog, amelyben panellakók, csótányok és más házi kedvencek, lakások, radiátorok és fúrógépek a főszereplők.
panelblog@gmail.com

Az én adómból?

Nem tartozik szorosan a blog profiljába, de végülis "lakáskérdés", úgyhogy akkor megnyilvánulnék kicsit ennek a devizahiteles megsegítésnek az egyik lényeges momentumáról is, ha nem baj.

 

Népszerű lett Magyarországon az utóbbi időben, hogy mindenki jobban tudja, mire kellene elkölteni az általa befizetett adót. Teljesen normálisnak tűnő fiatal emberek képesek egyik pillanatról a másikra görcsbe rándulni, és semmibe révedő szemekkel rákezdeni a "felháborít, hogy az én adómból fizetik ezeknek az akármit" című mantrára. Az "akármi" helyére tetszőlegesen beilleszthető a börtönkoszt, a szociális segély, a nyugdíj, extrém légköri butaságkoncentráció esetén a krónikus betegek egészségügyi kezelése is.

 



A mantrázók közül sokan tényleg keményen dolgoznak, tényleg kevés fizetésért. Viszont szeretnének úgy élni, ahogy azt a Jóbarátokban látják. Lakás, kis amerikai konyhával. Jófej a szomszéd is. Mindig felugrik valami jóbarát, ugye. Pörköltszaftos trikóban havonta betrappoló főbérlő pedig nem szerepel a történetben.

Az álmokat - még ha ilyen földhözragadtak is - illik valóra váltani. Vettek hát egy fasza lakást az ötödik kerületben, Rogán "Jóbarát" Antal birodalmában, közel az irodához, ahol havi százhúszezerért güriznek. Hitelből, nulla önerővel vették azt a lakást. 20 évesen, 30 éves futamidőre. Mert ők a dolgozó lányok, és fiúk. Megtehetik.

Mások nem vettek fel hitelt, mert túl soknak, hihetetlennek tűnt már akkor is az ölükbe pottyanó húszmilla. Ilyen nincs, gondolták, és inkább "gyáván" maradtak albérletben, súlyosbítva a rettenetes főbérlővel.

A dolgozó lányok és fiúk most bajban vannak. Úgy tűnik, segítségre szorulnak. Hatalmi szóval arra utasítják a bankokat, hogy hozzanak értük áldozatot. Eddig ez oké, a bankok is hülyék voltak, látták a jövedelemigazolást, miért adtak hitelt annak, akiről lerítt, hogy a szülinapos bögréjén kívül más fedezete nincs.

Csakhogy a dolog nem ilyen egyszerű, mert a bank-és pénzrendszer sem az. A Véleményvezér kiválóan levezette, hogy miért az adófizetők, azaz én fogok szívni, ha végül mégis a bankokat táncoltatják:
 

A bajba jutott hitelfelvevők nyilván nem tudnak fizetni, hisz éppen ezért jutottak bajba. A bankokat nem nagyon sajnálná senki, de a gazdaságpolitika nagy öngólt lőne (visszaesne a gazdaság - a szerk.), ha csak velük fizettetnék meg mindezt. Ezért a gyakorlatban a terhek egy nagyon jelentős részét a magyar államnak kellene viselnie, tehát egészen pontosan: a magyar adófizetőnek.



Akkor most én is elkezdhetnék hőbörögni, hogy habala-habala, az én adómból, he, há' mitképzeltek, he?

Viszont mégsem kezdek. Mert igaz, hogy végeredményben az járhat rosszul, aki "gyáván" nem sétált be a maga húszmillájáért a bankba. Viszont legalább attól nem kell tartani, hogy egy kicsit még rosszabb lesz ebben az országban élni. Ha ugyanis nő a saját hülyeségük, és az állami cinkosság okán elszegényedett emberek száma, akkor itt rosszabb lesz élni, az biztos.

 

Egyet kérnék csak azoktól, akik esetleg segítséget kapnak: tessék majd kicsit kevesebbet okoskodni arról, hogy kinek mire költsék el az adóját, kitől milyen segélyeket vegyenek el. Mert ha a megsegített devizahiteles továbbra sem vesz vissza az arcából, úgy jár, mint az egyszeri kommentelő, aki egy helyesírási hibáktól hemzsegő hozzászólásban csúfolta ki a posztoló ótvar helyesírását.

 

 

 

Megosztás

 

A bejegyzés trackback címe:

https://panel.blog.hu/api/trackback/id/tr522297901

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Svájc bedönti a fél országot?! 2010.09.16. 15:27:48

A kigyúrt Milkaboci bármikor ráléphet a kétfarkú kutya egyik farkára... A svájci jegybank ma döntött: nem szigorított, de bármikor megteheti, ha érdekei úgy kívánják. Bölcsész vagyok, csak annyit tudok ebből, hogy ez nekünk nagy szívás lehet, és h...

Trackback: Rossz hitelek: mi fogunk fizetni 2010.09.15. 22:41:16

Szívjanak a hitelesek, mert megérdemlik? A bankok és az állam is felelős. De ami a bankoknak fáj, mindenkinek fájni fog: ha nincs hitel, nincs beruházás és új munkahely sem. Ezért az államnak, vagyis nekünk kell majd ezt megfizetni. Egyre több szemp...

Trackback: „Nehogy már az én pénzemből mentsék meg a hiteleseket!” - olvasói vélemény 2010.09.15. 20:03:10

Sefi barátom sörözés közben anyázott nekem egy sort, hogy miért mentik meg a jelzáloghiteleseket. Mondtam neki, inkább írja meg ide, de hagyjon békén sörözni. Íme meglehetősen sarkos véleménye, melyet amolyan vitaindítóként illesztünk be. A reakciókat ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bag 2010.09.15. 20:50:11

@Telepi János: Ja, persze megtartjuk a "lakóparki" kertes házat- +100 m2- a gagyiautót és a Tescós hitelre vett ipari hulladékot mindet. pluszmunka vállalás nélkül természetesen, mert az a menő.
az állam, értsd: Tisztességesen Fizető Állampolgárok Egyesülete meg majd jól "megsegít".
Nem kérek ebből!!!
Prolik miatt.

pakesz (törölt) 2010.09.15. 20:51:16

@Cyr: tenyleg az Fotav Zrt lett, nem is tudtam
de ezzel ki is fujt a nagyobb ujepitesu nem?

de azert a kereslet a tavfutest es a magas futesszamlakat fokent a panelosokkal asszocialta
nezd pl. ezt: tavfutes.com/
ennek a cime: "Távfűtés.com - ahonnan az 1.7 millió panelbalek mindent megtudhat a távfűtésről...http://www.tavfutes.com"

pakesz (törölt) 2010.09.15. 20:52:53

@Cyr: nanannana
www.rakocziliget.hu/tech.php
hazkozponti futes

az mas, annal nem a Fotav Zrt van a vegen...

Rwindx 2010.09.15. 20:56:24

Jó, akkor mégegyszer, és kérem valaki mutasson már rá ebben, hol van az hogy valaki ki fogja fizetni a hitelesek hitelét?

"A lakáshitelekre vonatkozó új szabályozás megtiltaná a bankoknak az egyoldalú szerződésmódosítást, az önkényes kamatemelést, előírná a középárfolyam alkalmazását és az ingyenes előtörlesztés lehetőségét. Kérelem esetén öt évvel automatikusan meghosszabbítható lenne a futamidő. Az adóstól az aktuális piaci értéknél többet nem követelhetnének a bankok, fizetésképtelenség esetén pedig nem kérhetnének büntetőkamatokat és más extra díjakat."

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.09.15. 20:59:14

@pakesz: ingatlan.net/magazin/2010/09/a-meregdraga-lakoparkok-hibai-tavfutes-bunozes-gaztenger-trukkos-vagy-lelecelt-befektetok/

Érdemes ezt is megnézni. De mondok még valamit. Bel-Buda. Tégla építésű társasházak. Távfűtésesek. Tömegével. Nézz utána. Magam is ilyenben lakom, hallgatom a panelpanaszt, de azért én is fizetem azt, amit ők...

pakesz (törölt) 2010.09.15. 21:04:40

@Cyr: akkor te latens panelbalek vagy :)

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.09.15. 21:10:14

@pakesz: Maradjunk a látens baleknél, nem kell mindenáron kiélezni panelre :)

gorcsev54 2010.09.15. 21:10:32

@bag: Én például nem fogatlan proli vagyok esetleg te, nem ösztön lény 21 éve vállalkozó , nincs 5 méteres plazma tv de van egy autóm(munkaeszköz) ráadásul nem új és nem is Suzuki és nem "0" önrésszel egyenlőre nem segélyen élek, egyenlőre de az ilyen 200IQ-val rendelkező egyének miatt lehet, hogy minden megtörténhet

Aztapaszta 2010.09.15. 21:14:34

Mutassatok nekem állami pénzből (adóból) megsegített devizahitelest.
Szerintem egy sincs.

A forinthitelesek hitelvelvételkor már megkapták az állami támogatást (adóból). Ez így volt 30 éve is.

Egy kérdés: hány ember tud saját keresetéből félrerakva 28 évesen készpénzből lakást venni? Saját keresetből, nem anyucitól meg apucitól esetleg államtól kapott pénzből.

Oráng Után 2010.09.15. 21:16:39

Az utóbbi tíz évben több devizahitelem is volt, mindet visszafizettem rendben. Értettem a konstrukciót, számoltam a többlet-kockázattal, volt, hogy a fogamat szívtam, volt, hogy a tenyeremet dörzsöltem.

2008-ban két közeli ismerősöm vett lakást, minkettő panelben, első önálló lakását. Egyikük egy örökség-részből tudott végre családostul kikecmeregni az albérletből, a másikuk elvált, külön költözött. Két - két és fél milla hiányzott. Luxuskiadás? A francokat. Irreálisan nagy összeg? Dehogy.

Egyikük sem kaphatott állami támogatást, ami a forinthitel mellett szóló egyetlen érv lett volna. Mindketten végiggondolták a kockázatokat, megnézték visszamennőleg húsz évre az árfolyamok alakulását, képzeletben megszorozták másféllel a törlesztőrészletet, és bevállalták.

Szerintem, aki kicsit értek hozzá, abszolút felelősen döntöttek.

Minden képzeletet felülmúlt azonban a CHF és a JPY árfolyam-emelkedése, de ami sokkal durvább, a kamatok is a várható legmagasabb kockázati érték többszörösére emelkedtek.

Így a törlesztőrészletek a bőven elviselhető szintről az erőn felüli kategóriába kerültek. Azonban a fák nem nőnek az égig, a trendek fordulnak, néhány hónap, egy-két év, és újra kedvezőbbek lehetnek az árfolyamok, a kamatok.

Mit várnak hát a devizahitelesek?

- Az átmeneti nehézségek miatt ne kelljen az egész vagyonukat, lakásukat áron alul elveszíteni.

- Ne tolja rájuk a bank az összes kockázatot, az összes hitelezési veszteséget és még plusz a magasabb kockázat költségeit.

- A bank azért kér olyan sokat a szolgáltatásért, mert kockázatot vállal. Ha ebből a pénzből kockázati alapot képezne, és nem irritáló mértékű vezetői bónuszokra költötte volna, amíg nem volt baj, akkor most helyt tudna állni a bevállalt és megfizettetett kockázatért.

- És végül milyen állami segítség került szóba? Az, hogy az állam, vagy az önkormányzat egy cégén keresztül megveszi a bedőlt hiteles lakását, bérbe adja neki, majd ha újból fizetőképessé válik az ügyfél, elővásárlási joggal visszaveheti. Ebből az állami cég végül csak jól jön ki, haszonnal. A bajba jutott hiteles meg nem kerül utcára.

Tehát megkérdezem: hol jön a képbe az adófizető? Mikor kér a bajba jutott hiteles állami támogatást (feltéve, ha nem államilag támogatott forint-hitelt vett fel)?

Megmondom: akkor, ha az utcára kerül. Ez kerül a legtöbb pénzébe az adófizetőnek. Az államnak pedig az a dolga, hogy ezt elkerülje. Elkerülje szervezéssel, elkerülje szabályozással, de nem segélyezéssel.

És végezetül még egy dolgot nem értek. Mára mindenki nagyon jól tudja, milyen extra-kockázata van a devizahitelnek az évszázad legynagyobb világgazdasági válsága esetén. Miért kell megtiltani? Miért nem elég a törlesztőrészletet a jövedelem alacsonyabb százalékában maximálni?

Ha ma hitelre volna szükségem, devizahitelt vennék fel. A törlesztés ideje alatt a mostani szintről nemigen várható még egy ilyen drasztikus romlás. Javulás viszont annál inkább, ami a törlesztőrészletek (esetleg lényegesen) kedvezőbb alakulásához vezethetne.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.09.15. 21:17:50

@Aztapaszta: "Egy kérdés: hány ember tud saját keresetéből félrerakva 28 évesen készpénzből lakást venni?"

Ez még megeshet. Ha úgy kérdezed: "adózott jövedelemből", na az már kevésbé.

Telepi János · http://www.panel.blog.hu 2010.09.15. 21:17:53

@Rwindx: ugyanabból a cikkből idézek, mint te: "A nyolc pont nem pusztán nyereségükből vehet el (noha éppen e nyereségre hivatkozva vetette ki a kormány a legmagasabb európai bankadót), hanem ugrásszerűen megnövelheti a gyakorlatilag bedőltnek tekinthető, a bank számára veszteséget jelentő hitelek számát."

Ez utóbbiak miatt kezdődött amúgy a válság az usa-ban. A sok behajthatatlan hitel miatt. Ha ezt újra csináljuk kicsiben, akkor mindannyian fizetünk. Erről szól a Véleményvezér-poszt is.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.09.15. 21:30:14

@Oráng Után: "A törlesztés ideje alatt a mostani szintről nemigen várható még egy ilyen drasztikus romlás. Javulás viszont annál inkább, ami a törlesztőrészletek (esetleg lényegesen) kedvezőbb alakulásához vezethetne. "

Vagy igen. Nem tudhatod. A jelenlegi romlást, kamatemelésekkel spékelve még tudjuk finanszírozni. Még egy ilyen menetet azonban nem tudnánk. És szerintem igen sokan vannak ezzel így. A felelősen hitelt felvevők ereje is előbb-utóbb a végéhez közeleg. Amikor felvettük, 160-nál, 260 még belefért. Kamatemelések nélkül. Kamatemelésekkel viszont kisvártatva ott tartunk. Bár a bevételeink nőttek volna ilyen ütemben...

pakesz (törölt) 2010.09.15. 21:30:33

@Oráng Után: azert ezt legyszi ne hangoztasd...
mi megtiltottuk a devizahitel felvetelen jelzalogra
mi kis pocs orszag vagyunk de a lengelek is megtettek...
ez azt jelenti hogy nem lesz tobb CHF ELADO, hanem minden honapban folyamatosan CHF VEVO lesz
ez vevoi nyomas, a CHF fel fog menni meg jobban...

de az is lehet hogy nem :)

gorcsev54 2010.09.15. 21:32:49

@bag: És még valami amit az előbb elfelejtettem:1 fizetem a hitelem (ami elvileg "hatalmas összeg"25000Ft fix hitel majd legfeljebb tovább fizetem. 2.te vagy kurva sok adót fizetsz akkor kurva sokat keresel ergo nincs szükséged hitelre vagy kurva sok adót csalsz akkor szintén nincs szükséged hitelre vagy örököltél a szüleidtől és mondjuk nem neveltél fel két gyereket és indítottad el őket vagy nincs szükséged semmire és a kanca ajándékát meg nyugodtan saját magadnak küldjed.Az nem megoldás! Világos! Aki meg a lakás hitele mellé autóhitelt , a többi hitelt bevállalta az szabaduljon a dolgaitól fontossági sorrendben Nekem is van ismerősöm aki házat épített hitelből új autót vett Plazma tv Pc -t meg mindent hitelből egyszerre igaz állami (egyet lehet találni, hogy mi a foglalkozás könnyítés képen való színű nem rúgják ki és 48 évesen nyugdíjba mehet nem úgy mint én) alkalmazott a feleségével együtt (csodálkozik ,hogy egyikük fizetése elmegy a hitelre a másikénak a fele a rezsire)Na látod az ö IQ 20 - mint általában a munkatársai,mert az ember kivárja ha nagy hitele van és nem egyszerre akar minden, ahogy én is 37 év munkaviszony alatt jó pár öreg csotrogányt elfogyasztottam, mert fontosabb volt a házam a gyerekeim és a spórolás, de mivel nekik adtam most nekem nincs és a vállalkozás mint általában minden egyre szarabb, főleg az elvonások miatt.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.09.15. 21:32:50

@pakesz: Sőt, leginkább az lehet, hogy bármi lehet. Akár valami is, esetleg akármi. Egyet azonban kijelenthetünk: semmi semmiképp nem lesz. Punktum. :)

Oráng Után 2010.09.15. 21:40:20

@pakesz: Neked is igazad van, bár ez nem hirtelen hajtja fel az árfolyamot, de tartósan mgnehezíti a csökkenését.

pakesz (törölt) 2010.09.15. 21:43:40

@Telepi János: ne beszeljunk mar butasagokat!
nalunk BP -n volt 2*70% -os ingatlanfedezet!!! eloszor is hogy a piaci ertekenek a 70% -nak a 70%-nyi penzt kaptak
ezert is nagyon sok devizas egy masik ingatlant is beterhelt!!! amerikaban meg spanyolban eppen ez nem volt...

ha tevednek javitsal ki de szerintem ez igy volt...
nalunk nem lesz ugyanaz mint USAban, fokent hogy a mostani szabalyozas az olyan hogy az ados meg a sirban is fizetni fog, es hiaba van a valtoztatasi kerelem a 8 pontban, hiszen ez -mint jol tudjuk- ALKOTMANYELLENES hogy a mar meglevo szerzodesekre kiterjesszek...
vagy ha megis megcsinaljak akkor tenyleg nagyon sulyos penzeket kell kifizetni az allamnak!!!

Rwindx 2010.09.15. 21:44:27

@Telepi János:
Valóban el fog venni a nyereségükből. Ez nem kétséges. De ha mondjuk kirabol minden nap, és ebből a rablónak bevétele származik minden nap, ha egyik nap beszerzel egy önvédelmi fegyvert akkor az kitolás a rablóval mert már nem olyan nyereséges a tevékenysége? Ha így gondolod akkor a te szemszögedből igazad van.

A fizetésképtelen (bedőlt) ügyfél pedig szvsz messze nem ugyanaz mint a kisebb nyereséget termelő ügyfél. Hisz kamatot ezentúl is fel fog számolni a bank, ahogy kezelési költséget és egyéb díjakat. Ha ezekből nem tud megélni a bank akkor mégis mivel foglalkozik? Meg tudnád nekem magyarázni?
De ha egyáltalán valami furcsa okból kifolyólag mégis vesztesések lennének, az akkor sem jelenti hogy a hitelek behajthatatlanok lennének. Egyszerűen veszteség képződik, na bumm, majd átszerveznek pár dolgot, megtették korábban is.

A válság pedig 1 lépéssel előrébb kezdődött, mégpedig az ingatlan áresésekkel 2007-ben. Erre akartak ugye a bankok újabb fedezetet bevonni, ezt nem tudták megtenni és a piacra dobott ingatlanok generáltak újabb ingatlanáreséseket. Mivel érdekes (egymásba csomagolt) befektetési struktúrákat hoztak létre korábban ezért bedölt egy csomó ingatlan alap is, viszont mivel ingatlan alapokat egy csomó más származtatott alap is tartalmazott, ezért sorba dőlt be minden, a bankok értékpapír készletének értéke tendált a nullához, ami kimutatásokban durván mutatott. Majd ezekből jöttek a csődök, ami szintén további csődöket generált.

Szóval nem egészen a behajthatatlan hitelek okozták a válságot, ha a bankok tervezetten (akár központi utasításra) kezelik a történéseket, akkor nem kerülnek a piacra az ingatlanok ezáltal az ingatlan alapok sem zuhannak meg, és az eseményláncolat nem indul be. Faramuci módon az amit linkeltem ezt a folyamatot pont megakadályozza, de legalábbis mérsékli. Ezért hosszú távon tekintve a bankoknak is jobb lesz, csökken a kockázatuk, a nyereségességüket meg majd megoldják máshogy, mert meg tudják. Igazodnak a jogi és gazdasági környezethez.

Rwindx 2010.09.15. 21:49:00

@pakesz: A briteknél pl megkaphattad a fedezet 105%-át hitelként. Azt mondták jó lesz bebútorozni az ingatlant.
Na itt ilyen tényleg nem volt.

infrablu 2010.09.15. 21:55:20

Szóval az egyes embertől nem várható el, hogy felmérje egy pénzügyi döntés (hitelfelvétel, turbózva: deviza alapon) következményeit?
Ez implicite azt jelenti, hogy Kádár Jani bácsit hozzuk vissza, az a rendszer "megmondta" mit tegyünk és nem engedett felelőtlenkedni. Érdekes, úgy 89 táján épp az volt a fájdalom, hogy a rendszer gyereknek nézi az állampolgárt. Akkor ez most hogy van? Ha követelem, hogy jogom van hülyének lenni, akkor kell a piacgazdaság, ha kiderül, hogy hülye vagyok, akkor segítsen az állam, mert valaki "kihasználta" a hülyeségemet.
Végeredményben az adófizetők pénze bánja ezt a tudathasadásos állapotot, mert ugye a "bajba" jutottak is szavazni fognak valamikor valakire (na kire?)és tényleg milyen piszok dolog, hogy emberek.... stb. stb.
Mellesleg a sok bedőlt hitel ékesen bizonyítja, hogy mennyi fekete és adózatlan jövedelem van kinn, mert most egyre másra derül ki, hogy 80-90 khuf fizetésből (ez a legális) kb ugyanekkora törlesztőrészleteket vállaltak be. Kösz szépen adózatlan minimálbér és társai. Most legyen büszke az a sok marha, hogy a New York-i forgóajtón utolsónak megy be és elsőnek megy ki. Ennyit ér a mi baromi nagy "jég hátán is megélünk" mentalitásunk. Kedves hitelesek és az őket megsegítő politikusok: kösz, hogy a valódi adózók pénzén éltek nagylábon.

Harcászati atompingvin 2010.09.15. 22:04:37

@infrablu:

Ez nem egészen így van. A hitelfelvevők döntő többsége igenis felmérte a döntésének a várható és előre látható következményeit.

Én sem vagyok sík hülye, és bár nincs most devizahitelem, de két-három éve, ha szükségem lett volna rá, simán felvettem volna. Lehetsz előrelátó, parázhatsz szélsőséges mértékben, de ezt nem láthattuk előre. Ami a pénzpiacokon történt, az minden józan kockázatelemzést felülmúlt.

A devizahitelesek igazi problémája az, hogy felmérték, mekkora törlesztőrészletet tudnak bevállalni, rászámoltak egy ésszerű kockázatot, de ami lett, az már meghaladja sokuknak az erejét. És erre jött rá a válság, a munkanélküliség, de akinek megmaradt a munkája, annak is csökkent a jövedelme például az év végi bónuszok elmaradásával.

pakesz (törölt) 2010.09.15. 22:22:17

@infrablu: "Mellesleg a sok bedőlt hitel ékesen bizonyítja, hogy mennyi fekete és adózatlan jövedelem van kinn, mert most egyre másra derül ki, hogy 80-90 khuf fizetésből (ez a legális) kb ugyanekkora törlesztőrészleteket vállaltak be"

konnyen elkepzelem, hogy aki megsegitest ker, az elobb egy APEH tisztazast fog onmaga ellen kerni :)
elvegre valamit valamiert :)
na ha ugy segitenek, hogy elotte onreviziot ker a delikvens meg az is mondom hogy segitsek...
de akkor gusztustalanul tegyek fel pont a te kerdesedet

Kelly és a szexi dög 2010.09.15. 22:40:09

Az, hogy a bankok kevesebbet fognak keresni, nem azt jelenti, hogy a te pénzedből fizetnék ki más tartozását!

El Argentino 2010.09.15. 23:02:46

Új jelmondat lesz lassan születőben:
Bankárokat a Dunába
CHF-eseket utána. :D

Aztapaszta 2010.09.15. 23:23:01

@infrablu:
@pakesz:

Mutassatok nekem állami pénzből (adóból) megsegített devizahitelest.
Szerintem egy sincs.

A forinthitelesek hitelvelvételkor már megkapták az állami támogatást (adóból). Ez így volt 30 éve is.

Egy kérdés: hány ember tud, saját adózott jövedelemből, félrerakva, 28 évesen, készpénzből lakást venni? Saját keresetből, nem anyucitól meg apucitól, esetleg államtól kapott pénzből.

Calden 2010.09.15. 23:39:26

Azt azért látni kellene, hogy amikor a többség (90%) felvette a hitelt a lakásra, akkor elég kiegyensúlyozott és stabilan 150-160 ft/chf között volt az árfolyam régóta. Mindenki számolt azzal, hogy ez eltérhet 10-20 forinttal az évek alatt minthogy azzal is, hogy a keresete az évek alatt növekedni fog legalább reálértéken.

De az senkitől nem várható el, hogy 50-60 százalékos árfolyamot s mellé a banki profit biztosítására öntörvényűen módosított szerződések kamatainak emelkedését is elbírja. A bankoknak ebben van felelősségük.

Azok a habzószájú lázongók, akik meg a mellüket verik, hogy "az én adómból meg..stb", fizet az állam, nos az még nagyon messze van. S tegyük fel, hogy nem az ő adójukból, hanem mondjuk a devizahiteles jövedelmének adóját fordítják annak megsegítésére. Ennyi. Az ő adójukból meg mondjuk támogassanak cigány putrik felhúzását közvetlenül a szomszédjukban.

pakesz (törölt) 2010.09.15. 23:40:48

@Aztapaszta: gondolom meg tegyuk hozza, hogy egyetemet is el kell vegezni de hogy 3 evet csuszunk vele az nem gond?

szoval 1 ev alatt? hat nehezen lehet abbol ingatlant venni :)

varvizib 2010.09.15. 23:43:15

Ahogy nézem rengeteg írás van már ezen téma körül. És jellemzően két csoportra lehet ezeket felosztani:
1.) akik szerint a bankok és a jogalkotók is hibásak, avagy esélyük sem lehetett a devizában eladósodóknak, hogy felmérjék a valós kockázatokat;
2.) akik szerint mindenki aki hitelt vett fel, hülye volt, most pedig a mi adónkból élősködnek.

Azt mondanom sem kell, hogy a két féle megközelítés közül melyik a primitívebb.

"ha a megsegített devizahiteles továbbra sem vesz vissza az arcából" - Ugyan már, mondd meg nekem, hol látsz te itt arcoskodó devizahiteleseket?

Én olyanokat látok, akik attól félnek, hogy elveszítik a házukat. Olyanokat látok, akik napról-napra élnek, és próbálják kitermelni a törlesztőket. Sokan megbánták már hogy szóba álltak a bankkal, de vannak közöttük olyanok is, akik elismerik, hogy még így is jobban járnak, mint ha forintban vették volna fel a hitelt.

És többnyire nem azért vannak ilyen helyzetben, mert nem bírnák el ezt az árfolyam szintet, hanem azért, mert az árfolyamveszteségen felül a bankok extra kamatot is kérnek, és a kettő együtt sok!

Miután - ma még - a bank egyoldalúan módosíthatja a szerződéseket, vajon egyáltalán milyen információk birtokában hozhat egy ügyfél "jó és megalapozott döntést" egy ilyen helyzetben? Az talán logikusabb, ha hiteltörlesztés helyett valaki nagyjából ugyanannyi albérleti díjat fizet, a semmiért?

Szóval szerintem nehéz előre okosnak lenni, és nem kellene azt a devizahiteleseken leverni, ami nem az ő saruk. A bankok pedig igenis fizessenek. Eleve milyen jogon élősködtek idáig? Szerintem a bankoknak nem kellene profit orientált intézményeknek lenniük, sőt kizárólag non-profit módon kellene működniük a társadalom javára (nem ingyen, hanem profitmentesen).

Valamint jó lenne, ha az emberek kapnának némi felvilágosítást ahhoz, hogy helyesen tudják kezelni a pénzügyeiket. Például: ajándékokra, fogyasztói cikkekre NEM SZABADNA hitelt felvenni, lakásokra lehetne (ha az ügyfél biztonságosan tudja törleszteni és van azért némi tartalékja is), befektetésekre pedig akár javaslott is (a hatástöbbszörözés végett). Nem hibáztathatók annyira az ügyfelek a saját hülyeségeikért, ha a TV-ben csak azt hallja, hogy "költekezz ész nélkül", az oktatási rendszerben pedig semmit sem mondanak a témáról. A legtöbb ember úgy nő fel, hogy a suliban csak azt tanulja meg, hogyan legyen jó alkalmazott (és fogadjon el mindent gondolkozás nélkül), de azt nem, hogy hogyan bánjon a pénzével!!!

pakesz (törölt) 2010.09.16. 00:07:30

@varvizib: "Például: ajándékokra, fogyasztói cikkekre NEM SZABADNA hitelt felvenni, lakásokra lehetne"

tevedes!!!
a lakas is fogyasztasi cikk...
csak sok ember probalta meg bemagyarazni maganak, hogy az befektetes...

pakesz (törölt) 2010.09.16. 00:16:12

@Calden: haaaat megvan az arfolyam
megvan a magyar inflacio
tessek osszevetni!!!
elmeletileg ha csak realfolyamatokat nezunk akkor az arfolyam fogja kovetni az inflaciot!!!
2004 utan attol elszakadt!!!

nezzuk csak mi tortent!
FOLYAMATOSAN arrol ment Jarai Nemzetes Uram alatt a turhalas, hogy hat FideSS elmondta hogy Eros Orszag Eros Forint
Jarai Zsiga ennek megfeleloen magasan tartotta a kamatylabat(le lehet ellenorizni ezt is!)
akkor kohogtek mar sokan hogy az orbani siker az valojaban a Bokros csuszo leertekelesehez volt kotheto, es az hogy a forint b.szott eros es az rossz az exportorientalt iparnak
utana jott a PIACTORZITAS, hogy mindenki CHF-ben vette fel a hitelt, pluszba spekulaltak is a magyar forintra kulfoldiek hogy EU tagok leszunk es akkor at kell valamilyen arfolyamon valtani
amikor 245 lett az ajro akkor mindenki lehidalt, hogy nem hittek el!!!

amugy a Szent Forint ertekerol:
www.fn.hu/belfold/20100702/rona_peter_orban_csak/
"Kezdjük az elején. Minden valutának kiszámítható az egyensúlyi árfolyama, ami mellett a nemzetgazdaság optimálisan, kapacitásait maximálisan kihasználva működik, anélkül, hogy különösebb inflációt gerjesztene. A forint árfolyamsáv közepét a jegybank 2003-ban reálisan 283 forintban határozta meg. Azóta a magyar infláció összességében 32 százalékponttal haladta meg az eurózónáét. Tehát az egyensúlyi árfolyam is 32 százalékkal nőt."
szerintem o van annyira tokos gyerek, hogy nem utolag kepzelget bele dolgokat :)

Calden 2010.09.16. 00:34:03

@pakesz: ez így igaz.

A gond ott van, hogy a béremelkedések messze alulmaradnak minden évben a fogyasztási cikkek, élelmiszerek, szolgáltatások és egyebek árának növekedési szintjétől. A statisztikák ott buknak meg, hogy komplexen vizsgálják az árindexeket egy bizonyos mennyiségű minta alapján. Matematikailag jó, de a gyakorlati életben, a mindennapokban dolgozó emberek számára téves.

Magyarul a költségek növekedése folyamatosan növekszik, de a munkabér ezt nem tudja követni, így a diszkrecionális jövedelem egyre fogy. A gond ott van, hogy ezt vették és veszik figyelembe a mai napig a "döntéshozók", s így szegényedtek és szegényednek továbbra is az emberek.

Statisztikailag ha 10 emberből 1 keres havi 500 ezret s a maradék 9 havi 90 ezret, akkor a lakosság átlagjövedelme ugyanúgy 131.000/hó, mintha mind a tízen ennyit keresnének havonta. Na ez a gond, amikor számolgatnak, majd hátradőlnek, hogy ki mennyit bír még el például a törlesztőkben, s kijelentik, hogy bírja még a nép...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.09.16. 00:53:31

Csudálatos, örökké hálás téma a semmiről, ugyanis 1 személyes _adóforintról_ sem tudok még, hogy bármilyen devizahitelest ki akarnának segíteni belőle. Ez egy "baszd meg a porszívódat"-típusú álhisztéria a kis adójukat féltőktől - a blogbejegyzéseket olvasva nem a hitelkárosultak rinyálnak leginkább.

Másfelől nem kérek én senkitől semmit - a saját adómból tökéletesen ki tudnám segíteni saját magam, nem kell másé.

guy2 2010.09.16. 01:33:19

Fel kéne már fogni, hogy csökkenő népesség mellett nem lehet növekvő gazdaság. Növekvő gazdaság sem lehet sokáig, mert nem hordhat mindenki tizenhárom mobiltelefont magánál. A népesség sem lehet mindig növekvő, mert behorpad a föld a lábunk alatt és elsüllyedünk. A hitelek meg ezeken alapulnak, és még egy jó ideig, amíg kapni a boltban kenyeret, ezen is fognak alapulni. Változó gazdaságpolitika meg majd lesz, mert az ember alkalmazkodó fajta.

mis 2010.09.16. 05:12:47

a devizahitelesek védelmében: annó, amikor felvettem/tük a hitelt azt mondták (tudom, hogy ez eléggé sovány indok), hogy 10-20%-os növekedés nem lehetséges a törlesztőben, mert akkor már az állam közbelépne...szerényen jelezném, hogy a +50% közlében eléggé kellemetlen már a dolog...
De természetesen annak is igaza van, aki azt mondja, hogy senki sem kényszerítette rá az embereket, hogy hitelt vegyenek fel.
A bambit is mindenki csak addig itta, amíg ki nem derült, hogy mérgező. Az okosok biztos akkor is mondták, hogy látod-látod... :)

t0thl 2010.09.16. 05:44:58

Segítse meg a hiteleseket a hóhér.
Nekem az a véleményem, hogy az alapoktól kezdve lehet építkezni. Dőljön be minden, hitelek, gazdaság, minden.
Utána a romokból majd felépül valami.
Annyira el van kúrva már minden, minden szinten, hogy ezekkel az össze vissza toldott foldott intézkedésekkel nem lehet megmenteni.
Kb. mint egy boxoló aki már elájult, de nem hagyják elesni, mert oldalról megtámogatják botokkal.

t0thl 2010.09.16. 05:46:27

@Modor Tibi: Az állam nem bank. A saját adód nem arra van, hogy ha elköltöd a pénzed akkor hozzányúlj.

színjáték az egészvilág 2010.09.16. 06:25:03

ezt a kommunista " oldja meg az állam az emberek problémáit" hozzáállást el kéne már végre felejteni

amit az új kormány csinál egy katasztrófa, ha senki nem felel a döntéseiért, még többen fogják úgy érezni, hogy nincs kedvük fizetni az áram v. mobilszámlát, de majd állam bácsi szépen megoldja

ja, és van chf lakáshitelem. és én is bukóban vagyok

na__most__akkor 2010.09.16. 06:33:35

@Kangörény_:
4. Aki dolgozik és adót fizet, az teljes joggal akarja megszabni, hogy mire költsék, vagy mire ne költsék az adóját.

Igaz -
- lenne, ha tényleg akarnák a Zemberek.
A Zemberek nem akarják, még akkor sem, amikor tehetnék.

Az idei adóbevallásnál az adófizetők fele nem rendelkezett az 1+1 százalékról, pedg az TÉNYLEG oda jutna (jutott volna), ahova szánták.

Na most akkor miről is beszélgetünk?

Ridita 2010.09.16. 06:48:27

A kormány "megoldása" az, hogy minden kilakoltatást felfüggesztett. Szó szerint az összeset, függetlenül attól, hogy kikről van szó. Tehát ha feltörök egy lakást, április 15-ig nyugodtan lakhatok benne, nem kell félnem a végrehajtótól. Komolyan mondom, nem is értem, miért vagyok olyan hülye, hogy inkább vettem egyet. A munkatársaim többsége az enyémnél nagyobb, szebb ingatlanokban él, nyakig eladósodva. Az én lakásom ugyan szerényebb, de akárcsak az ócska autók többsége, már ki van fizetve.
Egyébként mindenkinek ajánlani tudom a www.drtothandras.hu oldalt, ahol szépen le van vezetve, hogy miért éri meg inkább albérletben lakni, mint lakást vásárolni. Persze a magyar mentalitás más, de lassan változtatnunk kellene a hozzáállásunkon, és mindenkinek felelősséget kellene vállalnia a döntéseiért.

Unter Bahn (törölt) 2010.09.16. 07:59:07

Szerintem csak és kizárólag a hitelesek (bármilyen pénznemű) magatartását ne firtassuk már addig, amíg a bank maga is részt vesz a fizetésképtelenek táborának gyarapításában.

Konkrét példa az volt, hogy elhívtak kezesnek... olyan rokon, akinek illene elvállalni, de nem szívesen tenném, nemet se kelljen már mondani... hát beírtam őszintén az összes hitelemet, amiből világosan látszik, hogy jövedelmem immár kb. 90%-a megy el hitelre, a háztartási kiadások pedig kb. 150 %-ban haladják meg azt. (Tudom mire gondolsz, de hőbörögj, nem egyedül vagyok kereső a családban).

Gondoltam, hogy így rafináltan elkerültem a kötelezettségvállalást... de nem:-(((

A banki ügyintéző ügyesen odakanyarintott még egy tekintélyes összeget "Egyéb jövedelem" címén, hogy minősítéskor kedvező legyen az elbírálás:-(((

Hát nem aranyos??? Mit meg nem tesz a Bank, hogy az ügyfele, aki SAJÁT minősítő rendszere szerint alkalmatlan adósnak de még kezesnek is, mégis kapjon hitelt???

Akkor most ki is az átgondolatlanabb??? Az elvileg pénzügyi analfabéta akárki (merthogy nem végzettséghez vagy intelligenciához, hanem rendszeres jövedelemhez van kötve a hitel-igénylés), vagy a Bank, amelyben elvileg CSAK pénzügyi szakemberek dolgoznak és hát ha valaki megismeri a potenciális bedőlős hitelest, az pont a BANK!!!

Miért teszi??? - villan át a kérdés és nem tudok másra gondolni, mint az Amerikát és Ny-Európát lázba hozó banki segélycsomagokra, illetve azokra a bankokra, amelyek a hatalmas összegű konszolidáció után volt bőr a pofájukon óriási prémiumokat fizetni.

No de nálunk tudtommal nem volt még effektív konszolidáció... vagy igen??? Egy banknak van lehetősége most Magyarországon az eredményből leírni a bedőlt hiteleket???

Mert valami okának kell lennie, hogy saját maga ellen dolgozik... talán épp az "adófizetők pénzére" toborozza a hiteleseket még mindig???

Én ugyanis még mindig rendszeresen kapom a nem kis összegű "Személyes ajánlat" c. kiadványokat, néha milliókról, olyan összegekről, hogy kiakadok! Fel is hívnak, hogy megkaptam-e, miért nem élek vele? Hogy a másik hitelt ebből vissza kell-e törleszteni? Hát... nem kötelező...de ha nagyon akarom, éppen lehet... BANG!!!

Miért akar saját bankom minden áron bedönteni???????

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.09.16. 08:45:33

@Bukowszky: Ez a "nem várható el tőlük, hogy tudják..." gondolkodásmód rossz irányba vezet. Mert előbb-utóbb nem várható majd el senkitől, hogy tudja, hogy iskolába kéne járni, vagy nem szarunk a díszkőre, vagy hogy nem szép dolog kirabolni valakit.
Ezt én egyfajta evolúciónak tekintem: aki akkora hitelt vesz fel ,amit nem tud törleszteni, az szépen kihullik a rostán, éhenhal, és nem adja tovább a hibás viselkedésmintát a következő generációnak.
Nyelni kell egy nagyot, és könnynek között elbúcsúzni a frankhitelesektől. Ilyen a c'est la vie.

Behajtó70 2010.09.16. 08:55:18

Aki normálisan csak az ingatlan értékének 50-60%-át vette fel, és a fizetésének max 30-40%-át kötötte le - mondom: ez a normális eljárás felső határa -
annak most sincs hatalmas problémája.

Vannak viszont olyanaok, akik felvettek egy szabdafelhasználásút, azzal elmentek egy másik bankhoz, mint önrésszel rendelkező kérelmezők, és felvettek egy nagyobb hitelt. Így két jelzálog is van a házukon, és a fizetésük 80-90%-a a törlesztésre megy el. Na ezek persze most bedőlnek.

Őszintén? Ez utóbbiaknak egy fillér segítséget és támogatást nem adnék!

Mzee1000 2010.09.16. 08:55:19

Nem értek egyet a hitelesek megsegítésévvel. Ez a bank és az ügyfél közötti üzlet kellene hogy legyen, az államnak max. segíteni kellene a tárgyalásban. De állami segítséget erősen ellenzem!

anyádbogár · http://www.apadhuzzonafaszara.com 2010.09.16. 08:56:11

@Unter Bahn: OK. akkor egyezzenek meg a bankok és a beragadt hitelesek. nekem is van lakáshitelem, de forint alapú és közel 50% önrészem volt. az előző lakásom is 30% önrésszel forintalapú. pedig mindenki lehülyézett, hogy miért forintban, "mértnem" svájci frankban. és ne gyertek azzal, hogy nem volt pénz az önrészre. most meg ott ültök a (még) saját lakásban, munka lenne (száz kilométerre vagy távolabb), de hát most nem lehet jól eladni a lakást, így a munka sem oké.
de könyörgöm: kevés a pénz az egészségügyre, a munkahelyteremtésre, a közbiztonságra és még sok minden másra is. és akkor van olyan szomszédom is, akinek árverés van kitűzve a lakásra, de a gyereknek külön autó, a kisebb gyereket drágább és márkásabb ruhákban járatják, mint mondjuk én. és nem kamu, ha kell, van név és cím (a szerkesztőségben, hehe) ennek az árát is velem kellene megfizettetni? ugyanmár...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.09.16. 08:58:56

@t0thl: nem hát. Csak arra a faszságra akartam rávilágítani, amikor (amúgy is keveset adózó, trükköző) kommentelők meg akarják szabni, hogy az ő adójukat mire költsék.

Nem kell parázni, az adó továbbra is arra fog menni, amire eddig is: gázártámogatás, panelprogram, BKV. Menjen. A beígért 16%-os szja most minden problémámat megoldaná amúgy - ezért is mondom, hogy nem kell másé.

anyádbogár · http://www.apadhuzzonafaszara.com 2010.09.16. 09:09:26

nem akarom a mellemet verni, csak gyors szinten számolgattam. evában és szja-ban cirka 2,5 millát dobok a közös kasszába, amiből 1,5 millát visszakérnek a vevőim. a fogyasztásom áfa-ja éves szinten további 1 "guriga", jövedéki adó, tb, helyi adók kábé még ugyanennyi. jó, tudom közteherviselés.
látta valaki a felforgatókönyv című filmet. a cukrász csajnak szintén ez volt a gondolatmenete: nem ért egyet a fegyverkezéssel meg a nagy cégek megsegítésével, így az arra eső adóját nem volt hajlandó befizetni. nekem tetszene egy ilyen rendszer...

Rwindx 2010.09.16. 09:14:52

és tényleg nem olvasnak, csak írnak... :)

Deneware. 2010.09.16. 09:21:35

Csak megfordítanám picit a kérdést... Ha -mondjuk- a forint brutális erősödése miatt a devizahitelesek jelentős mértékű - nem tervezett- árfolyamnyereséghez jutnának, és a sima forinthitelesek arra "kérnék" őket hogy segítsék már meg őket, esetleg az APEH jól megadóztatná az árfolyamnyereségüket, akkor a devizahitelesek vajon mit mondanának erre ???

hatR 2010.09.16. 09:21:45

nem vagyok meggyozve.

eztígyhogy (törölt) 2010.09.16. 09:22:26

Fura, az általam ismert "devizahitelesek" mindegyike 30 éven felüli első, 2 vs 3 szobás panellakását vette meg, számolva a leendő gyerekekkel. Használt lakásvásárlásra 0 vs 1 gyerekkel szocpolt nem kaptak, államilag támogatott forinthitelt sem. Adózott, igazolt jövedelmük általában elérte, meghaladta a nettó 200 000 forintot. Egyiknek sincs plazmatévéje, sőt még lakásberendezés is hiányos. Új kocsival sem rendelkezik egyik sem, csak azzal a régi kis városi autóval, amit még egyedülállóként beszereztek. Mindegyik pár diplomás, első panellakásuk megvásárlása előtt a vidékiek 10-12 évet albérletben húztak le, a szerencsések a kisszobában laktak együtt párjukkal a 2,3 szobás szülői lakásban, testvérekkel, nagymamákkal. Ők mostanra 35 körül vannak, egy gyerekkel, aki még gyesen van, siet vissza egy év után dogozni, hogy a kétszeresére vagy azontúl megemelt törlesztést tudják fizetni a horror 60-80 ezer körüli panelrezsin túl. Ők azok, akik ebben az országban top adófizetőnek számítanak, gyereket nevelnek, fizetnek, mint a katonatiszt, alkotják annak a nem egészen 2 millió embernek a táborát, aki eltartja az egész országot. Némelyik munkanélkülivé vált, de a munkanélküli segélyként számára kifizetett összeget is előtte 4-6 hónap adójából megtermelte. Amúgy meg van 10-15 magas jövedelmen leadózott éve. Túlélni akarnak és igazságot, hogy az általuk befizetett adóból cserébe az állam tegye a dolgát, és akadályozza meg a bankok erőfölénnyel való visszaélését. Egyik sem segélyt akar, csak az amit egy bármely normális demokratikus állam polgára elvárhat az államtól, hogy biztosítsa a demokráciát. ...és ezúton kérik azokat, akik támogatott forinthitelt, szocpolt, önkormányzati támogatást, fűtés és gáztámogatást, kedvezményes vagy ingyenes gyermekétkeztetést, tankönyveket, olcsó megvásárolható önkormányzati lakást, önkormányzati bérlakást szociális bérleti díjjal, ingyen egyetemet, főiskolát, olcsó kollégiumot, támogatott tömegközlekedést, esetleg az elmúlt rendszerben garantált 3%-os lakásvásárlási ótípi hitelt, vagy teszem azt alibi munkahelyet akár az előző akár a mostani rendszerben etc vett igénybe, előbb tessenek visszafizetni árát vagy a kedvezményes ár és a piaci ár közötti különbséget és utána járatni a szájukat arról hogy ki mit kap vagy kapni fog. Ezek a kedvezmények ugyanis nem jutottak ennek a sokat szidott devizahitel lakásos korosztálynak, de a költségét és ezen költségek kamatait ezek a devizahiteles panelprolik elég keservesen fizetik. Amennyiben ezt Önök visszafizetik az államnak, máris jelentős összegeket fizethetünk vissza az állami adósságszolgálatra, ami jobb költségvetést és természetesen kedvezőbb pénzpiaci körülményeket jelent. Mindannyian jól fogunk járni.

eztígyhogy (törölt) 2010.09.16. 09:26:45

@Behajtó70:
erősen tévedsz, ha valaki a fizetésének a 30-40%-kára vett fel hitelt, amit azóta 100-120%-kal növelet a megemelt kamat és rá az árfolyam-emelkedés, akkor most a jövedelmének a 60-100%-ánál jár és erősen bajban van...

Merthogy ez a helyzet, de az egyszeri behajtónak és ügyintézőnek fogalma sem szokott lenni arról, hogy mi volt a hitel eredeti törlesztőrészlete, mert ezt nem szokták megosztani vele a munkavégzése során.

delle 2010.09.16. 09:29:57

amelyik nem tudja fizetni, azt hagyni kellene bedőlni. Jót tenne az ingatlanpiacnak is, a növekvő kinálat lenyomná az árakat szintre, így aki nem habokra akar vásárolni, az ésszerű összegért jutna hozzá. Ha megalapozottak a jövedelmi viszonyai, ugyis kap most is hitelt, aki meg nem azt meg lepasszolja a bank. Nem kell mindenkinek saját ingatlanban laknia, mehet albérletbe is.
Egyébként ezzel az erővel mindenki hisztizhetne a nem várható áremelés miatt, aki gázcirkot rakatott be pár éve, az mondhatná, h amikor megvette még nem ennyi volt a gáz ára, követeli a kompenzálást, vagy vagy verhetné az asztalt, h mikor az autóját vette akkor csak 250Ft/liter volt a benzin, most meg több..
Had hulljon ki a hitelesek gyengéje, jót tesz majd a piacnak

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.09.16. 09:42:36

@Behajtó70: Senki sem kéri a pénzed. Erről írtak fentebb. Csak azt kérik, hogy a bank ne emeljen pofátlanul kamatokat.

Amúgy viszont jó lenne, ha a kockázat is két oldalú dolog lenne. Ha valaki vett fel hitelt, és a bank adott Neki (mert ugye minden hitel előtt van hitelelbírálás) ingó vagyontárgyakra, akkor igenis a hitel fedezete csak a hitelezett tárgy lehessen, és ne a hiteles egész családja összes vagyontárgya és jövedelme. A banknak le lehet verni az üzletkötőn, vagy bárkin, hogy miért adtuk ki a hitelt. De ha egy hitelt úgy adnak ki, hogy nincs rá fedezet, akkor az egy banki eljárási hiba is, amit minimum etikátlan az ügyfélre terhelni...

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.09.16. 09:50:13

@eztígyhogy: Ámen. Hozzátéve, hogy még 2 (!) gyerekkel sem kaptunk félszocpolt SEM használt lakásra akkoriban, amikor vettük... És valahogy így érezzük magunkat jelenleg. Négy gyerekkel, devizahitellel, támogatások nélkül, bődületes mennyiségű befizetett adóval. Nincs plazmatévénk, az autó céges, nyaralni kétévente egyszer, üdülési csekkből 5 napot. Idén alternatív megoldás kínálkozott a nyaralásra, kifestettük helyette a gyerekszobát.
Nekünk már valóban elég lenne az a lebegtetett 16% adó, ugyanis a hajdani, igen jelentős vásárlóerőnket mára a bankokra költjük.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.09.16. 09:52:33

@delle: Orrodig azért elláttál, miközben ezt a kommentet fogalmaztad?

gorcsev54 2010.09.16. 10:02:55

@Deneware.: Ez eleve csoda lenne a lehetetlenség kategóriája!De ha megtörténne akkor is közbe kellene lépni!(És még valami amiről nem kéne megfeledkezni a forint hiteleken van állami támogatás most is)- a közbelépés nem a hitel kifizetését jelenti mint ahogy sok "adófizető" retteg.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.09.16. 10:06:21

@delle: Amúgy megsúgom, létezik gázár kompenzáció. Igen a Te adódból is. Szóval a minimálbéres bodzaszedő vállalkozó medencefűtését fizeted...

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.09.16. 10:07:25

@eztígyhogy: Egy valamit kihagytam. A lakás vásárlása előtt hat évig éltünk bérelt lakásban, (2 éven át gyerekekkel) aminek a bérleti díja havi 120e Ft volt. Igen, igen, nem feketén béreltük, a forrásadót is kipengettük. Emellett félretettünk saját lakásra is, családi támogatás ohne. A lakás vásárlásakor 100e volt az induló törlesztőnk. Á, nem hoztunk racionális döltést, dehogy. Most 180e a törlesztő, presze ezt nyilván előre kellett volna látni, mint ahogy azt is, hogy a válság elején 40%-kal csökkentek a havi bevételeink. Még mindig fizetjük a törlesztőt, de nem voltunk jósok öt évvel ezelőtt és egy következő ugyanilyen futamot már bizony nem fogunk tudni vállalni. És elvileg mi lennénk a középosztály, vagy mi. Sok ember itt, aki azt ordibálja hónapok óta, hogy az ő adójából ne, állítom, negyedannyit nem csenget a közösbe, mint mi. Mondjuk, hanem csengetnénk ennyit és adócsalnánk, vigyorogva ülnénk itt a hitelmentes lakásunkban, mert a befizetetlen adónkból már rég összejött volna kp a saját, tehermentes keccó. De nem lenne pofánk észt osztani annak, aki becsülettel próbál boldogulni. Lehet fröcsögni tovább arról, hogy a hülye devizahiteles kerüljön az utcára.

pakesz (törölt) 2010.09.16. 10:12:27

@Cyr: nem mondom ez tenyleg igy van..
ha veletlenul tamogatasra kerul a sor azert a cocpolt le kellene ellenorizni, hogy elobb az kapjon tamogatast aki nem kapott cocpolt

delle 2010.09.16. 10:13:20

@newtehen: Tudom, h létezik, elég nagy marhaság is. Lehet, h nem ment át, de a példa csak arra szolgált, h ne kellene örökké arra hivatkozni, h "ez nem volt bekalkulálva, mikor vettem". Ha használt autót veszel, akkor se kalkulálod be, h valami gikszer miatt ráfizetsz több százezret egy-két éve múlva...

gorcsev54 2010.09.16. 10:13:36

@eztígyhogy:" Fura, az általam ismert "devizahitelesek" mindegyike 30 éven felüli első, 2 vs 3 szobás panellakását vette meg, számolva a leendő gyerekekkel. Használt lakásvásárlásra 0 vs 1 gyerekkel szocpolt nem kaptak, államilag támogatott forinthitelt sem. Adózott, igazolt jövedelmük általában elérte, meghaladta a nettó 200 000 forintot. Egyiknek sincs plazmatévéje, sőt még lakásberendezés is hiányos. Új kocsival sem rendelkezik egyik sem," a többit nem akartam idézni mert sok lett volna.Egyetértek!!!!!!És még megfejelném azzal a sok "adófizetőnek" (A lányomról van szó-használt lakás stb.)- még be se költözött nem hogy kedvezményt kapott az APEH egy héten belül kiküldte a közel 600 ezer forintos illetéket Az nem adó?A törlesztés 60 ezer Ft volt most pedig 78 ezer Ft.Ja meg a 600 ezer be az államnak!Akkor a költségvetés nem járt jól a hitelessel? Ill. ha 78 ezret fizet akkor a bank elvileg nem több nyereség adót fizet?SAJNOS NEM!!!! Mert a vezetőik zsebre teszik!!!!

Telepi János · http://www.panel.blog.hu 2010.09.16. 10:14:43

@newtehen: nem jelent meg a hozzászólásod? Nem moderáltam!

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.09.16. 10:19:36

@pakesz: Nem is tudom, talán a Bocskor Gábor Andikájának volt egy sztorija, csak össze kellett rakni aképet. Azon ment a huzavona az előző férjével való váláskor, hogy a szocpolt hogy fizessék vissza. Basszus, a szocpolt, amit felvettek, megkaptak, holott Andika mindenütt azt nyilatkozta, hogy orvosilag LEHETETLENSÉG volt teherbe esnie. (Az egy utólagos mázli, hogy végülis sikerült, legyen benne öröme, nem ez fáj nekem, dehogyis) Hanem az, hogy ugyanakkor, mi MEGLÉVŐ két gyerekkel nem kaptunk kutyafülét sem. És hány ilyen ismerősöm van, beigért gyerekkel. Bevallottan nem akarnak gyereket, de a szocpol nekik "olcsó hitel".

eztígyhogy (törölt) 2010.09.16. 10:48:31

@gorcsev54:
Jól járt a költségvetés, nagyon jól. Mindenki jól jár, csak az a szerencsétlen nem, aki tisztességes és iparkodó akar lenni. Dolgozni akarni, adót fizetni= nem nyerő. Ha ezek az emberek nem fizetnék be az adót, akkor most semmi bajuk nem lenne a törlesztéssel, hiszen dupla jövedelmük lenne. Győzikéhez hasonlóan a melegebb éghajlaton pihenhetnék ki a stresszes napokat.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy eleve az adórendszeren és a multik személyzeti politikáján keresztül alacsonyan tartják a fizetéseket. Mire az egyszeri család minden havi költségét kifizeti, addigra csak max olcsó élelmiszerre meg egy pár ruhára futja. Ha bedöglik a hűtője a lakosság 3/4-e az új hűtő megvásárlást sem tudja saját erőből fizetni!
Miért kerül Budapesten kétszer annyiba a távfűtés, mint Bécsben, miért Budapesten a második legdrágább a víz, miért drágább mérföldekkel at élelmiszer Magyarországon, mint Londonban, Ausztriában, Amerikában? Miért kerül kétszer annyiba ugyanaz a márkás ruha Magyarországon, mint másutt? Miért toplistás a buszjegy árát tekintve a BKV a környező államokhoz képest? És a költői kérdés, miért negyede egy magyar munkás bére egy angolnak, vagy osztráknak? Ugyanannyi csavart csavar be, több órát dolgzik, kevesebb szabadsága van, kevesebb fizetett ünnepnapja... Tán itt van a kutya elásva...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.09.16. 11:04:59

@Telepi János: Azóta megjött, a blogmotor volt a hibás... Mea culpa...

@gorcsev54: Az is érdekes társadalmi vetület lenne, hoyg a "devizahitelesek" és a "valóban adót fizetők" halmazának mennyi a metszete. Gyanítom elég nagy.
Illetve hogy a "DENEAZÉADÓMBÓL" valójában mennyi adót is fizet be. Gyanítom alig, ha egyáltalán fizet....
(az államilag támogatott forinthiteleket most hagyjuk, az is megérne egy misét)

gorcsev54 2010.09.16. 11:10:22

@eztígyhogy: Hát erre a sok miértre én nem tudok válaszolni.Vagyis részben. BKV stb. kifizetések, MÁV kiszervezések önkormányzati lenyúlások, pártok pénzei,állami beruházások túlszámlázásai, privatzációs bevételek eltűnése,korrupció, fekete gazdaság multi cégeknek adott munkahely teremtési támogatások vissza nem térítendő támogatások(nem neked,nekünk), szóval van bőven!Egyik sem változott a mostani 100 napban sem.Hogy miért kerül minden többe?Csak! Mert nekünk többért is el lehet adni.

Unter Bahn (törölt) 2010.09.16. 11:18:22

@anyádbogár: Egy dologban mentél mellé: forint-alapú hitelem van:-(((

Amúgy valóban a banknak és az ügyfélnek kell megegyeznie, én meg is tettem, nem a TE/TI adóforintjaitokból, hanem a saját erőmből... kértem fizetési könnyítést, adtak is, csak az árát kellett kifizetni, alig volt több egy félhavi törlesztőnél...

Aztán majd valaminek változni kell, mert én ugyanúgy dolgozok mint amikor a hitelt felvettem, nincs egyetlen részvényem sem, tehát nem tudom manipulálni a tőzsdét és nincs szavazatom az igazgatói tanácsban sem, hogy a bank milyen értékpapírokban tartsa a portfólióját, tehát arra sincsen ráhatásom, hogy manipuláljam a kamattámogatás mértékét...

Ezek után kérdezem: mi az, ami rajtam múlott???

Szputya 2010.09.16. 11:24:18

Minden nap van valami poszt a devizahitelesek megsegítéséről, ahol elhangzik, hogy süssék meg...
Nos, devizahitelem van, a lakás értékének harmadát vettem fel CHF-ben... a törlesztőm 48 eFt-ról nőtt 78 eFt-ra... fizetem... amikor felvettem a hitelt (2007), virágzó építőipari cégnél dolgoztam (!)... értitek, építőipari... a fizetésem 20%-át tette ki a törlesztő... aztán jött a válság, és mi omlott össze először? Az építőipar... a cég felszámolás alá, én meg utcára kerültem... az építőipar azóta is a padlón van (ami mutyizás ott folyik, jobb lenne, ha tényleg föl sem állna, de ez más történet), én meg dolgozom a sokkal kevesebbért...
DE NEM KÉREM, HOGY HELYETTEM FIZESSEN BÁRKI.
Csak szeretném, ha csökkennének a hitelkamatok (na jó, tudom, országkockázati felár és hasonlók is vannak benne - erről gondoskodhatnának honatyáink), vagy az indokolatlanul megemelt KEZELÉSI KÖLTSÉG.

NoOne 2010.09.16. 11:38:57

A poszt tolónak üzenem, hogy ez megy régóta: kifizettük mi már Angola és Kuba hiteleit is néhányszor, amiért persze (akkor) örök és megbonthatatlan barátunk a CCCP verte a mellét, hogy hát megállíthatatlanul terjed... És ne tessék elfelejteni azt sem, amit Grósz nevű Károly mondott bele 1989-ben a tv-t nézők arcába, hogy bizony az államadósságot mi (mármint akik a tv-t nézték) fizetjük vissza. Úgy is volt. Aztán Boros úr is megkért bennünket még egyszer, aztán újra és újra ez történik, közben valahogy "mások" meg vitorlázni járnak az Adriára, az Atlanti óceánra, meg síelni Svájcba, Franciaoszágba stb. A devizahiteles buli is egy marhaság: a valódi svájci frakban felvett hitelt a bank már régen visszafizette és most extraprofitként érvényesíti a "végeken", ráadásul a váltást még euróban is számolják, mielőtt forintosítanák. Jó tudom, a szerződés az szerződés, és az adós meg fizessen. Ettől függetlenül: a menedzser uraknak mikor jut már eszébe végre, hogy nem profitot kellene termelni végre, hanem rendes árut, tisztességes haszonért? Közgazdász prof. ismerősömet kérdeztem, hogy bassszus nálatok miért nincs olyan fogalom, hogy "elég". Na vajon?

gorcsev54 2010.09.16. 11:43:32

@gorcsev54: Hát ezt én is valószínűnek tartom:" a valóban adót fizetők" többnyire csak SZJA -át ismerik.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.09.16. 11:52:07

@Unter Bahn: A forinthitelek kamattámogatását mindenki fizeti a mai napig. Ahogy neked a mértékére nincs ráhatásod, ugyanúgy a devizahiteleseknek sincs ráhatásuk az ő "megsegítésüknek" mértékére, mikéntjére. Arról nem beszélve, hogy az egész még mindig nem más, mint szájkarate, ellenben a forinthitelek támogatásával, ami viszont valós és tagadhatatlan.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.09.16. 12:04:12

@gorcsev54: :" a valóban adót fizetők" többnyire csak SZJA -át ismerik.

Pedig tudjuk: az még a legkevesebb... Egy nettó 200 000 keresetre vetítve "mindössze" 71 000 FT az SZJA, és 146 000 Ft a különböző nevekre elkeresztelt, havonta fizetendő ingyombingyom. Az is adó, csak már nem a leánykori nevén fut... A minimálbéres ugye elvileg nem fizet "adót", de valahogy aztán csiribú-csiribá, mégiscsak bekeveredik tőle a költségvetésbe havi 33 ezer Ft... De lehet őket szapulni, hiszen nem fizetnek "adóóóót"....

anyádbogár · http://www.apadhuzzonafaszara.com 2010.09.16. 12:28:38

@Unter Bahn: helyesbítek. forint alapú hitelt vettem fel és fizetek ma is. lett volna lehetőségem svájci frank alapon is - könnyebben is ment volna - de nekem már 2006-ban is rizikós volt az árfolyam-ingadozás lehetősége (a valutázós múlt nagy előnye). de ha visszaszámolnám 2006-tól svájci frank alapon, lehet, hogy még most is jobban állnék frankkal, mint így.

valószínűleg kikerülhetetlen a bajba került adósok megsegítése, de a bankokra is rendesen ráverném az árat, elvégre a felelőtlen hitelezési gyakorlat is rendesen bejátszott a mostani helyzet kialakulásához.

szerintem az egész ügy konklúziója maximum az lehet, hogy minden egyes bedőlő hitelt egyedileg kellene kivizsgálni, előre meghatározott és titkosan kezelt mutatók alapján (négyzetméter, futamidő, együttlakók száma, esetleges más ingatlanok megléte, adóbevallások, autó, nagy értékű ingóságok, cégekben lévő részesedések) pontozni a bedőlő adósokat. magyarán: ne segítsünk ki például olyan adóst, akinek mindeközben jól menő cége van, de számít rá, hogy "majd a zorbánék helyettem". sávos pontrendszer szerint menne a megsegítés, teszem azt 40-60 pont közöttieket mondjuk 10%-kal segítene ki az állam és így tovább...

Unter Bahn (törölt) 2010.09.16. 12:50:45

@Cyr: Ez az egész hitel-mutyi olyannyira szájkarate, hogy miután a nyáron volt a hitel-fordulóm és megdobták a forinthitelemet ~15 %-kal, miközben a jegybanki alapkamat folyamatosan csökken, sehogy nem értettem, hogyan jött ki az az irdatlan összeg...

Miután ez tkp nem is bank, hanem egy takszöv, hát beballagtam és hatszemközt megdumáltuk, hogy a törlesztőm ténylegesen alig változott, de bizony a kamattámogatás csökkent - magyarán egy dologban amihez semmi közöm, de még a Te adódnak se, mert a kamattámogatás mértékét a bank államkötvény-csomagjának átlaghozama határozza meg, nagy változás, értékvesztés következett be.

A fura mindössze az volt, hogy ha akkor a meglévő tartozásom összegét egy EUR-alapú, a hátralévő futamidőnek megfelelő hitelből visszafizettem volna, az EUR-alapú lakáshitel és a mostani törlesztő között nem lenne 1000 - azaz Egyezer - HUF különbség... KAMATTÁMOGATÁS NÉLKÜL!!!

Írod:
"...a forinthitelek támogatásával, ami viszont valós és tagadhatatlan."

Szerintem meg nem tagadhatatlan... Ha a devizahitel még mindig olyan vagy jobb mint a forint, akkor ténylegesen mikor és mennyi támogatás volt rajta???

Ja... a Te adódból:-(((

A válság közepén évente növekvő nyereséget könyvelnek a bankok... Vagy az ő könyvelőjük rossz, vagy az enyém...

gorcsev54 2010.09.16. 12:56:19

@Cyr: Pontosan így van !Aztán jön még a szakképzési hozzájárulás aztán még Társasági adó,aztán még az Iparűzési adó,-lehet, hogy még valamit kifelejtettem?

Unter Bahn (törölt) 2010.09.16. 13:08:30

@anyádbogár: 2003 óta van meg a hitelem. Ha nem éppen a Zorbánék rendszere lett volna és nem éppen akkor készültek volna Megyóék csendben és gyorsan kinyírni (3 hét volt a tervezéstől a hitelbírálatig az idő, amikor pusmogni kezdtek a kiemelt támogatás megszüntetéséről, a gyorsaságomnak köszönhetően 6 hónapig tudtam élvezni... ami szerintem nem ok az ujjal mutogatásra, de ok arra, hogy elmondjam: az a szarosmadzag akkor nagyon is mézesnek tűnt)...

Beköltözés után 8 eFt körül volt a villanyszámlám, a legnagyobb hidegben is 40 ezer a gáz, 3-4 ezer a víz. Most van 20-25 villany, gáz utoljára 40 ezer átalány (volt, mert kéthavi átalány árán vettem lignitet és kifűtöm vele a telet ingben-gatyában, nem úgy mint gázzal), víz szintén 25 körül és a fentiek errefelé nem számítanak különösen kirívó összegűnek egy öttagú családnál.

Magyarán: 7 év alatt az ÉN fogyasztói kosaram - forint alapon - kb. duplájára nőtt, ha még mindig közszolga lennék, a fizetésem havi 50 ezerrel lenne kevesebb, mint a rezsi:-(

Mint mondtam, beköltözéskor még projektorról álmodoztunk, abból a fizetésből.

Úgyhogy kár itt fújni a devizahitelesekre is, meg a forintosokra is, az albérlet helyett a saját tulajdont választókra is... megjegyzem, hogy aki albínóban lakik, egy külvárosi lakást sem biztos hogy tud ennyiből szerezni egyes helyeken, miközben egy havi elmaradás miatt bármikor elhajtják... úgyhogy én nem hiszem hogy az lett volna az üdvözülés útja.

eztígyhogy (törölt) 2010.09.16. 13:19:39

@Unter Bahn:

az államilag támogatott forinthitelek kamat kedvezményét az állam fizeti a hitelnyújtóknak, 2010-ig ez összeg az 1600 milliárd forintot haladta meg. Ezért változtatták meg a feltételeit úgy, hogy lehetőleg ne nagyon lehessen igánybevenni és nyomták helyette a devizahitelt, mert hogy építőipari pörgés kellett a gazdaságnak. ezen felül míg az adókedvezmények életben voltak adókedvezményt is lehetett rá igénybe venni, évi max 240 ezer forintot, ami az évi törlesztésnek max 40%-a lehetett függetlenül attól, hogy ez a 40% akár tőketörlesztés is tartalmaz. Az ily módon visszaigényelt adókedvezmény nagyságrendjeiről nincs információm.
Egyébként meg igazad van, teljesen mindegy hogy forint vagy deviza, ebben az országban még ügyfél jól nem járt. Szüleimnek a Bokros idején a forinthitelüket emelték meg triplájára, ha nincs egy váratlanul megnyert munkaügyi perük, bukták volna a házukat. Abban az időben is sokan lettek öngyilkosok, mert elvesztették otthonukat, munkájukat. Pedig nem is olyan rég volt...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.09.16. 13:20:19

@Unter Bahn: Mondjuk az is fura, aki albiba bevállal 2 gyereket úgy, hogy bármikor kitehetik ha valaki rájuk ígér...

pakesz (törölt) 2010.09.16. 13:36:01

@Unter Bahn: ez a nem tamogatunk semmit Forint alapu lakashitel elegge sok volt...
www.origo.hu/ingatlan/20090925-oktober-1tol-igenyelheto-a-bankokban-a-tamogatott-lakashitel.html
"A 2001-ben megjelent támogatott lakáshiteleket idén júliusban szüntette meg a kormány, elsősorban azért, mert a devizában való hitelfelvétel lehetővé válása miatt sokak szerint értelmetlenné vált konstrukció évi 150 milliárd forintjába került az államnak - erre pedig a válság miatt most nincs pénze a büdzsének."

Unter Bahn (törölt) 2010.09.16. 13:40:20

@eztígyhogy: A kamattámogatás rendszerét nem ismerem annyira, hogy kijelenthessem: az állam nem az adóbevételekből, hanem tkp. a bank által megvásárolt állampapírok után fizeti a kiegészítést, de 1-2 év és gyanítom hogy az is teljesen megszűnik - mármint 'elkopik':-(

Adókedvezményt visszaigénylésére nincs lehetőségem, mert a jövedelmem már régóta meghaladja a kritikus határt, ami szerintem nem reális, de hát nem én hozom a törvényt, így mit érthetek én ahhoz, hogy kinek mennyi a reális...

Anno a meglévő életbiztosítás után is lehetett visszaigényelni, mára ez sincs... igaz én nem a banknak kötöttem, hanem a családnak, arra az esetre, ha a futamidő lejárta előtt az én időm járna le...

Öngyilkosok pedig most is vannak/lesznek... Abban bíztam, hogy mire engem elér a válság szele, annyian belebuknak, hogy addigra valami megoldást kitalálnak, hiszen nem én vagyok a leggyengébb láncszem...

Aztán sokan belebuktak, engem is elért a válság szele, de még mindig csak ugatás van, ötlet semmi, miközben a pénzintézetek azt csinálnak (világszinten), amit a gátlásaik csak engednek, márpedig az egyre több.

A kőműves - 7 éve jónevű, megbízásokkal teli, jó mester, aki a kanalat is megfogta - hónapok óta van munka nélkül, múltkor mondta, hogy árverezik a fia és az ő házát is:-(((

PS: Csak csendben mondom, hogy az építőiparban ígért segítség meg is érkezett, csak éppen nem oda, ahova kellett volna. Számos építőipari vállalkozó, villanyszerelő, fűtés-víz-gázszerelő továbbra is munka és megbízás nélkül van, merthogy a segítségnek küldött állami beruházásokat valahogy nem ők nyerik el, de még részmunkát sem kapnak... viszont a Tippmixen ha lehetne fogadni arra hogy ki lesz a pályázat nyertese, legalább 5 évig mindig nyernék... felénk legalábbis:-(((

gorcsev54 2010.09.16. 13:44:25

@pakesz: A büdzsének sok mindenre van pénze te el se tudod képzelni mi mindenre(természetesen arra amire ők akarják)

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.09.16. 13:46:07

@newtehen: Nos, én bevállaltam az albiba, tekintve, hogy az volt. (Mi az, hogy rájuk igér? Ilyen velem nem volt...) De ugye az is fura, aki hitelből vett lakásba vállalja be. Az is fura, aki bevállalja egyáltalán. Szóval hova és mikor nem fura két gyereket "bevállalni"? Örökölt lakásba? Szülők pénzén vett lakásba? Klimax utánra összespórolt keccóba? Érdeklődve hallgatlak...

Unter Bahn (törölt) 2010.09.16. 13:54:32

@pakesz: Nem igazán értem, hogy mire akarsz utalni...

A kiemelt kamattámogatást - ha nem csal az emlékezetem - 2003. június 1-el szüntették meg, a kamattámogatás rendszere azonban maradt...

2003-ban a 10 mFt forint alapú hitel törlesztője ~54 eFt körül mozgott, a kiemelt támogatás azonban csak a tárgyévben járt, így 2004. januártól 6x ezerre nőtt a törlesztő, most 78:-(((

Aki ezt akkor előre látta, az beírhatná az ötöslottó eheti nyerő számait, az sem baj ha csak négyet talál majd el...

Unter Bahn (törölt) 2010.09.16. 14:06:32

@Cyr: Bocs, a kérdést nem nekem szántad, de mozogsz Te olyan emberek között, akik évente legalább egyszer költöznek, pedig mindent fizetnek???

Anno Bp-re kerültem dolgozni, munkásszálló helyett inkább albérletbe mentem. 3 hónapra, mert egyszercsak szóltak, hogy jön az unokahúg Pestre tanulni, kell a kéró... 5 évig ingáztam Pestre, mire helyet találtam itthon, anyóssal-nejjel majd+2 gyerekkel másfél szobában, öreg házban, azzal hogy vagy a felújítására veszünk fel hitelt, vagy újat építünk.

Számomra egy albérlet nem volt, nem lehetett alternatíva... és a jelen helyzet ellenére sem bántam még meg. Azt látom, hogy munkatársak közül aki albérletben lakik, mind sajátról álmodik... akik gyerekkel vannak albérletben, a többi lakóval meg a főbérlővel harcolnak, mert a gyerek tönkreteszi a házat... és egyébként is: bármi elromlik, az a főbérlőnek nem sürgős, az albérlő meg miért csináltatná meg a másét?

pakesz (törölt) 2010.09.16. 14:06:44

@Unter Bahn: oda van irva

fideszek elkezdtek a kamatytamogtast es ez meg a rakovetkezo masodik kormany is nyogte...

20090925-oktober-1tol-igenyelheto-...
konstrukció évi 150 milliárd forintjába került az államnak

2008 evben 150 MRd elment eleve a forinthitelesek tamogatasara
tehat tamogattak a forinthiteleseket, teged is, vagy nem ezt irtad?
"Miután ez tkp nem is bank, hanem egy takszöv, hát beballagtam és hatszemközt megdumáltuk, hogy a törlesztőm ténylegesen alig változott, de bizony a kamattámogatás csökkent"

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.09.16. 14:33:40

@Unter Bahn: Nekünk sem volt alternatíva, mert bár szerencsére jó tulajt fogtunk ki az utolsó albérletünkben, azért ott gyerekekkel nyilvánvalóan nem lehetett hosszú távon gondolkodni. (Azóta mondjuk már a gyereke lakik a lakásban, már csak ezért sem). Előtte olyan albérletben laktunk, ahonnan 3 hónap után menekülni kellett, mert minden penészedett és gyakorlatilag kifűthetetlen volt a lakás. Azelőtt olyan helyen laktunk, ahol egy év alatt kétszer akart bérleti díjat emelni a tulaj. Mi sem bántuk meg azt, hogy hitelt vettünk fel saját lakáshoz, annak ellenére sem, hogy majd' duplája lett a törlesztőnk. Annak a következményei viszont elkeserítőek, amikor az ember egy tisztességtelen világban próbál meg tisztességes maradni.

Unter Bahn (törölt) 2010.09.16. 15:06:46

@pakesz: Szerintem nem ugyanarról beszélünk: Fideszék - többek között - a KIEMELT kamattámogatást kezdték meg, amit 2003-ban gyorsan, frissen és a legkevesebb időt hagyva az új hiteleseknek - megszüntettek.

Nem olvasom vissza, de szerintem nem írtam azt hogy nem volt a forint-hitelnek kamattámogatása, azt mondtam hogy nem az adóbevételből ment, hanem állampapír-befektetésből. Ergo senki ne sirassa az adóforintját, inkább vesse össze az összedőlt építőipar (mesterek és tüzépek) miatti veszteséggel.

De ha zavar a pontatlanságom, szólj: mondtam hogy nem voltam/vagyok pénzügyi guru... talán azért is tartok ott ahol (és még sokan mások):-(

Menet közben jutott eszembe, hogy ez az évi 150 mrd akkora összeg, amit a fénykorban az építkezések ÁFÁ-ja, egyéb adója nem tudott fedezni?

Csak a cikkben szereplő számokat összeadva - amiből egy év még hiányzik is - 2009-re az állam ~1.3 mFt-ot tolt bele egy-egy hitelbe (gondolom a valós összeg kisebb, mert ettől valamivel több támogatott hitel volt). Hát 2003-2004-ben a számlákkal is alátámasztható ÁFA-bevétele az én házam kapcsán több mint a duplája volt állambácsinak... Volt APEH-ellenőrzés, minimum a hitel+szocpolitika összegét számlában hozni kellett!!!

Szerintem ez a forint-hitel támogatás miatti jajveszékelés indokolatlan... sőt a számítások elvégzése után pofátlan gusztustalanság is!!!

Miért egy vasutasnak kell kiszámolni, hogy az állam (és az adófizetők) a támogatott lakáshitelekkel nem vesztettek, csak nem nyertek olyan sokat???

Most a sok munkanélkülivel meg a kiesett adóbevételekkel, bedőlt hitelekkel ki van segítve??? Bezzeg a bankok, azoknak jól megy... Melyik marha agyából is pattant ki, hogy nem keretek közé kell őket szorítani, hanem megadóztatni??? Bekaphatja ezek után minden fikázó... (akinek megengedem!)

Unter Bahn (törölt) 2010.09.16. 15:10:46

@Cyr: Óhh, bazzz!!! Ne is mondd! Tisztesség??? Mi az?! Valami betegség???

Egyik kedvenc filmemben mondta a rossz figura: "Hála??? Ugyan, az a kutyák betegsége... DURRR!!!"

Na emez meg az emberé:-(((

pakesz (törölt) 2010.09.16. 15:57:06

@Unter Bahn: az az evi 150 Mrd -ban benne volt a Magyar Balint 36 millioert felvett lakhatasi hitelere a tamogatas, 2003 - 2008kozott evi 150 MRD!!!
ugyebar emlekszunk a lakast/hazat Leanyfalun vette meg:)

ugy tudom, hogy ez 2005 es 2006 -ban is tamogataskent jelent meg, hiszen csak az uj hiteleseket szopathattak be, a regihez nem nyulhattak... azaz kellett egy valsag hogy ezt a kistafirozast megszuntessek vegre!!!

hat hogy mennyire sok is az a 150 Mrd?
szamoljuk le egy emberre: 15e, lakasra: 50e
evente...
6 evig ment, lett osszesen 300e, pont annyi mint amennyivel tamogatja kis hazank a panelosok felujitasat
es mig a panelfelujitas MARADEKTALANUL epitoiparra es bejelentett csatornakon megy el, addig az altalad emlitett kamattamogatasnak legalabb a fele spekulativ volt!!!
nem epitkeztek abbol, csak felmarkoltak a kamatytamogatast

pakesz (törölt) 2010.09.16. 15:57:42

@pakesz: "ugy tudom, hogy ez 2005 es 2006 -ban is tamogataskent jelent meg,"
2003 - 2008

pakesz (törölt) 2010.09.16. 16:05:24

@pakesz: ja es meg egy!!! a panelnel a tamogatast szigetelesre adjak!!!

nem akarom vegigszamolni (HELLO kovetkezo BLOG bejegyzes!!! hello Telepi János!!!) hogy ez mennyi penz, de ott van
www.fn.hu/cegek/20100427/strategiai_gaztarozo_nepmesei_megoldas/
"Miért kell évtizedek alatt közel 500 milliárdot egy olyan beruházásba ölni, amely sehol máshol a világon nem bevett megoldás"

azert egy nagyon elnagyolt szamitast vegezzunk :) tehat szamoljuk bele azt is nyugodtan hogy amikor legkozelebb lejar egy gazturbina elettartama, oda biomassza eromuvet be lehet rakni, elvegre ezt evtizedekre nezzuk!
tehat 300ezer * 1.5millio = 450 Mrd!!!
pont mint egy strategiai gaztarozo :)
tehat a kettonek az erteke osszemerheto :)

hogy pontosan mennyi is lehet az annyi, az egy kovetkezo blogbejegyzesnek a temaja lehetne, en olyan 50e -re tippelek!!!

Unter Bahn (törölt) 2010.09.16. 22:25:01

@pakesz: Úgy látom, ez a blog behalt, de azért megemlíteném, hogy ha MOST a gugliban rákeresel, kb. 1000Ft/Watt árban kapható arra alkalmas területre 10+10 év garanciával hálózatra visszatáplálós napelemtábla...

3x16 Amper (ez van most nekem) egy vidéki családi háznak bőven elég, hogy villanyra, melegvízre soha ne kelljen fizetni, de kicsit megtolva elektromos kiegészítő fűtésként is működhetne, ennek ellenére minden májer a napkollektort és annak gyakran milliós segédberendezéseit nyomatja, amivel jó esetben van 150 liter 40 fokos vize...

Vazze, 2.2 kW-os fűtőszál a 120 literes bojlert 3 óra alatt 80 fokra röpíti, onnantól vagy fűt, vagy kondenzátorként nyomja az elektromos hálózatba 80%-os áron!!!! Ahonnan TE ingyé' visszaveheted!!!

Istenem, ha újra kezdhetném az építkezést...

pakesz (törölt) 2010.09.16. 23:57:41

@Unter Bahn: 3*16 * 230 = 11040 Watt
tehat biztos hogy te 11 milkat rakoltottel?

amug ymeg sorkollektor ha mar csaladi haz :)

Unter Bahn (törölt) 2010.09.17. 07:25:16

@pakesz: Nem, csak sajnálkoztam rajta, hogy akkoriban ilyenről még csak hallani sem lehetett, sőt még most is a sima melegvizes napkollektorokat nyomják, ami szerintem szemfényvesztés, ráadásul langyosvízre jó, már amikor...

A napelemeken tévedtem, 3x10 A a helyes, itt 3 db 2.2 kW-os egységet építenek ki, ~6.5 millióért. Mivel a lakásosztón 10 A-es automaták vannak, és csak nagy néha veri le a mosógép-vasaló kombó azonos fázison, feltételezem, hogy amikor nem mosunk vagy vasalunk, már akkor is van fölöslegünk (ne feledjük, nem mindig szolgáltat elég áramot a napelemtábla, de eleget ahhoz, hogy a hálózatba eltárolva pl. sötétben is ingyen vételezzük vissza saját korábbi fölös áramunkat...

pakesz (törölt) 2010.09.17. 18:37:30

@Unter Bahn: hat teged beszopattak valamivel de sulyosan

azert hogy vissza tudjal taplalni kell egy inverter az meg 400e, es 10 evre jo
nekem 8e a villany haovnta egy evben meg 100e, akkor az inverterre elmegy azonnal 40e, marad a 60e amit megsporolnek!
ropke 100 ev es penzemnel vagyok

Creative Commons License
Panelblog by Lakótelepi Blog Közösség is licensed under a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el! 2.5 Magyarország License.
Based on a work at www.panel.blog.hu.