Körülbelül egy hete csatazajra ébredek Békásmegyeren. Emberek dobálnak fém- és fahulladékot földre, teherutóra, időnként egymásra. Reggel öt órakor kezdik, este tíz-tizenegy körül fejezik be: zajlik a lomtalanításnak nevezett középlangyos polgárháború, aminek ma állítólag a karhatalom (kukások) bevetése vet véget.
Az ország és a világ szerencsésebb tájain élőknek röviden összefoglalom, hogy néz ki nálunk a lomtalanítás: az emberek egy év hordalékát - a "használt" pornóújságoktól a kiégett számítógép-monitorig - kihordják az utcára, pillanatok alatt szeméttelepet varázsolva lakókörnyezetükből. A könnyebb hulladékot a szél fújja szanaszét, a nehezebbeket pedig furcsán öltöző és beszélő emberek válogatják napokig nagy hanggal, hogy a számukra használhatónak ítélt cuccokat elvigyék valami ismeretlen helyre. A folyamat a közlekedési útvonalak elbarikádozásával, hajnali és éjszakai üvöltözéssel, bűzzel, a zöld területek letarolásával és mindezek tetejébe etnikai színezetű konfliktusok kialakulásával jár. A kilencvenes évek Belgrádja felköltözik kicsit Budapestre, amit én a korai ébredést leszámítva izgalmasnak tartok, de állítólag ezzel nincs mindenki így.
Évek óta fogadkozik minden egyes kerület, így a harmadik is, hogy jövőre másként lesz, véget vetnek a menetrendszerűen bekövetkező rendkívüli állapotnak. Nos, ez idén sem sikerült.
Elképzelhető, hogy a lomtalanítás napját kijelölő hivatalnoknak jó oka van arra, hogy a várható morgás ellenére egy hétköznapra tegye az év legszemetebb napját. Az viszont már érthetetlen, hogy miért plakátoltat egy héttel az esemény előtt, ha a felfordulás megakadályozása a kitűzött cél. Idén elvileg tegnap, kedden kellett volna a derék megyeri polgároknak megszabadulniuk a feleslegessé vált dolgaiktól, hogy azokat ma, azaz szerdán elvigyék a kukások. Ehhez képest már múlt hét kedden kikerültek a plakátok a lépcsőházakba, és bizony, nem meglepő módon a közbeeső szombat-vasárnapon szabadult el a pokol: mindenki ilyenkor hordta le a cuccokat, annak elenére, hogy a felhíváson egyértelműen szerepelt a korai lomtalanítás tiltása (az ugyanis illegális hulladéklerakásnak minősül).
Öröm volt nézni, ahogy senki sem akart kimaradni a közös bűncselekmény elkövetéséből. Reszkető lábú néni tették félre kis időre a járókeretet, hogy legalább egy kimustrált könyvespolcot odavághassanak a szeméthalom tetejére. A rombolás örömétől még vérszegény bőrük is kipirosodott...
Miután így szabályt sértettek, újabb boldogságforrásra lelhettek: a lomisok törvényszerű megjelenésével - hiszen bőven maradt idejük a válogatásra - a helyi lakosok egy része azonnal átadhatta magát a hangos és felszabadult cigányozás sodrásának. Otthonkás háziasszonyok sipákoltak teli torokból, hogy úristen, megjöttek ezek. Jesszusmária, mit művelnek ezek. Hát ez borzasztó, hogy néznek ki ezek. Az meg sem fordult a tisztességben megőszült fejekben, hogy ha esetleg betartották volna a kétségtelenül hülye szabályokat, és nem szombaton, hanem a rákövetkező kedden viszik a ház elé a szemetüket, akkor a lomizóknak nem lett volna idejük a guberálásra.
A kedvenc jelenetem mégiscsak az volt, amikor egy szuzukis úr kisbaltával darabolta fel a megunt fél szekrénysort, mondván, nehogy elvigyék már ezek. Jól mutatott a tűzifa öt napon keresztül a ház előtt. Ráadásul elfedte a többi szemetet, így a lomizók kénytelenek voltak minden este 11-kor arréb dobálni a deszkákat, hátha kincs van alattuk. Ez ugye járt némi hanghatással.
Mert arra a derék lomizó sem képes, hogy ha már kézzelfoghatóan érzi a felé áradó gyűlöletet, tegyen valamit annak mérséklésére. Nem, ő úgy viselkedik, mintha a pusztán lenne: üvölt a másik sarkon lévő haverjának, kiül széken a járda közepére, hogy nem lehet mellette elférni, és igen, a lehető legnagyobb ívben dobálja a platóra a szemetet, hadd csattanjon. Aztán meg csodálkozik, ha ráhívják a rendőrt azok, akik az előbb még maguk is vétettek a törvény ellen.
Szerencsére ennek ma állítólag vége, idén is megúsztuk vér nélkül. Holnap már csak a letarolt bokrok, a fűszálakra ragadt, tépett papírlapok emlékzetetnek a hivatali tompaság, lakótelepi nemtörődömség és szegénység nászából született agyatlanság tombolására.
