De szép is az, amikor az ügybuzgóság, és a hivatalosság látszatának akarása teljesen összekeveri a házmesteri gondolatokat. A fotó beküldője szerint a budapest-békásmegyeri házmester azt szerette volna közölni népével, hogy a tűzoltóság ellenőrzést tart valamikor a…
Bejáratás lesz!
Ingyentemetés után ingyen hungarocell
Ajjaj, nem akarom, hogy mindent elborítson a politika, még a végén az összes ifjúszoci kikér magának valamit a bögréért, de most ezzel azt hiszem, muszáj egy kicsit foglalkozni: zöldbank. Az Indexen olvastam először, hogy a Fidesz elnöke kormányra kerülése esetén létrehozna egy…
Nem felejtenek a panelprolik
Durvul aminek durvulnia kell, kapjuk az ívet mi, panellakók is, néha a tetőt vinnék el a fejünk fölül, hogy aztán néhány ifjúszoci gúnyolhasson bennünket dobozlakóknak (kép mellékelve, ott, ahova való, a legalul). Orbánról meg az évértékelésen derül ki, hogy lakott ő még…
Csöpögő panel sokkol délen
Elképzelni sem lehetne jobb bevezetőmondatokat egy panelhorror elé. A dráma tíz hónapja kezdődött. Azóta az események feltartóztathatatlanok. Tíz hónapja minden nap rémálom Hódmezővásárhelyen. A szakértők tanácstalanok. A lakásszövetkezet tehetetlen. És a folyadék csak…
Uniós pénzből bontana paneleket az MDF
Az MDF komolyan gondolja a Budapestre áramló friss levegő útját akadályozó épületek, köztük panelházak lebontását - derül ki a párt fővárosi irodájának kérdéseinkre adott válaszaiból. A "szélcsatorna-tisztításra" az EU-s pénzeket szétosztó Környezet és…
Paneleket bontana az MDF
Az Urbanista közölte az MDF budapesti szervezetének egyik sajtóanyagát, amiben a párt felveti, hogy a tiszta levegő megteremtése érdekében "ha kell, bontsuk vissza a szélcsatornákat elzáró paneleket / magas épületeket! Az önkormányzat elővásárlási jogával élve…
Öngól az etikai kódex
"Sokszor elér hozzánk az a kiáltás az ország számos részéről, hogy nyugdíjasok vagy alacsony jövedelmű családok érdekei sérülnek a közműszolgáltatók és az ügyfél közti viszonyban" - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az MTI-nek adott év eleji interjújában. A…
Dizájnpanel Kínából
Az új Kína jelképei lehetnének ezek a kockaházak: szocialista szögletesség egy kis fantáziával Pekingben. Nyilván nem a "szok óccó" gagyi, és tök okés, hogy biztos nem a klasszikus házgyári panel, de attól ez még lakótelep, ha a fene fenét eszik is. A házakról…
Kísértetváros Veszprém mellett
Saját panellakó ismerőseimnek különös érzéke van ahhoz, hogy a mások által sivárnak, lehangolónak tartott tájakban, épületekben, tárgyakban is megtalálják a szépséget. Nyilván egyfajta önvédelmi reflex ez, hiszen a nem túl barokkos lakótelepi környezetet tényleg el…
Karácsonyi fények a lakótelepen
Van az a frusztrált, aki túl sok pénzt dobott ki az ablakon lakóparki kecóra, mert olcsó volt a hitel tavaly nyáron, most meg szív, mert felment a CHF, ráadásul penészedik a papírfal. Na, ő fórumba írogat, ilyeneket: Most értünk haza a sétából, egy közeli…