Belépek a lépcsőházba, és egyből megcsapja orrom az éppen sülő rántott csirkecomb illata. Hogy a petrezselymes burgonya aromáját már csak én képzelem-e hozzá, vagy az is ott terjeng finoman a levegőben, nem tudom, mindenesetre tény, a gyomrom nagyot kordul, nyelnem kell egyet. Megyek fel a lépcsőn, nem liftezem, rossz. Az illat egyre erősebb. Kinyitom a lakáshoz vezető folyosó ajtaját, már nemcsak az orrom dolgozik, összekoccanó fogaim ropogósra sült prézlit vélnek felfedezni, szemem pedig a falon is a hús fakó fehérjét látja.

Bedugom a kulcsot a zárba, behunyom a szemem, készülök a fejleszaggató illatcunamira, kitárul a bejárat, és abban a pillanatban hatalmasat csattanok a valóság kijózanító kövezetén.

Mosóporszagot érzek, pedig arra készültem, hogy az eddig szemérmesen visszahúzódó uborkasaláta is ellibenti előttem illatfátylát.

- Mi a kaja? - kiabálok be foghegyről köszönés helyett életem párjának a szobába.

- Grízes tészta - veti oda kedvetlenül, egy pillanatra sem levéve szemét a tévéről.

Sóhajtok, és elmegyek pisálni meg kezet mosni. A budiban sok egyéb mellett azt érezni, hogy a fölöttünk lakó - a mellettünk lakóval ellentétben - nem tud főzni. Talán lecsóval próbálkozott, de azt is odaégette.

Felfordult gyomorral rágcsálom a "főhetett volna még" típusú tésztát, és eldöntöm, hogy megváltoztatom életem.

Falfúró leszek. Rohadt nagy lyukakat fogok fúrni, hogy soha, de soha többé ne verhessen át senki annyira, mint ma.

Gáztűzhelyes lakásban panelfelújítás után úgyis kötelező a szagelszívó beszerelése, szerintem nem is keresek majd rosszul.

(A fúrós fotók forrása: http://www.futesienergia.hu/)