Gyönyörű és gyönyörű, mindig elcsodálkozom, milyen naiv az ember, ha fogyasztó. Még mindig képes elhinni, hogy ebben az állapotában nem tőle vesznek el valamit (a pénzét), hanem majd ő kap. A Tékozló Homár közölte Fairy Girl tanulságokkal teli levelét, melyben a győri lakótelepen éledgélő hölgy arról kesereg, hogy ál-bogárirtók jelentek meg lakásán, le akarták gombolni 12 ropival.

Én eddig akármerre éltem, csak és kizárólag ál-csótány, -hangya, -egér, -csatornalégyirtókkal találkoztam. Egy titokzatos idegentől eltekintve. Ő a kilencvenes évek elején, talán nem sokkal az első szabad választás után, de még a taxisblokád előtt jelent meg lakásunkban.

Előtte gyakorlatilag havonta jártak a halálfejes, sárga műanyaghátizsákos íkávésok, rosszallóan csóválták a fejüket, mikor édesanyámék kifejtették, hogy bizony a konyhaszekrényben tárolt kenyérből is előbújnak néha a bátrabb csótányok, este tévézés közben pedig előfordul, hogy a lábunkról kell egyet-egyet lesöpörni. Viccesen megkérdezték, hogy lefújják-e a kenyeret a méreggel, majd távoztak. Változni persze semmi sem változott.

Jött aztán az Ember. Fiatal volt, és józan. Ő azt mondta, irt. Kicsit többe kerül, de irt. Nem volt ugyan halálfej a kézben hordott piros színű műanyag-palackon, de mivel nem viccelődött, apámék adtak neki egy esélyt. Nem kérdezte, honnan jönnek a bogarak, csak fújt. Csendben dolgozott, mondhatnám átszellemülten, mint a kórboncnok a Helyszínelőkben. Mikor átvette a pénzt, csak annyit mondott, ha lehet ne fújjanak az íkávésok vagy két hónapig, ő akkor jönne. Nemcsak mi engedtük be aznap este.

Jött aztán, persze, hogy jött, az íkávé, az 5/A-ban mindenki mondta, hogy most ne fújjanak, volt itt valaki. Eltelt a két hónap, a csótányok érezhetően elfogytak. Nem tűntek el, de például este nem bőgtem elalvás előtt - hét éves voltam - félelmemben, hogy megint bemászik egy a számba. Ha kimentünk a konyhába, a villany felkapcsolásakor lehetett látni, hogy egy-két rémült példány próbál elslisszolni a résekbe, de ennyi. Szüleim ekkor gondolhatták utoljára, hogy volt értelme a rendszerváltásnak.

Az Íkávésok megint jöttek, csodálkoztak, hogy miért nem akarunk fújatni. A második rohamukat is hárítottuk, vártuk az embert, aki viszont nem jött el az ígért időpontra. Az Íkávésok viszont kitartottak. Szüleim hárítására színtelen hangon közölték, hogy a piros szifonos nem fúj többet, mert bevonták az engedélyét. Svarcba' csinálta, azt mondták. De a nagy bogárrohamok ezután már nem folytatódtak, talán nem tett tápot a vízbe a lakásfenntartó vállalat sem.