Névtábla:

"Őrjítő ez a lakótelep, ahol lakom veled." /Bizottság: Már megint ez a depresszió/ - egy blog, amelyben panellakók, csótányok és más házi kedvencek, lakások, radiátorok és fúrógépek a főszereplők.
panelblog@gmail.com

Eltűntek a petárdák

 

Nehezen hiszem el, de úgy tűnik mégis megtörténhetett. A teljesen értelmetlen, idegesítő baromarcúaknak való tűzijáték-féleségek legalizálásával vissza lehetett szorítani a petárdázást.

 

Emlékeim szerint még tavaly is hozták a magyarországi lakótelepek a '93-as Szarajevó hangulatát. A házfalak között dörrenések visszhangzottak, hol közelebbről, hol távolabbról. A szórványos, de folyamatos (percenkét egy-két) durranást időnként egy egy sorozat szakította meg, ilyenkor a jófej (értsd: büdös tahó) egymás után dobott el 10-15 petárdát. Ezt persze a lakótelep másik sarkában lakó hülyegyerek sem hagyhatta annyiban, előkapott rögtön 30-at, erre jött a válasz megint máshonnan. Ez így ment egészen Karácsonytól kábé január másodikáig. Konkrétan lőporfüst töltötte be a levegőt.

 

Most jut eszembe: a petárdák jó része Szlovákiából származott. Lehet, hogy Slota destabilizálási kísérletének voltunk alanyai? Sosem fogjuk megtudni.

 

Az év végét még szürreálisabbá tette, hogy mint a valódi háborúban, az utcán is ésszel kellett közlekedni, csak éppen nem a falhoz lapulva, elrejtőzve, hanem lehetőleg minél távolabb az ablakoktól, sokszor a járdát is mellőzve, a házak közötti zöld területeken. Igen, mert voltak akkora állatok, akik az emberekre utaztak: őket dobálták a petárdával. Szilveszter szent napján pedig már szinte lehetetlen volt kimozdulni a lakásból, mert a biztonságos járkálásra alkalmas területeket elfoglalták autóikkal a fényezést féltő tulajdonosok.

 

A lakásban sem lehetett biztonságban az ember, hiszen a szocilaizálatlan barmok időnként a szemétledobóba is bekúrtak egy-egy szart, mert az szerintük olyan vicces, mikor Mari néni az ijedtségtől magára rántja a tűzhelyen forró levest.

 

Aztán most meg azt látom, hogy nincs petárda. Megyek az utcán, és csönd van. Véget ért a háború.

 

Vannak rakéták, meg ezek a különösen idegesítő sivító és össze-vissza röpködő biszbaszok, de gondolom legálisan jó drágák, úgyhogy aki ilyeneket vásárol, az elteszi ma estére, amikor az értelmes dolgokra is elkölthető ezreseket inkább kidobja az ablakon.

 

Éjfélkor tehát még most sem megyek ki az erkélyre, mert a szememet bármikor kicsaphatja valami vidám, vicces ünnepi kiegészítő, de azért annak örülök, hogy van valami fejlődés, jó úton haladunk. Az év végi kötelező optimizmus pedig annyira kegyetlen, hogy még ezt a mondatot is képes vagyok ideírni: a petárdázás visszaszorulása talán a lassú, de megtörhetetlen civilizálódás jele.

 

Bízom benne, hogy így van, kívánok ezért Boldog Új Évet minden olvasónak!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://panel.blog.hu/api/trackback/id/tr811634734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

heldente 2009.12.31. 16:43:32

Mikor lakótelepen laktam, gyűlöltem a petárdákat,szilveszterkor nem tudhattad, mikor dodnak rád egyet az ablakból, vagy az autóra. A családi házban meg a kutyák őrülnek meg, mikor az utcán robbangatnak, inkább a házba zártam őket, mielőtt valami köcsög rájuk is dobna egyet. Szerencsére idén tényleg jóval kevesebb van. BUÉK

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2010.01.01. 19:21:35

Én egész gyerekkoromban imádtam a petárdázást. Nálunk nem ilyen enyhe lefolyású volt, durrogtak rendesen. Utcán sem féltem miatta, úgy gondoltam, gyorsabban elugrom, ha a közelembe kerül. Most meg idegesít a zörgés. Vén fasz lettem :)

Mylady 2010.01.01. 22:36:11

Eltűntek a petárdák? Hol élsz???
Nálunk folyamatos durrogtatás volt napokig (persze csak esténként). A földszinti hülyegyerek az ablakból dobálja (ma is), kb 3 méterre a háztól durran. Hatalmasat szól, remegnek az ablakok, az ember idegbajt kap.
Ma meg lementem a szomszédos sportpályára futni, az összes szemetes dugig mindenféle rakétakellékekkel, a futó- és a focipálya is teleszórva minden szarral.
Az is egy állat volt, aki kitalálta, hogy ezt engedélyezzék...

Yasashi Tanuki 2010.01.03. 10:46:43

"Vannak rakéták, meg ezek a különösen idegesítő sivító és össze-vissza röpködő biszbaszok, de gondolom legálisan jó drágák."

A Lidl parkolójában a 12 darabos röpködő biszbasz 250 forint volt a földön forgó vastagabb 6 darabos meg talán 200. Igaz, hogy petárdát nem nagyon láttam.

Nem hiszem, hogy a szabályozás tehet rüla, inkább az, hogy már nincs olyan romantikája. A legális petárda nem nyomja fel olyan mértékben az adrenalint, hogy megérintse a lakótelepi vagányok ingerküszöbét, de lehet, hogy csak azért nagyobb a csöne mert divatba jött az emó:)
Amúgy BUÉK!

Telepi János · http://www.panel.blog.hu 2010.01.03. 11:47:46

@heldente: @Yasashi Tanuki: akkor tényleg nem volt drága a biszbasz. Azért 31-én este olyan volt, mint régen, csak előkerült a nehéztüzérség. De elsején már semmit nem hallottam, és ez jó... Buék Nektek!

Mylady 2010.01.03. 23:46:27

@Yasashi Tanuki: "Igaz, hogy petárdát nem nagyon láttam."

Ennek valószínűleg az az oka, hogy a petárda továbbra sem legális. Csak a legenyhébb kategóriás kisrakéták (vagy mi a nevük). Szerintem azok azok a süvítő meg össze-vissza röpködő izék.
Igazából nekem mindegy, én mindet utálom.

Bozdurgán 2010.01.04. 15:47:54

Hát nálunk elkezdődött valamikor szenteste, és nem tudom mennyi maradt raktáron, de a kutya idegronycs, tavaly kaphatott egyet az orra alá azota ha meghallja holdkóros lesz, és menekül:(

heldente 2010.01.05. 08:24:14

@Bozdurgán: nálunk az egyik kutya az ebédlőasztal alá rejtőzött, a másik pedig a nappaliban az asztal alatt aludt, mikor éjfél után beindult a műsor, ki sem mentek hajnalig. Akadt bőven rakéta, de sztem petárdából kevesebb, mint 1, v 2 éve

2010.01.25. 09:58:36

Kár, hogy nem tudom osztani a cikkíró véleményét, nyilván ő szerencsésebb volt, mint mi. Ugyanolyan cirkusz volt szilveszterkor, petárda, tüzijáték folyamatosan, du.4-től hajnal 2-ig. Egyébként nem tudom, a tüzijáték miért jobb, vagy legális a petárdával szemben. Legalább akkorát durran, valamint a 10. emeleten sem vagyunk biztonságban, mert a tüzijáték pont ebbe a magasságba ér fel, és ott durran akkorát, hogy a gyerek egész éjszaka kaparta a falat félelmében. Ráadásul a tüzijáték messzebbre is ellőhető, így simán a szomszéd házból belőhetnek tüzijátékot a nyitott ablakon, vagy az erkélyre. Én egyiket sem engedném. Csináljanak több szabadtéri rendezvényt, ott lövöldözzenek, de a házak között ne.

A termódinamika második főtt étele 2021.01.30. 01:42:29

tök vicces hogy kb. minden más országban engedélyezték a petárdát meg mindent, csak idehaza van tiltva azzal a hülye indokkal hogy "há' zavarja a kutyákat"
érdekes, pár országhatárral odébb valamiért a sokkal nagyobb durranások nem zavarják az ottani kutyákat
szánalmas hogy néhány intoleráns köcsög miatt betiltsanak valamit, amire egész évben 1 napig van lehetőség
ennyi erővel az utcai részegeskedést is betilthatnák mert az meg engem zavar
ja, és korai még az öröm, mert pl. a sokkal nagyobb robbanóerejű rakéták még mindig szabad forgalmúak, pluszba neten onnét rendelsz petárdát ahonnan akarsz

@Mylady: aha, és akkor veled együtt másnak is utálnia kellene...értem
tipikus magyar felfogás, dögöljön meg a szomszéd tehene is...

Creative Commons License
Panelblog by Lakótelepi Blog Közösség is licensed under a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el! 2.5 Magyarország License.
Based on a work at www.panel.blog.hu.

süti beállítások módosítása