Az egészben az a legszebb, hogy tudtam: nem úszhatom meg. Már akkor tisztában voltam ezzel a ténnyel, mikor még csak szemeztem a szerkezettel. Hiába a praktikum, az olcsóság és a megtérülés, ez az egész túl feltűnő, nem kellene megvennem. Valamiért azt éreztem, hogy ezzel nem lehet kimenni a lakótelepre.

A képen látható összecsukható bicikliről van szó.

Két-három hetente hétvégén hazautazom Pestről Szolnokra. A Jászkun Volánt személyes okokból rettenetesen utálom, így évek óta keresek valami olcsó és kényelmes megoldást a helyi közlekedés megoldására. Az összecsukható bringa praktikus, külön jegy nélkül fel lehet tenni a vonatra, a lakótelepről pedig 10 perc alatt bárhová elérek vele a Tisza fővárosában, vagy hogy hívják most marketingesen a szülővárosomat. A baja eddig az volt, hogy túl drága, nekem 30 ezernél többet nem ér egy továbbfejlesztett, miniatürizált kemping, de most találtam egy olcsót használtan, lecsaptam rá, király, küldetés teljesítve.

Már az első, békásmegyeri próbakörnél lestem az emberek arcát, hogy vajon mit szólnak a kétségtelenül furcsa formájú szerkezethez. A budapestiek látnak elég hülyét minden nap, és hogy engem is közéjük soroltak, azt a rutinosan félrefordított fejek láttán szűrtem le: úgy tettek, mint mikor a metrón közvetlen mellettük állva kezd hangos gondolkodásba egy nyáron is ballonkabátot viselő polgártársuk bizonyos népcsoportok és a földönkívüliek rokonságát, vérfertőzését és összeesküvését illető dolgokról.

Ekkor hittem azt, hogy okés, ennél nagyobb szopás nem jöhet, ha nem szólnak be, az nekem tulajdonképpen elég.

Majd leszállok a vonatról, és kényelmesen, a Jászkun Volán megnyugtató mellőzésével eltekerek a lakótelepre, ahol egy korombeli, 30-as nő mellett elhaladva ezt hallom: "mi van bazmeg, kinőtted a biciklidet?"

Annyira ledöbbentem a kendőzetlen türhőségen, hogy meg sem álltam egy viszontkérdésre vitapartnerem löttyedt seggét és a beszólogatás intenzitása közötti kapcsolatot feszegetendő.

Mondjuk, átéltem már hasonlót. Emlékszem, édesanyám egyszer a saját kezével varrt nekem egy ún. "répa" formájú nadrágot. Nos, ez a fazon van annyira vicces mint a kiskerekű bicikli, viszont épp akkoriban kezdett divatba jönni. A lakótelepi kisiskolások jó részének nem volt még ilyen nadrágja, bátran mondhatom tehát, hogy divatdiktátor is lehettem volna nyolc évesen. Mégsem lettem az, ennek pedig oka, hogy a répanadrág viselése miatt akkoriban verés járt az osztálytársak részéről.

Mint ahogy egy-egy újszerű frizura, színesebb póló, idősebb korban akár az új autó, az extravagáns bútor vagy a "mostantól havonta egyszer étterembe megyünk a feleségemmel" típusú kijelentések okozhatnak nem-köszönésig fajuló ellenszenvet szomszédok között is.

Az ízlés nélküli emberek, a bunkók, a sikertelenek ugyanis csak egy dologban bízhatnak. Abban, hogy ők vannak többen. Mert a sok löttyedt segg között észre sem lehet venni az övéket. Ha jön valaki, aki nem szokványos dolgokat művel, az ilyenek szemében minimum gyanús.

Mert a szemét tetűnek tuti, hogy egy pici löttyedése sincsen.