Nocsak, nocsak, levelet hozott a posta, a panelblog@gmail.com-ra! Akár nyithatunk egy panelhomár rovatot, hogy az egyáltalán nem meglepő átveréses eseteket kibeszélhessétek magatokból. Volt már szó vízzel permetező csótányirtókról, nem takarító házkezelőről, most pedig egy klasszikus beleszarós történettel találkoztunk, bónusz tanulsággal a végén. Íme.

Szia!
 

A garázsboltos posztodhoz akartam kommentben írni, de végülis off lett volna, meg hosszú is.

 

A Te sztoridban szereplő boltos, aki felküldte a feleseket az öreg alkesznak, legalább elvégezte az általa vállalt szolgáltatást, sőt annál egy kicsit többet is. Nem úgy, mint az én ruhajavítóm.

 

Szolnokon történt, december végén a Széchenyi-lakótelepen (én is ott lakom félig-meddig - Telepi), hogy a kabátom zippzárja tönkrement. Mivel nem szándékoztam újat venni, a kínaiba visszavinni meg már nem lehetett, gondoltam keresek egy ruhajavítót. Szerencsémre a telepen működik egy, a helyi Héliker ABC oldalában. Még örültem is, mert nemrég költöztem, és viszonylag hamar megoldottnak tűnt a problémám. Felkerestem. Mikor beléptem, tömény cigiszag fogadott, ami csak azért volt furcsa, mert a javításra váró kabátok is szabadon lógtak a füstben. Végülis túltettem magam a kellemetlenségen, gondoltam, hamar kiszellőzik az, sőt, a fiatal varrónőt látva még az is eszembe jutott, hogy mennyire jó az, hogy vannak még ilyen pici vállalkozások, ahol nem vernek át, mert ugye abból élnek, hogy elterjed a jó hírük, stb., stb.

 

Megbeszéltük, hogy másnap, pénteken mehetek is a kabátért, délután négy, negyed öt felé. A határidő kicsit szűknek tűnt, úgyhogy meg is kérdeztem, biztos jó-e a péntek. Azt mondta, igen.

 

Aztán kábé mínusz negyven fokban megérkeztem a megbeszélt időben, de már ketten toporogtak az üzlet előtt. Őket is négyre hívta a hölgy, de a műhely még nem volt nyitva. És aztán sem lett. A telefonszámát senki sem tudta, az ajtón sem írták ki, hogy tűz esetén kit kellene értesíteni, csak egy riasztós cég matricáján volt szám. A többiek fél öt körül adták fel, én utána mérgemben felhívtam a riasztósokat, de ők azt mondták, hogy csak akkor szólnak a tulajnak, ha "jelez a rendszer".

 

Azt hittem, hogy keresztet vethetek a kabátra is, de másnap délelőtt elkanyarodtam arra, és csodák csodája, nyitva találtam az üzletet. Beléptem, de a nő mintha mi sem történt volna, azzal fogadott, hogy sajnos még nem talált rá megfelelő zippzárt, meg, hogy tegnap nem tudott jönni, sajnálja. Igazság szerint szóhoz sem tudtam jutni, csak felkaptam a kabátom, és döbbenten elhúztam a helyszínről.

 

És állítólag még én jártam jól, hogy hozzá sem nyúlt, mert mikor kiléptem, egyből az egyik folyosószomszédba botlottam, akivel még sosem beszéltem azelőtt, csak köszöntünk egymásnak. Megrökönyödve kérdezte, hogy én miért mertem beadni a varrónőhöz bármit is. Aztán hazaérve áthozott egy nadrágot, aminek elég érdekesen, hullámos vonalakkal, jelentős ráhagyással, tehát ótvar rondán hajtotta fel a szárát a hölgy.

 

Tanulság: én sem hittem volna, de néha beszélni kell a szomszédokkal. Hasznos. Az üzlet úgy látom még működik, szóval egyelőre kevesen ismerték fel ezt, nálunk legalábbis.