Egész hétvégén fúrt (ütvefúróval, képünkön) a fölöttem lakó ember. Ez úgy egy hónapja így van minden szombaton és vasárnap. Lakást újít fel, hétközben viszont dolgozik a munkahelyén, ezért csak most ér rá, mondta ő. Felvetésemre, miszerint a tíz óra előtt elfogyasztott féldecis Diana sósborszeszek nem biztos, hogy előmozdítják a munkát, így reagált: "ebbe ne ugass bele." A beszélgetés zsákutcába futott tehát.

Mivel az ütvefúró hangos, így sem a tévét, sem családtagjaimat nem hallottam, elhatároztam, hogy blogot indítok. A téma adott: élet a panelban.

Magyarország lakóinak egyötöde lakik panellakásban. Valószínűleg még többen vannak, akik valaha éltek már hosszabb-rövidebb ideig lakótelepen. A panel tehát mindennapi élmény számunkra.

Jómagam 28 éve hallgatom a fúró szomszédokat - állítólag egy illegális, a szolnoki bútorgyárból hazalopott anyagokból működő asztalosműhely is üzemelt nemrég valamelyik emeleten. Azt is tudom milyen a hangja az emberi testnek, ha öngyilkossági szándékkal megérkezik a járdára a tizedik emeletről. A csótányoktól még mindig undorodom. Nem egyszer veszekedtem már közös helyiséget elfoglaló lakóval, jöttek hozzám is papírt lobogtatva, miszerint hangosan ugat a kutyám.

Nyugodtan kijelenthetem, hogy panelszakértőnek számítok.

Mivel nyilván nem vagyok egyedül, várom mások történeteit is: panelblog@gmail.com. Mert - khm... - sok jó ember nagyon kis helyen is elfér.

Amúgy üdv mindenkinek!