Szóval mentem a múltkor a buszmegállóba, és a tízemeletes alatt a fejemre esett egy cigarettacsikk. Életemben először éreztem örömöt azért, mert nincs dús, hosszú és göndör hajam - ellenkezőleg, meglehetősen kopasz vagyok. Ha ugyanis sok hajam lenne, minden bizonnyal nem úszom meg a kalandot súlyosabb égési sérülések nélkül. Meg aztán a kedves és aranyos lakótelepi gyerekeknek köszönhetően - akik minden egyes ilyen alkalomkor előteremnek a semmiből, hogy röhöghessenek egy jót, egészségeset - bekerülhettem volna a szolnoki paneldzsungel legendáriumába, amint éles és magas tónusú fejhangokat hallatva, kigúvadt szemekkel egy hajlongó vitustánc közepette próbálom eloltani fejemen a tüzet.Így viszont megúsztam egy apró, pici szúró fájdalommal a haj nélküli fejem tetején, még nyomot sem hagyott a harmadikról aláhulló cigicsikk parazsa. Amilyen szerencsém volt ráadásul, a dekk előrefelé esett, így a tánc is elmaradt, amit akkor kellett volna eljárnom, ha a tüzes pöcök beszorul a kabátom gallérja és a tarkóm közé.
A cigarettacsikk elhajítójából csak annyit láttam, hogy húzza befelé maga után az erkély ajtaját. Nem tudom, ő hallotta-e neki szánt üzenetemet, miszerint a kurva anyját.
Bármilyen meglepő egyébként, ez volt eddig az első eset, hogy egy panelház ablakán illetve erkélyén kidobott dolog a fejemre esik. Eddig megúsztam a Karácsony és Szilveszter között tapasztalható petárdaőrületet, pedig akkor a fiatalság direkt várja az ablak alatt elhaladókat. Vízkereszt sem okozott bajt, pedig ugye az áldott karácsonyfák is legtöbbször az ablakon távoznak a telepeken. Olykor komplett díszítésel együtt.
A televízióműsor illetve a kannásborok fogyasztásának hevében figyelmetlenné vált szülők legtöbbször semmit sem sejtenek arról, hogy aranyos gyermekeik kipróbálják, vajon a szülinapra kapott kicsinyített Boeing-ek képesek-e valóban repülni. Ha nem, az sem baj, akkor ugyanis légikatasztrófásat lehet játszani, az összképet pedig csak javítja egy utcáról felfelé tekintgető, vérző fejű gyalogos.
De a legjobban mégis annak örülök, hogy mikor a sors szeszélyéből szegedi panellakóvá váltam, nem estem áldozatául a Süket Öregembernek. Ő ugyanis reggelente gondosan bezacskózott pisit dobált kifelé az ablakon. Megkérdezni felesleges lett volna, hiszen nem hallott, és rendszeresen részeg is volt, így csak találgattam: hogyan alakult ki a valóságban az a folyamat, amelynek eredményeként minden reggel hat és hét óra között, még az ágyamban fekve, de már ébren, tisztán hallhatom a zacskók - merthogy néha több is volt - csattanását a betonon.
Úgy képzeltem, hogy az öreg az évek hosszú sora alatt rájött: a kor, a sörfogyasztás és a vizelési problémák szervesen összefüggenek. A sörről nem volt hajlandó lemondani, a prosztata és veseproblémák előrehaladását nem tudta megállítani, viszont éjjel az ágyából sem szeretett, és hát gondolom egy idő után már nem is tudott felkelni. Ebből a helyzetből fakadhatott az innovatív gondolat, miszerint a reggelire vásárolt zsemlék nejlnonzacsiját újra lehetne hasznosítani. Az éjjeli "prosztatapisi" nagyon ki akar jönni, viszont nem sok, így a tasak kis mérete sem probléma. Az ötletet tett követte, ami mindenki számára hasznot hajtott: a Süket Öregember vidáman ébredt, a csattanások nekem is kitörölték szememből az álmot, így nem aludtam el, a szemben lévő kisbolt zsemleforgalma is fellendült.
Aztán annak is örülök még, hogy ember nem esett a fejemre, a panellakók ugyanis néha szűkösnek érzik a nekik rendeltetett skatulyákat, úgy valós, mint átvitt értelemben, s ilyenkor az ablakpárkányra lépve, majd lendületet véve keresnek kitörési pontot, hogy aztán a kövezeten kiterülve leljenek végső megnyugvásra. De ez már egy másik poszt témája.
