Névtábla:

"Őrjítő ez a lakótelep, ahol lakom veled." /Bizottság: Már megint ez a depresszió/ - egy blog, amelyben panellakók, csótányok és más házi kedvencek, lakások, radiátorok és fúrógépek a főszereplők.
panelblog@gmail.com

Uniós pénzből bontana paneleket az MDF

Az MDF komolyan gondolja a Budapestre áramló friss levegő útját akadályozó épületek, köztük panelházak lebontását - derül ki a párt fővárosi irodájának kérdéseinkre adott válaszaiból. A "szélcsatorna-tisztításra" az EU-s pénzeket szétosztó Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretét kellene használni az MDF szerint. A párt nem válogatna: a már felújított panelek is "mennének a levesbe", ha a város jó levegője miatt szükséges a részleges vagy teljes lebontásuk. A levélben ugyanakkor kiemelik, hogy nemcsak a panelházak, hanem minden olyan épület - például az Arena pláza - visszabontásának lehetőségét is megvizsgálná a párt, ami a friss levegőt hozó szél útjában áll. (Biztos ami biztos, a tanulmányba azért egy éppen dózerolás alatt álló lakótelep képét tették be - a szerk.)

 

 

 

A válaszból az is kiderül: ha valakinek a feje fölül esetleg elbontanák a házat, úgy kárpótolnák, hogy tudjon hasonló lakást vásárolni.

 

Íme, itt a teljes levél:

 

 

Tisztelt UUUU GGGGG! ( Telepi János, hehe...)

Köszönjük megkeresését közleményünkkel kapcsolatban!

Elöljáróban, ha megengedi annyi megjegyzést tennék, hogy a javaslatcsomag számos elemet tartalmaz, ez csupán az utolsó közülük. Fontos még kiemelnem, hogy nem pusztán panelekről van szó, hanem bármilyen épületről, ami a szélcsatorna útjában áll, legyen az panel vagy más magas (esetleg rossz áramlási feltételeket biztosító alacsonyabb) épület.
A panel azért került külön megnevezésre, mert általában ezek az épületek a legmagasabbak (10-15 emelet).

1. Van-e konkrét szakértői terv/javaslat az Önök asztalán, amelynek alapján
ezt a javaslatot megfogalmazták?


Igen, bár a szakértői anyag nem pusztán egyetlen kérdésre koncentrál, ahogy maga a javaslatcsomag sem. Az anyag, a sajtónyilatkozattal együtt elérhető honlapunkon pdf formátumban: http://www.mdf-budapest.hu/view/1336.

2. A "visszabontás" kifejezés mit takar? Csak egy bizonyos szintig bontanák vissza ezeket az épületeket, vagy teljesen eltüntetnék a friss levegő útjában álló házakat?

Ez teljes mértékben az egészségügyi és szennyezettségi mutatóktól függ. Amennyiben indokolt, akár a teljes lebontás is felmerülhet. S nem hagyhatjuk figyelmen kívül az építészeti / mérnöki oldalát sem a kérdésnek.

3. Budapest mely panelkerületeire gondolnak elsősorban?

Fontos kiemelni, hogy a javaslatban nem konkrétan panelekről van szó, hanem magas épületekről, panelekről vagy egyéb, a szélcsatornát gátoló építményekről. Így például reálisan felmerülhetne az Aréna Pláza is, mely a Rákos-patak völgyéből induló szélcsatorna végére lett felhúzva. Az adatokat megvizsgálva különösen feltűnő, hogy a magasabb szennyezettségi fok például a Pláza átadása óta jelent különösen nagy problémát telente.

4. Végeztek-e előzetes gazdasági számításokat, amelyek alapján kivitelezhetőnek tartanak egy ilyen programot? Milyen pénzből valósítanák meg a bontási, és az esetleges új lakásépítési programot?

Előzetes gazdasági számítást nem végeztünk, hiszen egy ilyen szakértői vizsgálat súlyos millió forintokba kerülne, melyre egy pártnak nincs lehetősége -  teszem hozzá nem is feladata.

Anyagi forrásként a Környezet és Energia Program (KEOP) 26,3 milliárd Eurós keretét jelöltük meg. Kiemelném azt is, hogy, mint tanulmányunkból kiderül, a jelenlegi szennyezés súlyos emberáldozatokat valamint egészségügyi következményeket okoz, mely szintén jelentős (pl. egészségügyi, stb.) kiadást okoz az államnak. S akkor még nem is említettem, hogy az emberélet felbecsülhetetlen, és meggyőződésünk, hogy minden anyagi áldozatot megér!

5. Hová költöztetnék azokat a lakókat, akik "lebontásra ítélt" panelházakban laknak? Felteszem, ők állami kártérítést kapnának, viszont egy panellakás értéke kisebb, mint egy hasonló komfortfokozatú új-, vagy akár régebbi építésű, nem házgyári technológiával épült társasházban található lakásé. Elképzelhetőnek tartják, hogy a különbözetet - az életminőség romlásának megelőzése érdekében - "csak úgy" megkapják a lakók?

Máig léteznek önkormányzati bérlakások, illetve állami tulajdonú lakások, ahová megállapodás esetén beköltözhetnének. Természetesen az anyagi kompenzációt is úgy kell kiszámítani, hogy abból lehetőség legyen másik, hasonló lakás megvásárlására.

6. A már felújított panelek is beletartoznának a visszabontandó épületek sorába?

Külön ez a kérdés értelmezhetetlen. Nem mondhatjuk azt, hogy erre a házra ráköltöttünk 10-20-50 millió forintot, ezért eltekintünk attól, hogy évente 20-30-100 ember belehal a légszennyezettség következményeibe. Vagy átfogóan cselekszünk, vagy értelmét veszti az intézkedés!

Üdvözlettel:

Lévai Zoltán
Budapesti Elnök
MDF

 

A bejegyzés trackback címe:

https://panel.blog.hu/api/trackback/id/tr921674663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.01.15. 16:12:08

Az ötlet nem rossz, hasonló radikális lépésekre lenne szüksége a szöszmötölés helyett.

És ha a pénz is megvan rá, akkor csak elhatározás kérdése.

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2010.01.15. 16:14:42

Nagyon nyomatják a srácok a reklámkampányt. Minél irreálisabb, annál jobb...

segitoember 2010.01.15. 16:15:43

"Az adatokat megvizsgálva különösen feltűnő, hogy a magasabb szennyezettségi fok például a Pláza átadása óta jelent különösen nagy problémát telente."

az igen komoly és megbízható statisztikai számítás lehet. hány tél is volt azóta? 2? 1.5?

-d(-_-)b- 2010.01.15. 16:16:59

Sajnos ennek van értelme. Azért sajnos, mert az MDSZ/SZDF találta ki.

heldente 2010.01.15. 16:23:30

ezeket az idiótákat, indul a kampány, mindenféle baromságot betesznek a programjukba, hátha pár szavazat leesik miatta.
Mi lesz, ha a Parlament is beesik valami szélcsatorna útjába, ott még lakók sincsenek:))))

Káposztakukac 2010.01.15. 16:25:54

vicc? budapest minden, csak nem a magas épületeiről híres. aréna plaza...haha:D hány emeletnek is felel meg? 4-5? ennyi erővel nem szabadna 2 emeletnél többet engedélyezni. idióták.

MDFBudapest · http://www.youtube.com/watch?v=I3F6Dc9DfjU 2010.01.15. 16:27:58

@Káposztakukac: olvasd el először. válasz a 3. pontban: "Fontos kiemelni, hogy a javaslatban nem konkrétan panelekről van szó, hanem magas épületekről, panelekről vagy egyéb, a szélcsatornát gátoló építményekről.". Ugyanis az Aréna a 3. csoportba tartozik, egyéb, a szélcsatornát gátló épület...

heldente 2010.01.15. 16:29:08

@Káposztakukac: Te tudsz valamit, lehet a tavaszi kampányban már megjelenik javaslatként, h csak lefelé szabad építkezni a negyvárosi "szélcstornák" útjában.
Ez a Lévai meg valszeg a Kerepesin jár hazafelé és irritálja, h mióta az Aréna megépült és egy csomó új lámpát is felrámoltak, délutánonként mindig dugó van arrafelé

don tunante 2010.01.15. 16:33:23

@segitoember: "a Pláza átadása óta" ami időben egybeesett azzal, hogy belevették a szálló port a légszennyezettségi mutatókba, az ok okozati összefüggés az egy más dolog...

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2010.01.15. 16:35:49

@segitoember: Ezen én is jót nevettem. Óriási hiba volt sok szempontból az Arena Plaza-ra építési engedélyt adni, de ilyen következtetéseket nem vonnék le. Maga az épület egyébként elég lapos, szerintem ilyen szempontból nem vészes (a Népstadion pl. sokkal jobban kiemelkedik, meg lehet nézni a Google 3D-ben). Zöldfelületi intenzitás (hősziget) és a belvárosi kiskereskedelem szempontjából mondjuk jóval rosszabb a helyzet.

ÁkiBáki (törölt) 2010.01.15. 16:37:26

Aréna plaza, mint magas építmény, mely a Rákos patak "völgyéből" induló szélcsatorna végébe lett felhúzva. Ez király! Ekkora baromságot csak egy töppedt agyú politikus képes nyilatkozni.

smartdrive 2010.01.15. 16:38:31

Budapesten nincsenek magas épületek.

heldente 2010.01.15. 16:39:24

@don tunante: az Aréna átadása óta jelentősen megnőtt azon a szakaszon a gépjárműforgalom ( minden délután kocsisorok állnak a lámpáknál, mig 2 éve még csak a Keletinél és a mostani aréna utáni első lámpánál kellett csak várakozni, így nem csoda, hogy a légszennyezettség is növekedett...

nehülyéskedj 2010.01.15. 16:40:01

Ezek teljesen meghülyültek. Viszont ez már tart pár éve. A legképtelenebb ötletekkel állnak elő a túlélésért, azért, hogy még legalább négy évig tudjanak ingyenélni. (Mondjuk, az azért jó dolog.)

ÁkiBáki (törölt) 2010.01.15. 16:41:09

@heldente:

Azért ne felejtsd el, hogy a Thököly út kiesése miatt sokkal nagyobb a forgalom a Kerepesin.

caravan 2010.01.15. 16:42:34

Ez konkrétan hülyeség. De ha már így felmerült, a szélcsatorna útjában van a Pilis és a Budai-hegység, ideértve a Gellérthegyet is. Mivel ezek egy hangyányit magasabbak is az épületeknél, azokat is el kéne hordani.

Mongóliában pl. nincs ilyen gond, ott jurtákban laknak.

heldente 2010.01.15. 16:43:41

@ÁkiBáki: Igazad van és ezt tetézi még a plázába látogató autósok tömege. A légszennyezés tehát nem az épület megépitésével okozott légcsatornapiszkálás, hanem az autók miatt nagyobb, ha az Aréna a föld alá épült volna, akkor is így lenne

MDFBudapest · http://www.youtube.com/watch?v=I3F6Dc9DfjU 2010.01.15. 16:44:20

akkor ismétlünk ha nem gond, látom sokan nem olvasnak vissza a kommentekben: válasz a 3. pontban: "Fontos kiemelni, hogy a javaslatban nem konkrétan panelekről van szó, hanem magas épületekről, panelekről vagy egyéb, a szélcsatornát gátoló építményekről.". Ugyanis az Aréna a 3. csoportba tartozik, egyéb, a szélcsatornát gátló épület...

egyébként a szennyezettség növekedését természetesen nem az Aréna Pláza környékén gondoltuk, hanem Budapesten:)

tobias2 2010.01.15. 16:45:59

Ki kellene irtani az összes fát is a szélcsatornában, mert csak akadályozzák a légáramlást. Például a János-hegy és Széchelyi-hegy keleti oldala jelentős magasságú fákkal van tele. Az MDF erre miért nem figyel??!!

heldente 2010.01.15. 16:48:01

@MDFBudapest: Leslie l Lawrence Manituk c könyve adta az ihletet a szélcsatorna mizériához? Ott olvastam ilyesféle okosságokat legutóbb:)

Káposztakukac 2010.01.15. 16:48:45

szerintem bontsuk el a budai várat is. annál nagyobb akadályt nem tudok elképzelni a szél számára.

ÁkiBáki (törölt) 2010.01.15. 16:49:36

@heldente:

Ez valószínű, annál is inkább, miután jószerével csak autóval megközelíthető. Ez is a legnagyobb baja.
A hozzáértők szerint pedig Bp. csak északról, tehát a Pilis felől kap friss levegőt.
Nem tudom mit akarnak ezek a Rákos patak völgyével.
Ez olyasmi völgy, mint ami fölé a Völgyhidat emelték, csak mini változatban. lehet, hogy ide is kell egy híd:-)

Káposztakukac 2010.01.15. 16:51:01

@MDFBudapest: kedves mdfbudapest. akár panelekről van szó, akár más, magas épületekről: az ötlet egy debil 5 éves értelmiségi szintjére vall. jártál te már más nyugati városban? hasonlítsd már össze, hogy ott mekkora épületek vannak, meg itt pesten. aztán gondolkozz el ezen egy kicsit...(bár tudom, hogy nehéz lesz)

Peregrin 2010.01.15. 16:51:37

É-NY szélcsatorna, mi? Néztek ezek valaha egy térképet? Ezek szerint el kellene hordani a Budai-hegységet is!
Esetleg nem a széllel kéne kifújatni a koszos-büdös levegőt, hanem azért tegyenek valamit, hogy eleve ne legyen olyan...

magyalka 2010.01.15. 16:54:28

Én benne vagyok. Bontsuk le az összes panel lakást! Szívesen költöznék egy csillaghegyi családi házba. Különbözetet NEM fizetek.

Akkora hülyeség mint ide Lacháza. A szelet nem fogja meg eg épület. Megállítja? Maximum eltéríti. Aki sétált már 10 emeletesek között, az érezte, hogy nagyobb a huzat, de a szél nem áll meg, mert találkozik egy magas házzal. Ha tévedek, bocs nem vagyok mérnök. Még az is lehet, az érzékeim csapnak be.

heldente 2010.01.15. 16:55:24

@ÁkiBáki: Lehet, h buta kérdés, de egyáltalán, hol van a Rákos pataknak völgye, az Arénához légvonalban a Rákos patak legközelebb a 14. kerületben van, de ott a patakmedertől eltekintve sík a terület ( az elmúlt harmincegynéhány évben az volt ) és mindig is be volt építve

ÁkiBáki (törölt) 2010.01.15. 16:58:39

@magyalka:

Ha jól tudom, eddig a szélcsatornák, meg a széljárás azon helyeken okoznak problémákat, ahol felhőkarcolókat építenek. Ott ha jól tudom, nagyon komoly számításokat, kísérleteket végeznek a mérnökök, mielőtt elkezdődik az építkezés.
De nálunk? Az ötletedet viszont támogatom:-)

heldente 2010.01.15. 16:59:31

@Káposztakukac: "jártál te már más nyugati városban? hasonlítsd már össze, hogy ott mekkora épületek vannak, meg itt pesten." lehet, h itt van a kutya elásva,nem kizárt, h azért dobta be a szélcsatorna ügyet, h ha az ötlettel bekerül a Parlamentbe, 2 évig mást se fog tenni, mig az adózók pénzén nyugati nagyvárosokat tanulmányoz szélcsatornák szempontjából...

ÁkiBáki (törölt) 2010.01.15. 17:01:24

@heldente:

Lehet, hogy nem jól tudom, de a Rákos patak völgye a dunai befolyásnál a legmélyebb. Onnan már csak némi szarkazmussal nevezhetjük völgynek.

y-com · http://www.youtube.com/watch?v=PjCW8bClPbc 2010.01.15. 17:03:26

wow, a természetet(fák, hegy) és az ember építette tárgyakat egy lapon említeni...
sok a kritika, de egy se konstruktív, elég "igaz magyar" mentalitás ez.

Ti hogy tennétek "tisztába" Budapestet? :) S most ne az jöjjön, hogy minden politikust elkergetnénk. Ismerőseim évek óta kérdezik tőlem, hogy miért nem szeretem Budapestet, s leginkább a rossz levegőt hozom fel érvként, s kíváncsi vagyok, hogy mi működne ezen a téren.

Picsasereghajtó 2010.01.15. 17:06:38

Szerintem Bajnai Gordon pont a szélcsatorna útjában áll.

Laciii 2010.01.15. 17:08:19

Nem az épület magassága számít, hanem az elhelyezkedése és a formája, ezek alapján az Aréna pláza tényleg híresen rossz ilyen szempontból.

Gugli mappen tessék megnézni felülnézetből, Bp. "körkörös", ahol nincs ilyen gond az meg "kockás", vagyis az utak párhuzamosak vagy merőlegesek egymáshoz képest és a levegőnek nem kell "átugrania".

Az ötlet ettől még abszurd, bár remek lehetőség lopni a milliárdokból.

Picsasereghajtó 2010.01.15. 17:09:09

@Káposztakukac: Elég lenne az Alagutat lezárni az autóforgalom elől, pár baszott nagy (az alagút átmérőjével megegyező méretű) sugárhajtóművet behajítani, oszt' az pillanatok alatt kiszivattyúzza a városból a rossz leget, mint egy gigantikus porszívó. :)))

heldente 2010.01.15. 17:09:47

@ÁkiBáki: ezekszerint a fél várost is le lehetne bontani a Rákos patak völgyéből jövő szélcsatorna miatt, lehet, h vmi épitési vállalkozó az ürge

tobias2 2010.01.15. 17:10:00

@Káposztakukac: Így van, de akkor már ne álljunk meg a Várnál. Szedjük szét darabokra egész Budapestet és építsük újjá a Horn-fokon. Ott mindig erős a szél; egy Vár, egy Országház nem fogja meg annyira. hu.wikipedia.org/wiki/Horn-fok

mallac 2010.01.15. 17:11:33

Ez egy nagy baromság,nem hiszem el hogy 20-30 méteres épületek megakadályoznák a levegő áramlását a nagyvárosokban. Mi lenne akkor az USA beli nagyvárosokkal,Tokióval,Pekinggel? Valamiért haragszik az illető a plázaépítőkre és most ijesztgeti őket.

heldente 2010.01.15. 17:13:39

@mallac: valszeg az árkád tulaja szállt be a kampány-finanszirozásukba, ezért haragudott meg az Arénára, ami csökkenti az Árkád forgalmát ( úgy tudom, mikor épült, akkor is ők tiltakoztak )

Tiko 2010.01.15. 17:13:54

lúzer mdf. sztem ibolyka kalapjai is igencsak gátolják a friss levegőt a pártban..

redriot77 2010.01.15. 17:18:50

Az elmúlt napokban lenullázta magát nálam az MDF. Először összeálltak a mindennél kártékonyabb és értelmetlenebb SZDSZ-el, most meg ilyen hülyeségekkel jönnek. Ha Páriszban kampányolnának ledózeroltatnák a Défense városrészt?

A nagy pártokból már kiábrándultam, abban bíztam hogy talán a kis pártok közül lesz egy ami felelős, higgadt és normális politikát folytat, de nem. Nincs más hátra mint a nemzethalál.

ÁkiBáki (törölt) 2010.01.15. 17:20:54

@heldente:

Istenem, mi baromságot hallgathatunk még az elkövetkező három hónap alatt?

y-com · http://www.youtube.com/watch?v=PjCW8bClPbc 2010.01.15. 17:22:52

@mallac: Pekingi olimpián óriási probléma volt a szmog(az olimpia előtt le kellett állítani a környező gyárakat, érdemes, utánaolvasni az archívumban), gondolom, Tokióban is hasonló problémák vannak, USA nagyvárosairól ne is beszéljünk. De pl Londonban tilos behajtani a belvárosba(kivéve jeggyel - s igen, a főpolgármestert is megbírságolták, mert nem vett jegyet) vagy hibrid autókkal.

heldente 2010.01.15. 17:25:20

@ÁkiBáki: ez még csak a kezdet, ha élesedik a kampány, akkor majd az mdf ( v bátran behelyettesithető bármelyik párttal ) tudományos diviziójának tagjai beigérik, h a szerintük a Rákos patak és a belváros közti szélcsatorna útjából elbontandó- , zömmel magas házakból álló füredi ltp lakóinak, 2.kerületi házakat épitenek, persze metróval, ha rájuk szavaznak:)

magyalka 2010.01.15. 17:28:31

Ha konstruktív ötlet kell, nekem van néhány, bár hangsúlyozom nem vagyok műszaki ember.
Szóval:
1. munkahelyeket kell teremteni országszerte, főleg vidéken= sok bp-i szívesen elköltözne, tehát nem használna itt autót, tömegközlekedést stb.
2. emelni kell a lakosság jövedelmét,többen meg tudnák venni a környezetbarát autókat.
3. teret adni a híresen jó magyar elméknek, akik szerintem hipphopp feltalálnák a benzin nélküli autókat. (ha eddig meg nem tették.)
4. Sok-sok fát, virágot kéne ültetni, szép nagy parkokat létrehozni.
;)

ÁkiBáki (törölt) 2010.01.15. 17:30:15

@heldente: Á, ezt neee. Nézd meg a jelenlegi főcímet Indexen, Ibolyka már azt sem tudja hova kapjon a nagy kavalkádban.
Az egész MDF lassan olyan lesz, mint egy nagy francia ágy. Lassan mindenki megfordul benne.

magyalka 2010.01.15. 17:31:12

Jaj!
5.teret adni a szélerőműveknek, egyéb alternatív megújuló energiaforrásoknak.

kuki123 2010.01.15. 17:31:19

Előzetes gazdasági számítást nem végeztünk,

oké

ezaz basszuk el azt a pár milliárd eus pézt baromságokra..már látom is ahogy az 500 milliós ingatlanok útban lesznek és lebontják és 500 millát kap kézhet az emberke

Kedves MDF ti HÚGYAGYÚ BARMOK akiket kiköltöztettek a panelból hova a faszgecire fognak költözni?????

igen az agglomerációba ahonnét napi 40km-rt fognak bepöfögni a városba

kotródjatok ki a parlamentből ti gerinctelen férgek

Luos 2010.01.15. 17:31:20

Szerintem fákat kéne ültetni :)

mallac 2010.01.15. 17:31:39

@y-com: Budapesten nemigen van már olyan gyár ami szennyezné a levegőt,a szocialista nagyipar már a múlté.Londonban pedig szerintem inkább a zsúfoltság,a parkolóhelyek véges mivolta miatt próbálják távoltartani az autókat a belső városrészektől.

y-com · http://www.youtube.com/watch?v=PjCW8bClPbc 2010.01.15. 17:31:43

@magyalka: 1-2. ne haragudj, már nem államszocializmus van...
4. no, igen, de a többiek szeretnék a paneleket megtartani :)

y-com · http://www.youtube.com/watch?v=PjCW8bClPbc 2010.01.15. 17:32:55

@mallac: mert pesten nem ugyanaz a probléma? véges parkolóhelyek, sok autó, sok ember.

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2010.01.15. 17:33:07

Szerencsére nem nagyon lesz majd beleszólásuk. Nem?

@magyalka: 2. mivel ez nem lehetséges, a környezetbarát autók súlyadóját-kötelezőbiztijét-zöldkártyadíját-regisztrációs díját lehetne törölni.

Persze ismerve kishazánkat, hirtelen megnövekedne a csak papíron környezetbarát autók száma.

1. kéne több főváros, vagy a budapestihez hasonló jó tömegközlekedés amely, meg persze importálni hozzá kínaiakat, akik utaznának rajta.

Laciii 2010.01.15. 17:33:54

Szélcsatorn tényleg létezik és figyelembe kell(ene) venni építkezésnél.

De emiatt bontani és máshol építeni iszonyat pazarlás. Forgalomkorlátozás kell és annak a pénznek a töredékéből egy jó villamoshálózat, na meg ami enélkül is alap lenne, hogy a BKVs (és azt felügyelő minisztériumi) fejesek a bónuszt az utasok száma alapján kapják, az abszurd, hogy a BKVnál senkinek nem érdeke, hogy többen használják.

kuki123 2010.01.15. 17:34:33

az mdf csak a romboláshoz ért de ahhoz nagyon lásd:
90-94-ig:
gyárbezárás
gyárlerombolás, nem kell az
1Ft-ért eladás a külföldinek
öld le a marhát
öld le a disznót

magyalka 2010.01.15. 17:37:54

v-com: Mi az, h államszocializmus? Munkahelyek, becsületes munkáért tisztességes fizetés csak ott van? Sztem nem kell ahhoz cocilizmus, h jobb legyen a gazdaság. Lehet, h álomvilágban élek, de nem lehetne normálisan élni?

y-com · http://www.youtube.com/watch?v=PjCW8bClPbc 2010.01.15. 17:39:25

@magyalka: arra gondoltam, hogy most már nem az állam mondja meg az embernek hol dolgozhat, mennyiért...

heldente 2010.01.15. 17:39:49

@ÁkiBáki: igaz, elég szánalmas és gusztustalan, h mire nem képesek, csak, h még 4 évig az adózókon élősködjenek, összefkszenek már bárkivel pár szavazatért.De azt továbbra sem értem, h miért ilyen marhaságokkal jönnek, mint ez az " unió lóvéján lebontjuk a fél várost a szélcsatornák miatt" projekt.
Nem hiszem, h a lakótelepen lakók tapsolnának, ha a 10 emeletesekből 8 emeletet ledurrantanának és még azt se árulják el, h mi lesz az ottlakókkal...

magyalka 2010.01.15. 17:41:47

@y-com: ezért kampányolok a kiköltözés mellett! Ha lenne ugyanilyen jó munkám, a gyerekeimnek ugyanilyen jó iskola mondjuk Zala megyében, szívesen odaköltöznék. Három emberrel kevesebb és máris több levegőhöz jutnátok! :)

AutosVilli 2010.01.15. 17:45:02

Nehogy lebontsák már,mert akkor errefelé jön a szmog,Szívjátok csak szívjátok,jó mélyen.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.01.15. 17:45:30

Ez úgy állatság ahogy van. A jenkik pl már tudják, hogy érdekes módon a magas épületek nem feltétlenül okoznak ilyet. Az volt tanárom az ÁT tanszéken a BME-n mesélt erről.

Valamilyen hatás a por és egyéb szennyeződéseket felfele hajtja a magas épületenél ezért van az, hogy Manhattanben ne fullasz meg, pedig ott aztán vannak magas épületek...

Nem lehetne az összes mai politikust elhajtani a bús picsába? Egyik hülyébb, mint a másik.

y-com · http://www.youtube.com/watch?v=PjCW8bClPbc 2010.01.15. 17:50:13

@molnibalage: "vagy egyéb, a szélcsatornát gátoló építményekről" gondolom, ezt nem olvastad.

@magyalka: szerintem, ezzel sokan vagyunk így, hogy csak azért dolgoznak ott, mert ott van alapból magasabb a bér, de sajnos, a cégeket nem lehet kötelezni semmire. s most nem feltétlen a multikra gondolok, hanem az ügyeskedő KKV-ra. az más kérdés, hogy ők miért ügyeskednek.

ÁkiBáki (törölt) 2010.01.15. 17:52:32

@heldente: Van egy olyan érzésem Ibolyka jelenlegi ügyeire tekintettel, hogy ez előremenekülés.
Mindenképpen kell a mentelmi jog.
Az ötleteik pedig, ha így folytatják, mint ahogy elkezdték csak vinni fognak szavazatot, nem hozni.
Már amennyiben még van, aki a politikai banditizmusra szavaz 2010-ben.
Tudom, hogy az élet nem csak fehér és fekete, avagy piros vagy narancs, de ezek a tipikus példái annak az attitűdnek, hogy mindegy kivel, hol és mikor de mindenképpen bent kell maradnunk, mert különben vége. És igen, most lehet véleményt nyilvánítani erről a hozzáállásról a szavazáskor.
Elfogadom, mindenki pártállását, tiszteletben tartom a politikai hovatartozását, de ezeknek a köpönyegforgató vándorgörényeknek már ideje lenne pusztulniuk.

kvadrillio 2010.01.15. 17:55:41

Az én külön bejáratú szélcsatornámat is nagyon zavarja az MDF/SZDSZ. Ahogy elkezdtek helyezkedni a választások előtt az is nagyon zavarja a szélcsatornámat.
Ha rövidesen eltűnnének a fenébe, sokkal szabadabban áramlana a szélcsatornámban a tavaszi szél is......
Egyébként pár éve olyan orkánok, hurrikánok, 110-120 km/órás viharos széllökések rázzák az ablakokat meg a paneleket, hogy ihaj...., nemtom észrevették-e ezt a páremeletes villáikból a Rúzsadombon ?????:)))))))
Szaaal.....csak móggyával azzal a szélcsatornabővítéssel !!!
Hátha örökre elfújja őket a szabadon, keresztül-kasul nyargalászó szélvihar ! :D

tobias2 2010.01.15. 18:05:17

Van még egy megoldás: ahol nagy a ház, még nagyobb ventilátort kell építeni melléje, hogy áramoljon körülötte a levegő. Ez miért nem jutott eszébe az MDK-nek?

ArmandoBertolucci · http://nincsszabaly.blog.hu 2010.01.15. 18:17:35

SZtem az ötlet teljesen jó, csak kivitelezhetetlen, főleg Magyarországon. De melyik párt kínál olyan választási ötletet, meg ígéretet, ami megvalósítható??

Amikor még csak épült az Aréna, már akkor is szó volt róla, hogy egy fontos szélcsatorna útjába építik. Lehet, hogy nem felel meg egy tízemeletes panel magasságának, de azt ne feledjétek, hogy a Ferihegyi repülőtér tengerszint feletti magassága kb. a Gellért-hegy magasságának felel meg. Szóval azért, mert nem érzékeljük a szintkülönbséget, még az Aréna is simán útjában áll(hat) a természetes szélcsatornának.

Nem mellesleg egy másik fontos szélcsatorna az Etele út (és környéke), szóval ha ott neki "kéne" állni a dózerolásnak, akkor igencsak sok lakást kéne teremteni az ott lakóknak. Olyan összegbe kerülne a projekt, ami miatt a kivitelezés egyszerűen lehetetlen. Nem csak Budapesten, máshol sem.

De az ötlet jó. A Sim Citybe simán be lehetne építeni. :)

pizarro · http://fcbayernmunchen.hu/ 2010.01.15. 18:20:51

nem rossz
érdekes olvasni, hogy némely kommentelő szerint már megint az MDF a ludas az egész világmindenség összes bajáért.

mizrolist 2010.01.15. 18:22:45

@ÁkiBáki: speciel már az épület átadása előtt hallottam olyan véleményt, hogy az Arena Plaza nagyon rossz helyen van a budapesti légmozgásokat tekintve.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.01.15. 18:28:08

Asszem kezdek örülni, hogy az MDF már nem kormányképes erő.

Nem ám a pöfékelő buszokat cserélnék le újabbakra, esetleg gázüzemüekre. Nem a környezetszennyező autók lecserélését ösztönöznék kevésbé környezetszennyezőekre.
Nem, ők a tökénél fogták meg a kérdést: panelt/Aréna Plázát kell bontani!

Ezennel szeretnék gratuláni annak a sebésznek, aki sikeres lobotómia műtétet hajtott végre Lévai Zoltánon.

Az egyébként miért van, hogy Magyarországon a komplett idióták foglalkoznak környezetvédelemmel? (lásd Levegő Munkacsoport).

Grátisz tipp az MDF-nek: M0-ás megszüntetése, ami tudvalevőleg már a város határában megzavarja a légáramlatokat.

MDFBudapest · http://www.youtube.com/watch?v=I3F6Dc9DfjU 2010.01.15. 18:33:37

@hüjehalyó: köszi a tippeket, de ezek a javaslatok is szerepelnek a csomagban. olvasd kérlek végig az egészet (ígérem nem fertőző, ha esetleg ettől félnél, pár perced meg talán van rá, ha már annyira érdekel, hogy kommentelsz is). ha megtetted, látni fogod, hogy ez egy javaslat a sokból.

pause 2010.01.15. 18:38:36

a nyomorult elovarosi kozlekedest kene megoldani inkabb a gyokereknek.miota igernek vasutat a 17.kerbe? miota igernek p+r paskolokat az Ors vezerre,Arpad hidhoz stb?
"Máig léteznek önkormányzati bérlakások, illetve állami tulajdonú lakások, ahová megállapodás esetén beköltözhetnének."
hatez imadni valo,kernem hogy a rozsadombrol legyenek szivesek peldamutatokent bekoltozni ilyen lakasokba koszonom

failtv · http://kopkodotvmaci.blog.hu/ 2010.01.15. 18:40:15

Egyetértek, (a szó szoros értelmében) le a Várheggyel és a Gellértheggyel. Hátha kevesebb lakót kell kompenzálni.
Olyan sok minőségi bérlakás meg állami lakás van a panelból kitett embereknek, halleluja... Mi lenne, ha egyszer ezek az alakok rendszerben gondolkodnának? Ha eszükbe jutna, hogy a Budapest környéki lakópark-robbanás mekkora plusz szennyezést hozott? Panelek jelentős részéből még tömegközlekednek, mert van metró/HÉV, de Piliscsabáról már nem.

Dr Milton 2010.01.15. 18:44:51

Absolute támogatandó program. Bármilyen paneldózerolást támogatni tudok.

Belevenném még a budai összkép károsításában 'résztvevő' lakótelepek sorát is.
Kellene egy 20-30 éves panelfelszámolási program.
A most ott porosodóknak is jobb lenne az életük. A gyerekeiknek mindenképpen.

[c] 2010.01.15. 18:48:38

"Máig léteznek önkormányzati bérlakások, illetve állami tulajdonú lakások, ahová megállapodás esetén beköltözhetnének. "

Ezt komolyan gondolták? Lebontják a házat, melyben van egy _saját_ lakásod, majd nagy kegyesen megengedik, hogy beköltözz egy bérlakásba? He?
Ja, kompenzálnák. Persze. Hová, mivel, hogyan? Hová raknák el azt a sok panellakót?

vörös csepel 01111 (törölt) 2010.01.15. 18:49:22

"Előzetes gazdasági számítást nem végeztünk, "

-Akkor te most mit is szeretnél ? Álmodozni?

"Máig léteznek önkormányzati bérlakások, illetve állami tulajdonú lakások, ahová megállapodás esetén beköltözhetnének. "
-Dávid Ibolya Retkes úrral max. Eszednél vagy? Emebrek, családok azok nem tárgyak, hogy átrakod őket egy másik helyre. Kínában lehet nyerő lennél...

"Nem mondhatjuk azt, hogy erre a házra ráköltöttünk 10-20-50 millió forintot, ezért eltekintünk attól, hogy évente 20-30-100 ember belehal a légszennyezettség "

- Oh, minő demagógia. Mdf most épp életeket ment. Nem lehetne pl ésszel ? A szándék azért szép.

MDF lol

[c] 2010.01.15. 18:49:57

@Dr Milton: Jah, csak ettől még az alapprobléma nem lesz megoldva, tudniillik hogy a panellakók azért "porosodnak" panelban, mert másra nem telik.

[c] 2010.01.15. 18:51:18

@vörös csepel 01111: "Emebrek, családok azok nem tárgyak, hogy átrakod őket egy másik helyre."

Én is ezen akadtam fenn.
Persze a budai villából (vagy tudom is én, honnan) könnyű észt osztani.

Laciii 2010.01.15. 18:51:22

"p+r paskolokat" ezt most elképzeltem :) tudom, hogy elírás, de milyen lenne már, megállsz, kiszállsz és ekkor finoman megpaskolják a kobakodat, hogy milyen ügyes vagy :)

attila1 (törölt) 2010.01.15. 18:51:53

@Dr Milton: semmi gond, doktor agy. Már ki is néztem egy kellemes társasházi lakást a Normafánál. Kifizeted nekem és már holnap elkezdek csomagolni. Sőt, ha jobban meggondolom, már ma este is elkezdhetem. Adjak számlaszámot?

2010.01.15. 18:56:28

Budapest légszennyezettségének oka nem a panelházak, hanem az, hogy a fejlesztések nem követték a megnövekedett igényeket. Helyette inkább buga-mutyi-seggvakarás kombó volt a divat. Mostmeg lesünk mint hal a szatyorban, a szaros nagyvárosunkban. Nem kell hozzá három diploma, ezer olcsóbb plogárbarátabb alternatív lehetőség van, mint odaállni a panelház elé, és beküldeni a bontogolyót a konyhába, ahol anyuka épp zsíroskenyeret csinál a családnak. Mi lenne ha kezdésképpen megépítenék végre a tetves M0-ást, meg néhány elkerülő utat, ami csökkenti az áthaladó forgalmat? Épülne pár nagybefogadó képességű mélygarázs, hogy a paraszt ne a parkolóhelykeresésre pöfögjön órákon keresztül. Támogassák, népszerűsítsék a kisköbcentis alkalmatosságok (kis robogók, kis városi autók, elektromos kerékpárok, stb) használatát. Minden kihasználható talpalatnyi helyre növényeket. P+R parkolókat... de nem bazmeg, bontsuk le a paneleket uniós támogatásból. Amióta az unióba vagyunk, valahogy minden támogatást csak visszabontásra, visszafejlesztésre adnak. Meg utópisztikus tervekre.

Körömcsiga 2010.01.15. 18:57:17

Szerintem ezt a pénzt inkább a járműpark modernizálására kellene költeni...

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.15. 18:57:27

Mindig azt hiszem, hogy az MDF elérte a mélypontot nagyotmondásban, hazugságban, és a többi, de mindig rádöbbenek, ugyan már, hol van az még...

scsaba1 2010.01.15. 19:05:41

Azér' ne ugorjatok itt egymás torkának... Az MDF-nek úgy kellenek a szavazatok, mint éhezőnek egy falat kenyér. Ez a nyilatkozat egyértelműen zöld gondolkodású, esetleg antiglob/alterglob szavazóknak szól. (Ezekben a körökben aki plázát bont, az csak jó arc lehet.) Megindult a harc az MDF-nél is gyengébb/nevetségesebb LMP potenciális szavazóiért. A kis hal meg akarja enni a még kisebbet. Egyet már sikerült lenyelni, most jön majd a másik.

De mivel a MDF olyan messze van a kormányzástól, mint az albánok a holdutazástól, így a "nagy panelbontási hadművelet" nem fenyegeti a panel-lakókat.

failtv · http://kopkodotvmaci.blog.hu/ 2010.01.15. 19:06:14

Mellesleg mit foglalkozunk "MDF Budapesttel"? A listájuk itt Pesten gondolom egy SZDSZ-szocdem vegyes lesz, tehát az nevezi magát MDF Budapestnek, aki akarja.
Végülis ez nem is rossz. Kérem, az MDF Budapestnek szánt kérdéseket címezzétek hozzám, ígérem, legjobb tudásom szerint megfelelek. A fenti felméréstől elhatárolódom, annak a valódi MDF Budapest álláspontjához semmi köze. Mi ingyen sört és virslit ígérünk a panellakóknak, nem dózerolást...

Frankofil 2010.01.15. 19:12:05

Ez az a gittegylet amelyik a jobbkézszabályt is el akarta törölni?Brainstorm a biliben.

stratez 2010.01.15. 19:12:13

Ibolya a nagy retkes után kivetette hálóját a panellakókra is. Már csak a nyugdíjasok vannak hátra, és szegény szociknak semmi nem marad a hátországukból, csak néhány egykori munkásőrzászlóalj és a Sas-kabaré nézői...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.01.15. 19:14:03

@MDFBudapest: nekem sokkal jobb ötletem van!

Szélerőműveket kell telepíteni Kulcs környékére, az azokból termelt áramot elvezetni ugyanakkora ventillátorokba, mint amik ott forognak, és azzal kihajtani a szmogot.

Ezzel gyakorlatilag a szelet szállítanánk A pontból B pontba, miközben jelentősen javítanánk az energiamérlegünkben a megújuló energia arányát.

y-com · http://www.youtube.com/watch?v=PjCW8bClPbc 2010.01.15. 19:16:08

@Jankove: urbanista blogon olvasható a teljes levél, ez csak válasz a panel-blog írójának a felvetett kérdéseire, ha jól értettem, ami kiemeli a panel-kérdést. amúgy az általad említett dolgok benne vannak a teljes javaslatban.

.szali 2010.01.15. 19:19:22

Az ilyen idiótaságokkal az SZDF egyértelműen a médiacirkuszra játszik - úgy látszik, ez általában be is jön nekik.

mepew 2010.01.15. 19:26:29

a lefenykepezett ujsagcikkben a budai hegyvidek beepiteset okoljak. Na azt bonthatjak, csak lehetoleg TNT-vel csak hogy biztosra menjunk

csincsilla72 2010.01.15. 19:38:18

Hány ember élhet panelban? A város fele? Vagy több? És mennyi panelház fekszik szélcsatornában? Más fórumokon folyamatosan arra panaszkodik a vidék, hogy alig jut el hozzájuk fejlesztés. Gondolom, kitörő örömmel fogadják majd, hogy a fővárosi panelproli lakosság szép új lakásokat kap....Uniós forrásból persze. Talán a bontásra futná belőle. De miből építik fel az új lakásokat? Mert ennyi önkormányzati kérót, legyen az lepukkant vagy sem, képtelenség biztosítani.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.01.15. 19:41:02

hüjehalyó:
"Grátisz tipp az MDF-nek: M0-ás megszüntetése, ami tudvalevőleg már a város határában megzavarja a légáramlatokat."

MDFBudapest:
"köszi a tippeket, de ezek a javaslatok is szerepelnek a csomagban"

:DDD

ostván 2010.01.15. 19:43:15

Ezt a szakértőt megvizsgáltatnám egy elmeszakértővel.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.01.15. 19:48:13

@csincsilla72: ne kötözködj! Sajnálod ettől a remek projekttől azt a pár száz milliárd forintot? :)

Tényleg és mi lesz, ha a büszke panellakóknak eszük ágában nem lesz kiköltözni? Pláne nem egy bérlakásba?
Akkor erőszakkal lesznek kitelepítve? Vagy bedózerolják a panelt velük együtt? Esetleg lámpavasra akasszák a renittenseket?

Ja, és nyilván az Aréna Pláza befektetői is uniós pénzből lesznek kárpótolva, mi?
vááá... hugyagyú banda ez az MDF

csincsilla72 2010.01.15. 20:08:06

Igen, sajnálom:-PP. Kőbányai panellakó vagyok a szépséges Óhegyen, ahol sok a fa, a fű és a virág, és még patkányok sincsenek. Csótányokról nem is beszélve. Ragaszkodom a lakásomhoz:-) Nem megyek bérházba. Akasszanak a lámpavasra, ha nem tetszik!

sorica123 (törölt) 2010.01.15. 20:14:08

Ha jól értem, akkor az a gondolatmenet lényege, hogy a nagy épületek az okai annak, hogy sok a kocsi. Nem ám a sok bazárimajom, aki még a klozetre is kocsival menne és még a kutyának is külön óttója van, mert az kell... a panel meg persze sátán, mert csak. Meg a felújított, valamint a régi épületek is. Romboljunk, na!
Óhegy amúgy kurvajó:) na végre még egy nem bérházsznob ember...

Bonaparte 2010.01.15. 20:15:49

Csak egy apró kérdés. Mitől lesz jobb a pesti levegő, ha mint az utóbbi napokban is, nulla légmozgás miatt gyűlik a szennyező anyag, akár tízemeletes panelek között, akár Dunányi szélességű szélcsatornában? Merthogy ezt a természet adta szélcsatornát még nem építették be, de a környezetében semmivel sem jobb a levegő, mint a város beépített részein.
Ráadás kérdés: Az ember attól hülyül meg, hogy politikus lesz, vagy csak síkhülyéket választanak meg politikusnak?

Übermayer 2010.01.15. 20:27:32

"Anyagi forrásként a Környezet és Energia Program (KEOP) 26,3 milliárd Eurós keretét jelöltük meg."

ez a szám hogy jött ki? a hazai KEOP keret 2007-2013 között 5 milliárd EUR, amiben benne van a vízgazdálkodás, hulladékkezelés, szennyvízhálózat fejlesztés stb stb.

www.nfu.hu/download/1768/KEOP_070628_Hu.pdf

csincsilla72 2010.01.15. 20:31:52

@sorica123:
Ugyehogyugye?:-)Jó kis környék. Kvázi-tősgyökeres óhegyi vagyok, szeretem is.
Ha már szélcsatorna és bontás: a Körszállóról régóta tudott, hogy rosszabb helyre nem is építhették volna. A Hűvösvölgy felőli természetes szellőzést gátolja. Azt is lebontják?

pakesz (törölt) 2010.01.15. 21:03:03

azert nehany esetben tenyleg szukseg lehet ra, de az max 3-4 epulet, a tobbit meg meg lehet ugy is oldani hogy a kozlekedest visszafogjak

don tunante 2010.01.15. 22:17:15

@heldente: nem "véletlenül" kb. két éve van lezárva a Thököly út a Keleti és a Dózsa György között?

mizrolist 2010.01.16. 07:49:12

@pause: semmi keresnivalója egy P+R-nek az Örsön; az nagyon bent van már. Kijjebb a HÉV vonalán kellene építeni... (az Árpád-hídra ugyanez áll - előbb meg kell már fogni az autókat, talán Újpest-Városkapu sincs eléggé kint ehhez)

panelos96 2010.06.09. 14:12:34

Az MDF kiesett a parlamentbőlXD

A termódinamika második főtt étele 2021.01.30. 01:30:38

kár, hogy nem lett semmi az egészből, az egész panel egy idejét múlt leszerepelt koncepció, egy őskövület, ideje lenne ledózerolni az összeset a rákba

@y-com: miért, van jobb ötleted? konkrétan az összes politikust egymás mellé kellene akasztani a fák ágaira, mint a karácsonyfa-díszeket
a paneleket meg maximum a teljesen hülyék, meg az ott szocializálódott prolik szeretnék megtartani

@kuki123: költözzenek ahova akarnak, ne a mi gondunk legyen már...alapból faszság volt panelba költözniük

@heldente: senkit nem érdekel, örülnének-e neki vagy sem, a panelekre semmi szükség, menjenek ahova akarnak

@ArmandoBertolucci: miért kéne bármit is teremteni nekik? nem a kommunizmusban élünk, majd teremtenek maguknak

@[c]: már megint egy ilyen?
sehova nem "raknák" őket, menjenek amerre akarnak!
a panelkorszaknak már ideje lenne véget vetni, épp elég baj, hogy elkezdődött...

@: akkor abból az ezerből egyet sorolj már fel légyszi
merthogy egyrészt itt most konkrétan a panelházak jelentik a problémát, másrészt pedig alapból is problémát jelentenek

@csincsilla72: majd építenek maguknak, vagy leköltöznek vidékre
meg lehet bäszni azt a madarat, aki nem tud új fészket rakni ha az előzőt elvitte egy vihar
persze, dönthetsz úgy, hogy te nem költözöl ki, akkor kipakolnak majd

@hüjehalyó: akkor kiköltöztetik őket, kész...kilakoltatási moratórium mond valamit?
aki meg amperkodik, pluszban még le is csukják, pár évig nem lesz gondja hogy hol lakjon

@sorica123 (törölt): a panel mindig is "sátán" volt, ha kigyógyultál volna a gulyáskommunizmusból, ezt magadtól is tudnád
azért (is) kell eldózerolni őket a picsbe, mert idejétmúltak, kb. semmiféle EU-s rendelkezéssel nem kompatibilisek, és mert kb. ott koncentrálódik a segghülye, lezüllött söpredék jelentős százaléka

Creative Commons License
Panelblog by Lakótelepi Blog Közösség is licensed under a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el! 2.5 Magyarország License.
Based on a work at www.panel.blog.hu.

süti beállítások módosítása