Édesanyám tapasztalata, hogy elég csak egy kis esőnek esnie, az autósok nagy része megbolondul: az addig is csak duzzogva észrevett zebránál már meg sem próbálnak lassítani. Mintha ők áznának, nem a gyalog.
A hó viszont egészen másfajta állatot hoz ki a tuningverdás jaszkari dzsungellakókból: farolgat az összes a kanyarban, mintha nem lenne halálosan ciki, hogy az egyébként hangos, de gyenge autó csak így tudja megmutatni fordulékonyságát. Csúszik a hóban? Fasza. Jégen is csúszik, öcsém? Tényleg? Hát megsúgok valamit, én is csúszok (k-val, persze, így értik) básszm! Oszt' nem is fogyasztok százon kétszázat!
Az még okés, hogy a Lidl-parkolóban próbálgatja a fizika egyértelmű törvényeit a sok csávó. Azt tulajdonképpen még el is nézegetem az ablakból, a kedvenc jeleneteim közé tartozik, amikor teljesen meglepő módon egymásba csúszik két szpojleres Lada. Onnantól kezdve a küzdősportoké a terep, plusz egy romantikus sorozat forgatókönyve is megképződik, ahogy az ijedt 16 éves lila nadrágos lányka sírva elszalad. Ez, így együtt végülis szórakoztató.
De azzal már én sem tudok mit kezdeni, amikor a ház mögötti kanyarból vágódik elém egy kockalámpa, benne a röhögő tizenévesekkel. Én elugrom, de mi lenne, ha mondjuk nő lennék, és lenne nálam egy babakocsi? He? Tényleg ennyire lehetetlen ezt felfogni legalább az anyósülésben?
Ha ilyet látok, minden ellenséges előítéletem dacára csak abban bízom, hogy még idejében előkerül valahonnan a pia-, bagó- és izzadtságszagú házmester-polgárőr, a jellegtezes bundás bőrkalapjában. Mert érdekes módon rá hallgatnak a hülyék. Szép szóra agresszívek lesznek, a rendőr elől elfutnak, de ha meglátják vörös borostás arcot, meghallják a "hammemmámmé, húzzáinnen, kurvanyádat, hozom a botot" csatakiáltást, érdekes módon összehúzzák magukat, és szép lassan, lépésben távoznak.
Furcsa ez a világ, na!