Névtábla:

"Őrjítő ez a lakótelep, ahol lakom veled." /Bizottság: Már megint ez a depresszió/ - egy blog, amelyben panellakók, csótányok és más házi kedvencek, lakások, radiátorok és fúrógépek a főszereplők.
panelblog@gmail.com

Kidobja az ablakon

Szóval mentem a múltkor a buszmegállóba, és a tízemeletes alatt a fejemre esett egy cigarettacsikk. Életemben először éreztem örömöt azért, mert nincs dús, hosszú és göndör hajam - ellenkezőleg, meglehetősen kopasz vagyok. Ha ugyanis sok hajam lenne, minden bizonnyal nem úszom meg a kalandot súlyosabb égési sérülések nélkül. Meg aztán a kedves és aranyos lakótelepi gyerekeknek köszönhetően - akik minden egyes ilyen alkalomkor előteremnek a semmiből, hogy röhöghessenek egy jót, egészségeset - bekerülhettem volna a szolnoki paneldzsungel legendáriumába, amint éles és magas tónusú fejhangokat hallatva, kigúvadt szemekkel egy hajlongó vitustánc közepette próbálom eloltani fejemen a tüzet.

Így viszont megúsztam egy apró, pici szúró fájdalommal a haj nélküli fejem tetején, még nyomot sem hagyott a harmadikról aláhulló cigicsikk parazsa. Amilyen szerencsém volt ráadásul, a dekk előrefelé esett, így a tánc is elmaradt, amit akkor kellett volna eljárnom, ha a tüzes pöcök beszorul a kabátom gallérja és a tarkóm közé.

A cigarettacsikk elhajítójából csak annyit láttam, hogy húzza befelé maga után az erkély ajtaját. Nem tudom, ő hallotta-e neki szánt üzenetemet, miszerint a kurva anyját.

Bármilyen meglepő egyébként, ez volt eddig az első eset, hogy egy panelház ablakán illetve erkélyén kidobott dolog a fejemre esik. Eddig megúsztam a Karácsony és Szilveszter között tapasztalható petárdaőrületet, pedig akkor a fiatalság direkt várja az ablak alatt elhaladókat. Vízkereszt sem okozott bajt, pedig ugye az áldott karácsonyfák is legtöbbször az ablakon távoznak a telepeken. Olykor komplett díszítésel együtt.

A televízióműsor illetve a kannásborok fogyasztásának hevében figyelmetlenné vált szülők legtöbbször semmit sem sejtenek arról, hogy aranyos gyermekeik kipróbálják, vajon a szülinapra kapott kicsinyített Boeing-ek képesek-e valóban repülni. Ha nem, az sem baj, akkor ugyanis légikatasztrófásat lehet játszani, az összképet pedig csak javítja egy utcáról felfelé tekintgető, vérző fejű gyalogos.

De a legjobban mégis annak örülök, hogy mikor a sors szeszélyéből szegedi panellakóvá váltam, nem estem áldozatául a Süket Öregembernek. Ő ugyanis reggelente gondosan bezacskózott pisit dobált kifelé az ablakon. Megkérdezni felesleges lett volna, hiszen nem hallott, és rendszeresen részeg is volt, így csak találgattam: hogyan alakult ki a valóságban az a folyamat, amelynek eredményeként minden reggel hat és hét óra között, még az ágyamban fekve, de már ébren, tisztán hallhatom a zacskók - merthogy néha több is volt - csattanását a betonon.

Úgy képzeltem, hogy az öreg az évek hosszú sora alatt rájött: a kor, a sörfogyasztás és a vizelési problémák szervesen összefüggenek. A sörről nem volt hajlandó lemondani, a prosztata és veseproblémák előrehaladását nem tudta megállítani, viszont éjjel az ágyából sem szeretett, és hát gondolom egy idő után már nem is tudott felkelni. Ebből a helyzetből fakadhatott az innovatív gondolat, miszerint a reggelire vásárolt zsemlék nejlnonzacsiját újra lehetne hasznosítani. Az éjjeli "prosztatapisi" nagyon ki akar jönni, viszont nem sok, így a tasak kis mérete sem probléma. Az ötletet tett követte, ami mindenki számára hasznot hajtott: a Süket Öregember vidáman ébredt, a csattanások nekem is kitörölték szememből az álmot, így nem aludtam el, a szemben lévő kisbolt zsemleforgalma is fellendült.

Aztán annak is örülök még, hogy ember nem esett a fejemre, a panellakók ugyanis néha szűkösnek érzik a nekik rendeltetett skatulyákat, úgy valós, mint átvitt értelemben, s ilyenkor az ablakpárkányra lépve, majd lendületet véve keresnek kitörési pontot, hogy aztán a kövezeten kiterülve leljenek végső megnyugvásra. De ez már egy másik poszt témája.

A bejegyzés trackback címe:

https://panel.blog.hu/api/trackback/id/tr67392166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Douglas Quaid 2008.03.22. 16:29:22

Én egy vidéki kisvárosban bicajoztam hazafelé éjfél körül mikor nagy csörömpöléssel egy sörös üveg landolt mögöttem, miután pár méterrel odébb megálltam felnéztem honnan jöhetett, de nem láttam senkit.

bes3 2008.03.22. 16:40:13

a fejem fölött lakó tahó is hajigálta ki az égő csikket a teraszáról. Ezzel sikeresen megakadályozta hogy a gyerekeim bébiként kinn aludhassanak a friss levegőn, mert mi van ha a gyújtós épp a babakocsijukban landol?

bes3 2008.03.22. 16:41:47

volt olyan aki a kajamaradékot egyszerűen a konyhaablakon át vakarta ki a szabadba, de a legtutibb egy teljes tévé landolása volt, szerencsére az csak a harmadikról indulva gyorsult, de szólt így is épp megfelelőt.....

Sikamlós Jim DiGriz 2008.03.22. 16:59:24

Egy éjjel közém és cimborám közé egy tízkilós betontömb esett egy tízemeletes teteje felől - nagyjából fél-fél méterrel kerülve el minket. Rohantunk fel a tetőre, de akárki volt az, nagy szerencséjére el tudott tűnni. Pedig ha elkapom, tuti késheggyel szignózom az arcát.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2008.03.22. 17:05:22

Nah ez sajnos jellemző!
A csikkel elég nagy mázlid volt!
Havannán egész sörös/borosüvegek szoktak a közvetlen a ház mellett parkoló autókon landolni tetemes kárt okozva.
Hasonló helyzet Miskolcon is, ahol egyik nagynénémet fejbe találta egy üveg.
Ha nincs ott a fél família, komolyabb baja is eshetett volna...
Egy barátom alsó szomszédja viszont mindent kidobál az ablakon.
Full részeg, és a kenyeret, a rádiót, és a kávégépet is vágta már ki az utcára...
Apró szerencse a dologban, hogy ilyen események előtt hallani, hogy üvölt.

Nem véleményezem az ilyen embereket...
Nem méltók rá!

Attila 2008.03.22. 18:06:50

Nekem is vannak hasonló élményeim: vidéki város lakótelepén részeg nő az ablakból dobálta ki a megivott piásüvegeket, végül rendőrt kellett hívni. Személyi sérülés nem történt.

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2008.03.22. 18:40:55

azért ez egy bizonyos fokú kulturáltságot jelent, ha kidobálja az ablakon a dolgokat; hasonló, mint amikor a frissen felköltöztetett parasztok felszedik a parkettát tüzelőnek, vagy a "láncos" kútból ittak..

viktor134 2008.03.22. 18:44:18

még a szovjet magyar után dobátk ki a tévét az ablakon.

egyébként azért csinálják, mert nem tudatos, mit okozhat.

kiskoromban én is dobáltam rohadt narancsot ,meg ilyeneket. aztán matektanárom meglátott, elkapott, és számoljam ki mivel csapódik be, ha csak simán pottyantod, majd azt, hogy az emkkora erőt is ad le. :)

no utána nem volt dobálás.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.03.22. 18:44:43

Csikket kidobni óriási taplóság! Az ilyennek levágnám a kezét, csuklóból, simán. Szemetelni kifele? Mit képzel az ilyen?
Egyszer volt, hogy dinnyehéjjel dobáltak meg a Liszt Ferenc téren, szombat délután kettő körül, csak úgy - kosarazó haver meg visszadobálta simán. Néztek rendesen, mert többé-kevésbé pontosan visszament! :)

Fantómas 2008.03.22. 19:12:17

En a foldszinten lakom, egyszer ejjel kurvanagy csorompoles, meg csattanas, kinezek az ablakon, hat nem egy komplett ruhaszarito, ket fazek es egy manko(!) fekszik a foldon. Meglepodtem

georg 48 2008.03.22. 19:15:46

Most miért csodálkozunk? A balkán valóban közelebb van, mint mondjuk London, Helsinki.

S Annyi 2008.03.22. 19:25:54

Elém egyszer egy komlett tálca-tányér-evőeszköz-makaróni szett esett Csepelen. Kb. 2 centin múlt, hogy nem a fejemre. nem ízlett a vacsora biztos.

Fedup Sári 2008.03.22. 19:26:00

Nem kell csodálkozni, ha valaki az utcán kiejti a kezéből, amire már nincs szüksége, természetes, hogy a lakásból is az ablakon keresztül távolítja el. Módosítani is kellene az alkotmányt imígyen:
76. § (2) A Magyar Köztársaság címere hegyes talpú, hasított pajzs. Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második, vörös mezejében tarka hármas szeméthalomnak arany koronás kiemelkedő középső részén ezüst kettős kereszt. A pajzson a magyar Szentkorona nyugszik.

S Annyi 2008.03.22. 19:31:55

Sári! Király a szöveg! Megjelenhet újságban?

rotel820 2008.03.22. 19:56:27

Hűha, nem gyenge dolgok!
Én is találtam Budafokon a panelház tövében parkoló ócska Skodám tetején teafiltert, rántott húst, kenyérszeletet, de ezek legalább nem voltak veszélyesek. Ja, csikket is.
A "legjobb" egy kifejlett fehér macska volt a harmadikról. Az orrom előtt puffant szegény pára.
Túlélte.

avirex80 2008.03.22. 20:36:11

Én mikor kicsi voltam emlékszem rá,nyáriszünet volt,almacsutkát hajitottam le,gondolván " hú de jó buli lesz" , méghozzá egy nyáron nyitott tetőablakkal közlekedő autóra.. Azt hiszem nem kellene leírnom,de éppen besikerült találni..

Nem büszkeségből írom le,hanem szerintem mindenkinek voltak ilyen csínytevései.. fiatalság-bolondság :-\

karcsika 2008.03.22. 20:40:11

Nekem, még nem dobtak a fejemre semmit, de a számítógépemnek rendszeresen megígérem, hogy egyszer még kidobom az ablakon. (Harmadikon lakom.)
Egyébként jó a blog.

Telepi János · http://www.panel.blog.hu 2008.03.22. 21:08:35

Fúúúú, most vettem észre, hogy kinn vagyok a zindex címlapon... Azannya, köszi emberek a kommenteket!!! És ha már így, akkor én is bevallanám, hogy néha gyerekkoromban tojást dobáltam az erkélyről... Mentségemre legyen mondva, hogy nem össze-vissza hajigáltam, hanem gondosan céloztam a kevésbé kedvelt szomszédokra, és ált. isis osztálytársakra. Édesapám vetett véget a mókának, többet eszembe sem jutott ilyesmi :) (Pedig nem is volt rohamrendőrnek öltözve, ha-ha-ha)

makacs szennyeződés 2008.03.22. 21:37:47

apám a múlt héten járt Szlovéniában, nem győzte dícsérni a tájat, a zenbereket, látott pl. egy elképesztő, és innen a középkorból elképzelhetetlen utcai jelenetet:

egy tizenéves kisrác ment az utcán, és véletlenül elejette a papírzsebkendőjét (eddig kompatibilis), ezt viszont csak kb. 20 méterrel később vette észre.
ekkor (!) fogta magát (!!), visszament (!!!), és bedobta a kukába (!!!!). ennyi. ide egy pontot kérek.

minden nap több autóst látok, aki kidobja a csikkjét a kocsiból, ez ugyanaz a sztori, nem látja, tehát nincs probléma. ennyi, bunkó, sutyerák a magyar, és az is kezd látszani, hogy nem fejlődünk semmit, sőt, igenis bunkul a magyar a mélybunkóhoz képest.

ja, egyszer a pirosnál kiszáltam a kocsiból, és odasétáltam az előttem lévő szuzukishoz, felvettem az égő csikket, amit akkor dobott ki, és bepöcköltem az ölébe, azzal a kiegészítéssel, hogy "ezt elejetted, görény".
becsszóra megtörtént. ipi-apacs.
nagyon fel volt háborodva a pógár, biztos szörnyülködött, hogy neki micsoda bunkókat kell elviselnie.

nekem meg aznapra megvolt a lelkiismereti betevő falatom.
jól esett.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2008.03.22. 22:17:18

kár hogy a bunkók nem blogokat olvasnak hanem győzikét és társait nézik

Fantómas 2008.03.22. 22:17:56

Hat igen...bevallom oszinten en gyerekkoromban jo erett paradicsommal dobaltam a jatszoteri gyerekeket a 3. rol....

sonance 2008.03.22. 22:19:25

Én láttam magasföldszintes panel második emeletéről (kb 10-12m) kieső részeget is, szerencsére nem esett senki fejére - csak a sajátjára. Túlélte, bár csontjait enyhén megviselte az eset, nyílt lábszártörése ellenére még a mentősökkel is viaskodott.

Volt egy idióta ismerősöm, aki a nyolcadikról sz@rt ki fényes nappal, a sz@r pont az éjjelnappali üzlet előtt csapódott be. A srác picit be volt rúgva, szerintem manapság már nem büszke erre a tettére...

Manapság már semmin sem csodálkozom...

Fantómas 2008.03.22. 22:25:07

...ja, es ipari mennyisegu papirrepulot dobaltam ki, valamint a kopkodes is kedvelt elfoglaltsagom volt.

Tag 2008.03.22. 22:48:04

Nekem eddigi alegközelebbi élményem egy 2 méterre landoló csikk volt, szintén panelház alatt.

Kedves szomszédom pedig a tipikus csikkdobáló. Úgy ül a számítógép előtt, hogy közben kitarjta az ablakon a cigit, hogy kifele füstöljön, aztán ha végzett, akkor ki is hajítja.
Ő tipikusan olyan igénytelen ember, hogy ha valaki odaszarna az ajtaja elé, akkor inkabb mindennap átlépne rajta, minthogy egyszer feltakarítsa.

mucikamucc 2008.03.22. 23:13:29

Én babakocsival sétáltam,amikor előttünk 1 centire egy velőscsont landolt,ha egy lépéssel előrébb járok,akkor a babát találja el.Felnéztem és egy hogymondjákkulturáltanhogy cigánygyerek vigyorgott le.Jáccot...

Inimma 2008.03.22. 23:17:23

A dobálók egyik alfaja az a bunkó, amelyik a porszívó porzsákját az erkélyről az utcára borítja ki, vagy a szobában összesöpört szemetet hajítja ki. Nem találkoztatok még vele? Meg van olyan is, ahol a virágcserepek hullanak alá.

mucikamucc 2008.03.22. 23:20:12

Ja és egy ismerősöm az elsőn nyitott konyhaablaknál hűtötte a kocsonyát,amikor a felette lakó kedvet kapott kirázni a kuvasz szőnyegét.

Krumplifőd 2008.03.22. 23:43:46

Vicces, mert pont most vagyok lakásnézőben. Egy földszinti és egy tetőtéri lakás között vacilálok. Utóbbi kétmillióval drágább, de ezután a post után szarok bele és azt fogom megvenni. :))))

csiri bá 2008.03.23. 00:16:47

"makacs szennyeződés 2008.03.22. 21:37:47

minden nap több autóst látok, aki kidobja a csikkjét a kocsiból, ez ugyanaz a sztori, nem látja, tehát nincs probléma. ennyi, bunkó, sutyerák a magyar, és az is kezd látszani, hogy nem fejlődünk semmit, sőt, igenis bunkul a magyar a mélybunkóhoz képest.

ja, egyszer a pirosnál kiszáltam a kocsiból, és odasétáltam az előttem lévő szuzukishoz, felvettem az égő csikket, amit akkor dobott ki, és bepöcköltem az ölébe, azzal a kiegészítéssel, hogy "ezt elejetted, görény".
becsszóra megtörtént. ipi-apacs.
nagyon fel volt háborodva a pógár, biztos szörnyülködött, hogy neki micsoda bunkókat kell elviselnie.

nekem meg aznapra megvolt a lelkiismereti betevő falatom.
jól esett. "

1. Igazad van.
2. Kiváncsi lennék, mit szólnál, ha valaki odamenne és a kocsid kipufógóját egy csővel bevezetné az utastérbe, mondván, hogy ez is a tiéd, hiszen megvetted a benzinnel, miért ő szivja be, a tiéd, szivd te...
Neked jut a kényelmes autókázás, a mocskodat meg a járókelő szivja be?

Ahogy irtad:
"nem látja, tehát nincs probléma. ennyi, bunkó, sutyerák a magyar"...

Korrekt, nem? A kipufogód is szennyezi a környezetet, akár a csikk, csak "nem látod, tehát nincs probléma"...
Ez is jól esne vajon, lelkiismeretileg?

Nos? :)

AP (törölt) 2008.03.23. 00:23:31

Panelproliktól mit lehet várni?

Ha én kibaszom a szemetet az ablakon, az a virágoskertben landol, a kaktuszaim között. Hehe..

A80 2008.03.23. 01:12:00

A haj szerencsére nem gyullad ki, inkább csak megpörkölődik, de önkioltó.Persze ettől még senkinek se hiányzik a fejére a cigiparázs.

Sok olyan hülye él ebben az országban, akiket kiskorúsítani kéne mert ön és vagy közveszélyesek. Külföldön is élnek ilyen hülyék, de ott legalább jól viselkednek, nem okoskodnak, azt csinálják mint a többi meg amit szabad és akkor legtöbbször nincs baj. De a magyar ember mindig nagyon okosnak képzeli magát és mellette még nagyon vicces is tud lenni. Mé ne dobnám ki a tévét a 10.ről? Az olyan poénos.

blg73 2008.03.23. 05:51:16

Nagyon jó blog, 100-ból egy ha akad ilyen jó, kérlek folytasd!

Kula bácsi 2008.03.23. 05:55:28

A VIII. kerben meg 150 kilós kancigány hugyozott le az erkélyről az utcára, egy ismerősöm mesélte. Én szerencsére nem járok arrafelé a rezervátumban.

kyanzes (törölt) 2008.03.23. 06:07:13

Semmi furcsa nincsen ebben. Lakótelep = gettó.

Vasalt 2008.03.23. 06:22:34

Cigicsikk még nem volt meg. Üveg mögöttem pár méterre már igen. Felejthetetlen.
Almacsutka már talált el, de a legjobb a zacskós kakaó volt a bal vállamon. Attól féltérdre mentem, mintha muszáj lett volna. Láttam visszahúzódni a gyereket, volt türelmem kivárni, míg bejutok a lépcsőházba. Csöngettem egy darabig, de persze semmi.
A gyerekeket sosem sétáltattam babakocsival emeletes házak között.
Balkán ez, akár hogy hívják.

Rá Dios 2008.03.23. 06:57:31

Kis magyar panel-szociográfia szelet...
Kíváncsi vagyok, hány országgyűlési képviselő - legyen bár jobb- vagy baloldali - téved erre a posztra és látja, hogí milyen tüneményes sebességgel zárkózunk... no nem fel, hanem be.

Nzoltan 2008.03.23. 07:56:10

És az ilyeneknek a házfelújítását finanszírozom az adómból panelprogram címén...

Ez most itt off, de mindig is felháborított, hogy mások pénzéből csináltatják meg a kötölező felújításokat a lakáson. Állandóan megy a sírás hogy nincs pénz, de nemondja már nekem senki, hogy 10-20 év alatt nem lehet összespórolni néhány ablakra valót. Ezt még egy kisnyugdíjas is meg tudja tenni!

Én is laktam panelben 5 évig, és egyszer hazamenet azzal fogadtak a szomszédok, hogy házibulit tartottam és dinnyehéjjal dobáltam a járókelőket az utcán. Mondanom se kellett, hogy otthonse voltam aznap és még egy magnóm se volt akkoriban.

r4hu 2008.03.23. 08:11:19

üllői úton pirosban kismenyecske ötszázas merciből nem az ablakon, hanem a kinyitott ajtóból le az aszfaltra a mekis zacsit komplettó, aztán szépen a zöldben el

Rkka 2009.04.25. 15:59:16

Először is, a Balkán nevében tiltakozom, hogy azonosítsák a nettó suttyósággal és igénytelenséggel.
De ez egy dolog.
Amúgy: új építésű, XIII. kerületi társasház-tömb előtt gyakorlatilag térdig lehet járni a csikkben. Ehhez nem kell a Havannára menni, sőt, a Havanna nevében is tiltakozom, mert gyanús, hogy ott tisztább a járda. Esténként gyakran látom az ablak előtt, ahogy az égő csikkek piros csíkot húzva a sötétben hullanak alá... Aztán másnap szentségelek, mikor szedegethetem össze őket a saját erkélyemről is. De ha nem az erkélyről dobálják az idióták a csikket, akkor a lépcsőházban dohányoznak, mert mondjuk télen túl hideg van kimenni, a lakásban meg nehogy má'. A lépcsőház nem szellőzik, nincs ablaka, úgyhogy az ajtóréseken mindenki kap egy kis füstöt, amerre az utat talál magának... De a járdaszegély mentén a száz lapátnyi csikk önmagáért beszél.

Reactor 2011.03.18. 14:19:16

Most különösen időszerű volt elolvasni ezt a bejegyzést, hogy egy kislányt fejbekúrtak pezsgősüveggel a tizedikről...

Celtic 2011.07.12. 19:18:19

@blg73: +1. En csak most talaltam ra, egy Index-cimlap kapcsan, de ott 200+ comment volt, gondoltam, nem irom be, hogy mennyire tetszik a szerzo stilusa :)

Asszem, megy rss readerbe a blog :)

Creative Commons License
Panelblog by Lakótelepi Blog Közösség is licensed under a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el! 2.5 Magyarország License.
Based on a work at www.panel.blog.hu.

süti beállítások módosítása