Nehezen hiszem el, de úgy tűnik mégis megtörténhetett. A teljesen értelmetlen, idegesítő baromarcúaknak való tűzijáték-féleségek legalizálásával vissza lehetett szorítani a petárdázást.

Emlékeim szerint még tavaly is hozták a magyarországi lakótelepek a '93-as Szarajevó hangulatát. A házfalak között dörrenések visszhangzottak, hol közelebbről, hol távolabbról. A szórványos, de folyamatos (percenkét egy-két) durranást időnként egy egy sorozat szakította meg, ilyenkor a jófej (értsd: büdös tahó) egymás után dobott el 10-15 petárdát. Ezt persze a lakótelep másik sarkában lakó hülyegyerek sem hagyhatta annyiban, előkapott rögtön 30-at, erre jött a válasz megint máshonnan. Ez így ment egészen Karácsonytól kábé január másodikáig. Konkrétan lőporfüst töltötte be a levegőt.

Most jut eszembe: a petárdák jó része Szlovákiából származott. Lehet, hogy Slota destabilizálási kísérletének voltunk alanyai? Sosem fogjuk megtudni.

Az év végét még szürreálisabbá tette, hogy mint a valódi háborúban, az utcán is ésszel kellett közlekedni, csak éppen nem a falhoz lapulva, elrejtőzve, hanem lehetőleg minél távolabb az ablakoktól, sokszor a járdát is mellőzve, a házak közötti zöld területeken. Igen, mert voltak akkora állatok, akik az emberekre utaztak: őket dobálták a petárdával. Szilveszter szent napján pedig már szinte lehetetlen volt kimozdulni a lakásból, mert a biztonságos járkálásra alkalmas területeket elfoglalták autóikkal a fényezést féltő tulajdonosok.

A lakásban sem lehetett biztonságban az ember, hiszen a szocilaizálatlan barmok időnként a szemétledobóba is bekúrtak egy-egy szart, mert az szerintük olyan vicces, mikor Mari néni az ijedtségtől magára rántja a tűzhelyen forró levest.

Aztán most meg azt látom, hogy nincs petárda. Megyek az utcán, és csönd van. Véget ért a háború.

Vannak rakéták, meg ezek a különösen idegesítő sivító és össze-vissza röpködő biszbaszok, de gondolom legálisan jó drágák, úgyhogy aki ilyeneket vásárol, az elteszi ma estére, amikor az értelmes dolgokra is elkölthető ezreseket inkább kidobja az ablakon.

Éjfélkor tehát még most sem megyek ki az erkélyre, mert a szememet bármikor kicsaphatja valami vidám, vicces ünnepi kiegészítő, de azért annak örülök, hogy van valami fejlődés, jó úton haladunk. Az év végi kötelező optimizmus pedig annyira kegyetlen, hogy még ezt a mondatot is képes vagyok ideírni: a petárdázás visszaszorulása talán a lassú, de megtörhetetlen civilizálódás jele.

Bízom benne, hogy így van, kívánok ezért Boldog Új Évet minden olvasónak!