Névtábla:

"Őrjítő ez a lakótelep, ahol lakom veled." /Bizottság: Már megint ez a depresszió/ - egy blog, amelyben panellakók, csótányok és más házi kedvencek, lakások, radiátorok és fúrógépek a főszereplők.
panelblog@gmail.com

Gyújtogattak a lakossági fórumon

Tudtam én, mondtam én, hogy ez lesz, ha mindent elönt az ellentmondásokkal teli píár, a normális, érthető beszéd helyett. Megjelennek az összeesküvés-elméletek, és azok lelkes, erőszakos hívei, akik még gyújtogatni is hajlandók - például egy harmadik kerületi lakossági fórumon.



Történt ugyanis, hogy az Óbudai Kulturális Központban gondoltak egyet, és Panel Fórumot rendeztek a múlt héten. A téma mi más lett volna, mint a felújítás. Állítólag itt mindenki mindent megtudhatott, ami érdekelte. Zsoltot például elég sok dolog érdekelte, de arra a szürreális közjátékra nem számított, ami végül bekövetkezett. Adjuk is át a szót tudósítónknak, aki levélben tájékoztatta a Panelbogot az eseményekről.

 



Két körben volt tájékoztatás. Egy fogyasztóvédelmis volt a moderátor: Siklósi Máté.



Puskás Péter a III. kerületi alpolgármester beszélt először, aztán az OTP-től egy nő - Kádárné Lehvszky Gabriella, arról, hogy hogyan lehet lakástakarékpénztárból finanszirozni a felújítást, és Takács Gábor a Környezetvédelmi Minisztérim ZBR (Zöld Beruházási Rendszer) irodájából magáról a pályázatról és a meghosszabításáról.



Ezután volt egy szünet, és utána jött még egy kör előadásokból ahol a kivitelező, beruházó cégek képviselői beszéltek powerpoint bemutatóval kísérve - Austrotherm, Rehau, Viessman, Halltex -, és ezután lehetett kérdéseket feltenni.

 

Ekkor következett az ominózus jelenet ami a szigetelést rögzitő háló egy darabkájának a felgyújtásával végződött. (...) A bácsi elkezdett előadást tartani (a szigetelés biztonságáról), akkor rászóltak, hogy kérdezzen ha van kérdése. Erre újra elkérte a mikrofont és elővette a hálót, hogy meggyújtsa. Gondolom hirtlen ötlet volt...?



A színpadon visszafogottak voltak - az Austortherm-es fickó aki korábban beszélt a paneltűzről higgadtan válaszolt, elismételve a korábbi tényeket. (Még a kérdezési lehetőség előtt a miskolci paneltűzről mutattak képeket, amiken látható, hogy a függöny nem égett meg, vagyis nem a szigetelésen terjedt a tűz, hanem a szellőző felől). Aztán a következő kérdező jött.



A válaszokból kiderült, hogy a III. kerültben idén nincs pénz felújitás támogatására.

 

Úgy érzem, a jelenet kameráért sikoltott, kár, hogy nem volt a környéken egy operatőr sem, aki rögzíthette volna az eseményeket. Nem is tudok semmit sem hozzátenni, csak annyit, hogy a gyújtogatóknak már weboldaluk is van, ott is dokumentálták tüzeskedéseiket.

 

 

 

Már a nevük is borzongatja a hátat: Civil Számvevőszék. Mindenki reszkessen!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://panel.blog.hu/api/trackback/id/tr641483791

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Panelfórumon jártunk - 2009. okt. 22. 2009.10.29. 20:13:45

A hosszú hétvége előtti csütörtök estére szervezett fórumot a többek közt építészettel is foglalkozó hg.hu online magazin. Önkormányzati, minisztériumi és építőipari előadóktól tehették fel kérdéseiket a 10 perces előadások után a jelen lévő...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Döglött macska · http://www.pallas70.hu/tb-berugy-tanfolyam.php 2009.10.29. 13:31:01

Hát ilyen helyen néha ráviszi az embert az idegbajra. Főleg, mikor mindenki bólogat, mint a birka, aztán semmi nem változik. Általános.

Lord_Cica (törölt) 2009.10.29. 20:00:34

a felgyújtott háló a mostani vagy a tervezett szigetelést rögzíti?

muaddib · http://obudai.blog.hu/ 2009.10.29. 20:17:50

"A válaszokból kiderült, hogy a III. kerültben idén nincs pénz felújitás támogatására."

pontosítsunk, én legalábbis ezt értettem: a meghosszabbított budapesti pályázatokhoz _már_ nem tud hozzájárulni az idei költségvetés terhére a kerületi önki, viszont a dec 31-én lezáruló újabb kört megpályázók társasházi gyűlésein kérésre beszámolnak a tapasztalatokról.

Tanúsító · http://enta.blog.hu 2009.10.29. 20:57:03

Szomorú, sőt már inkább tragikus!
Mindegy, hogy influenza elleni védőoltásról, az iskolatejről, vagy az épületek hőszigeteléséről van szó! Senki nem tudja, kinek hihet, ezért inkább nem hisz, nem figyel az érvekre, de nem is gondolkodik.
Indulatokkal nem jutunk messzire!
Saját blogomon négyszer kellett visszatérnem erre a szomorú témára, többek között, egy mérgesgázzal fenyegető blogger miatt, aki úgy írt a gáz hatásáról, hogy ismeretei enyhén szólva hiányosak voltak. De nem kérdezett, hanem megnyilatkozott!
Lord Cicának: nem voltam ott, nem tudhatom, de még a kisiskola 6.osztályában úgy tanultam, hogy az égéshez éghető anyag, gyulladási hőmérséklet és oxigén kell! Együtt! A teremben vélhetően volt oxigén, de egy szabályosan felhelyezett szigetelőtáblában és az azt lezáró megszakítatlan kéregben nincs, arra ide a bökőt! Ezek után mindegy, hogy az öreg mit is gyújtott meg!
Figyelj, járókelő! Ha unalmadban kikapirgálod a hőszigetelést, erődet fitogtatva beleöklözöl, vagy részegen összerugdalod, máris ott az oxigén! Egy gyufa, vagy öngyújtó biztosítja a gyulladási hőmérsékletet, már csak az éghető anyag hiányzik! De az nagyon, ugyanis a szigetelőhab nem éghető!

Kruchina Sándor 2009.10.29. 23:50:08

Én voltam ott az Austrotherm részéről, és sajnos, egy hibát elkövettem. Nem figyeltem, hogy mit gyújtott meg az illető úr (akivel a program után jól elbeszélgettem. Akkor már sokkal visszafogottabb volt). Szóval, mivel arra figyeltem, amit mondott, nem vettem észre, hogy a hálót gyújtja meg.
Minden háló ég, mert műanyag bevonat van rajta. Ennek az az oka, hogy a sima üveget a ragasztó lúgossága megtámadja, ezért műanyag bevonattal védik meg. Viszont ez nagyon kis mennyiség, és mivel be van ágyazva ragasztóba, semmilyen veszélyt nem jelent. Amúgy egy A2, nem éghető besorolású rendszernél is alkalmazhatják.
Ami ijesztő, az az, hogy az illető felszólaló szerint az állványokon mászkálva ellenőrzik a kivitelezést, letépkedik a hőszigetelő anyagot, hogy a ragasztást ellenőrízzék, satöbbi.Hajmeresztő.

Creative Commons License
Panelblog by Lakótelepi Blog Közösség is licensed under a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el! 2.5 Magyarország License.
Based on a work at www.panel.blog.hu.

süti beállítások módosítása