Ősz van, ráadásul október, ilyenkor mindenki meghülyül egy kicsit, molotov koktélt hajigál, tankot lop, könnygázgránátot lődöz UAZ-ról.

Van akin pedig úgy hatalmasodik el az őrület, hogy billentyűzetet ragad, mint tette ezt Euro-Pan felhasználónevű hozzászólónk tegnap. Közölt nálunk egy kiáltványt, amelyben azt követeli, hogy a panelfelújítás legyen ingyen, valamint, hogy hőszigeteljenek szakmailag rendesen.

Ha lenne olyan fejezet a rekordok könyvében, hogy a "világ leghosszabb kommentjei", akkor ott eséllyel indulhatna kedves beteg barátunk. Könnyen lehet viszont, hogy a leggyűjtemény szerkesztőbizottságának néhány tagja megpróbálná átsoroltatni a szöveget a "legtöbb többszörösen összetett mondatot tartalmazó kiáltvány" rovatba.

Euro-Pan - adatlapja szerint - összesen ennyit tett hozzá egyelőre a Blog.hu szövegtengeréhez. Mondjuk a belépő falrengetőre sikeredett: 26 337 karakter. Megtiszteltetés, hogy szerény Panelhíradómat választottad, kedves hosszúkommentelő!

Hajtás után elolvasható a teljes szöveg, tele van gyöngyszemekkel, az én személyes kedvencem valamiért ez:

A panelszigetelést tehát, 100 %-ban az a cég fizesse, amelynek ez nyereséget fog hozni és teljesen természetes, hogy a panelszigetelés utáni fele annyi gázfelhasználásért nem kérhet a fűtő cég ugyanannyi fűtésdíjat, mint a korábbi, dupla annyi gázfelhasználásért, mert az csalás és pénzrontás lenne.

 

Kőhányás, Nejlon, Szatyi Büfé, Bimbó söröző, Sörszanatórium: ezek panelkocsmák, olyan helyek, ahol nem célszerű gazdasági újságíróként bemutatkozni, mert hirtelen, kérdés nélkül kiosztott pofon lehet a következménye.

Az elemi indulat menthetővé ugyan nem, de ok-okozati összefüggéseiben megérthetővé válik akkor, ha elolvassuk a közelmúlt ingatlanpiaci válságjelentéseit, amelyekben következetesen visszatér egy mondat: "panelt pedig nem érdemes vásárolni". Ennyi, magyarázat nem nagyon van, az ember csak arra tud gondolni, hogy esnek az árak, vagy eladhatatlan a kádárkaptár.

Az egy dolog, hogy a panellakó nem jókedvében lakik ott ahol lakik, hanem azért, mert szociális tényezők miatt nem bír a lakóparkokban, kertes övezetekben tenyésző gazdasági újságírók között megmaradni. Kár tehát figyelmeztetni bármire is.

Az viszont egy másik, sokkal fontosabb dolog, hogy a fentebb idézett állítás nem feltétlenül állja meg a helyét, legalábbis az ország egyik legnagyobb ingatlanközvetítő cége, a Duna House adataiból én ezt a következtetést szűrtem le. Először a Szuperingatlan.hu ingatlanportálon olvastam, hogy

A panellakások értéke ráadásul nem is esett olyan drámai mértékben, mint más lakásoké: míg a családi házak átlagára 24 millió forint körüli összegről 18 millióra esett, addig egy átlagpanelt 10 millióért lehetett venni a válság kirobbanása előtt, de 8-9 millióért még most is kaphatók ilyen lakások.

Munkámból kifolyólag magam is részt vettem azon a konferencián, ahol ezek a mondatok elhangzottak. A Szuperingatlanon is idézett Murányi Ákos, a Duna House vezető elemzője a Lakásvásárhoz kapcsolódó rendezvényen mutatta be azokat az adatokat, amelyek cégénél gyűltek össze. Íme a száraz tények:

A családi házak értéke ára 22 százalékot esett, a paneleké 9 százalékot. Az adatokból az is látszik, hogy az utolsó két negyedévet egymáshoz viszonyítva csak a panellakások ára tudott nőni.

Még egy adatsor, szintén az ingatlanoscégtől: a 90 napon belül eladott lakások típusösszetételét vizsgálva elmondható, hogy 43,05 százalékban lehetett házat, 64,88 százalékban téglalakást és 66,14 százalékban panellakást értékesíteni ilyen rövid idő alatt.

Szóval, ezekből a számokból én a következőkre jutottam: egyelőre úgy tűnik, nem kell nagyon félnie a kispénzű középiskolai tanárnak, aki épp tavaly nyáron vált büszke paneltulajdonossá. Talán nem ragad örökre ott, ha hirtelen jó dolga támad, mondjuk gazdasági újságírói pályára lép. Rövid távon nem bukik hatalmasat, ha túlad a különvécés másfélszobán.

Viszont utána már ne menjen vissza a Kőhányásba, ha jót akar!

Antiszociális-cinikus énem azt suttogja, hogy rendben van ez így. A másik énem jelen pillanatban nem találom, szóval szempontütköztetés most nem lesz.

A helyzet az, hogy a gyerekek újabban (úgy 10 éve) nem köszönnek a lépcsőházban.

Igazuk van, minek. Nem ismernek, én sem őket. Közös bennünk valószínűleg, hogy nem is akarjuk megismerni egymást. Akkor meg tényleg minek tökölődjünk az udvariassággal, ne rúgjanak fel, ne kunyeráljanak pénzt, ne köpjenek le véletlenül szotyihéjjal, és annyi, nem?

Az egész csak azért furcsa, mert mikor 1984-ben beköltöztünk az akkor még tudtunkon kívül létező azonos című regény díszletei közé, eléggé kisgyermek voltam. Nekem sem akaródzott vadidegen szőrös embereknek csak úgy köszöngetni, de ha véletlenül mégis elmaradt, szüleim hosszú fejtegetéseket adtak elő az együttélés minimális szabályairól. Ha velük voltam és nem köszöntem, mert éppen az ideális légpárnás hadihajó megtervezésével voltam gondolatban elfoglalva, megállítottak, rám szóltak, hogy "köszönni ki fog?" A szőrös ember meg mosolyogva várt, a csókolom után jött a "szervusz kisfiam", és az arcán látszott, hogy az emberszámba vevés fontos dolog.

Egész hamar megszoktam a köszöngetést, néha valaki meg is kérdezte, hogy megy a suli, merre megyek játszani, satöbbi.

Most meg, a félrenevelés miatt állandóan kényelmetlenül érzem magam, hogy előre hangos sziával nyomulok a hétéveseknél. A rendesebbje úgy tesz, mintha meg se hallaná, szedi tovább a lépcsőt kettesével, csak a szeme sarkából figyel, hogy várható-e újabb inzultus. A tapintatlanok megállnak, eltátják a szájukat, és addig bámulnak a bolond bácsira, míg az el nem tűnik az egyik fordulóban. A legszemtelenebbek ugyanezt teszik, csak még röhögnek is hozzá.

Egyébként a szülőket is megértem, a köszönéssel csak a macera van. A gyerek a végén még illemet tanul, felveszik valami jobb suliba, jobb állásba, aztán majd még képes és elköltözik otthonról. Ahelyett, hogy nyitna egy illegális tuningműhelyt a garázsban, amiből megveszi nekik a mindennapi betevő diólikőrt és befizeti a fűtésszámlát életük alkonyán.

Meg különben is, kár ugatni, mások pihennének.

Bónusz: a téma művészi feldolgozása, csak 18 éven felülieknek.

Ezért tényleg kár volt felnőni. Tizenöt évesen a szolnoki lakótelepi nyárban elég volt bemászni a gimnázium kerítésén, egy kisebb méretű kulccsal megnyitni a kerti locsoló földbe rejtett csapját, spriccelt a víz, ugráltunk a vizes fűben, vizes a gatya, lányokon vizes a póló, nem hiányzott a dögönyöző. Ha mégis nyakig akartunk ülni a vízben, irány a Zagyva, a folyó persze büdös, de az meg ugye poén.

Most meg strand kell, ha nem is dögönyöző, de vízforgató legalább. Meg kabin. Budapesten, közelebbről Pünkösdfürdőn, a panelházak tövében, minden hétköznap öttől zárásig (persze, mert így féláron van, hahaha) meg is kaphatjuk. Ha akarjuk. Akarjuk.

A strand csodaszép. Uniós. A személyzet lakótelepi.

Belépéskor verőfényes napsütés, jegyvásárlás után közvetlenül leszakadó ég. Volt ilyen mostanában, hogy rohadjanak meg a klímaterroristák, mindahányan. Tíz perc múlva már csak csöpög, de azért még mindig jó idő van. Akkor menjünk, több időt ne vesztegessünk. Kabinos néni ideges. "Most akarunk menni?" - kérdezi. "Most" - válaszoljuk. "Csöpög az eső" - mondja. "A medencében így is-úgy is vizesek leszünk", mondjuk. Remeg, magában beszél, kabint nyit.

Átöltözünk, már csak nem is csöpög - nahát -, megyünk a vízbe. Jó. Nagyon jó. A medence is, tiszta, kevesen vannak, nincs tele teljesítménykényszeres öregasszonyokkal, akik legszívesebben felkennének a falra, ha lassan úszol. Lehet nyugodtan lenni. Kábé egy óráig, ekkor megint elkezd erősebben esni. Ingerküszöböt meghaladja, kimászunk, kabinoknál, védett helyen várunk. Kabinos néni mosolyogva jön, hogy akkor megyünk-e. Hét óra van ekkor, nyolckor zárnak. Mondjuk maradunk, hátha... Remegni kezd, magában motyog. Mosoly nincs.

Persze a szekuritis ember haverjai már mennek. Nem baj, majd holnap - mondják. Ingyen, hogyne. A kopasz bekiabál a szigorú arcú barátnőjének a kabinba: "kijössz meztelenül?" Az eső nem csillapodik. "Szauna!" - súgja fülembe kedvesem. Nagy ötlet, menjünk. A szauna jó. Nagyon jó.

Ajánlott idő: 10 perc - ez van az ajtóra írva. Nem tudjuk megszegni a szabályt, mert 07:20-kor kikapcsolják. Negyven perccel zárás előtt. Megyünk a kabinhoz. Igen, öltözni. Kabinos néni mosolyog. Szemetek vagyunk. Külön-külön készülődünk. A kabinos néni szatyorral a kezében remeg. Motyog is, persze. 07:40-kor kilépünk a strand kapuján. A kulcs már a nagykapu zárjában. Erőteljesen dallamos "viszont látásra" köszönés, értjük.

Rossz hírünk van: a strand annyira szép, a víz annyira jó, a szauna annyira kellemes, hogy megyünk még. A személyzetet meg kibírjuk. Panelban lakunk, láttunk már durvábbat is.

Jánoska, egy másik, levelet írt. A levélben kérdéseket tesz fel. Kérdéseket, amiket tilos feltenni: kisebb korban hirtelen és magyarázat nélküli pofon jár érte aputól, felnőttként pedig kocsmai asztaltársaságát veszítheti el egy életre az ember. Persze, ha valaki családi házba költözik, úgy kérdezhet ilyeneket. Úgy már mindegy.

Panelba születtem és éltem 25 évig, majd elköltöztem egy tégla (retro panel) társasházba, most pedig ha minden igaz menekülök egy családos családiházba :)
Van pár kérdésem, amire nem sikerült rájönnöm lassan 30 év alatt:

 

1. Miért mindig annak szorul a szép nagy vas ajtaja (garázs, pince, közöshelység stb.), aki naponta 13-szor nyitja ki? (Becsukni csak csapva vagy rúgva lehet?)
2. Aki nyugdíjas miért kel négykor, és aki dolgozik, miért fekszik hajnali kettőkor?
3. Miért csak rántotthúst lehet enni vasárnap, amit 6-kor kell elkezdeni kiklopfolni?
4. A nők miért mindig csobogva pisilnek?
5. Gyárilag dobnak betonkockát a WC lefolyóba, ami aztán a könyökökben mindig forog kicsit a lehúzásnál?
6. A szellőző csak arra jó, hogy ha egy lakásban 100%-ig büdös van akkor a többiben is legyen kb. 20%-ig?
7. Vendég érkezésekor a lépcsőház miért alakul át fogadóvá, illetve a távozásuk miért olyan nehéz, hogy még lentről is fel kell valamiért kiabálni?
8. Miért van mindig eggyel több autó, mint parkolóhely?
9. Ha valaki felkiabál az anyukájának, miért azt mondja, hogy Anyuuuuuuuuuuu? Vagy mindegy melyik néz ki?
10. A kaputelefonok... na, miért nem lehet emberi "csengőhangjuk"?
11. Vajon miért nyitják ki "csak úgy" néha a lakás ajtaját, végigzörgetve az összes reteszt és biztonsági zárat, mikor nem jött senki.
12. Ki csavargatja állandóan a lépcsőházi automata ajtólassítót a két végletre?
13. A térfigyelők miért akkor nem látnak semmit, mikor kéne?
14. A lépcsőházi világítás nappal miért világít állandóan, éjjel miért nem lehet felkapcsolni?
15. Na és a robogósok, akik talán félve a veréstől már hordákban zümmögnek egész este... ők hova mennek, ha sosem érkeznek meg? :)

A lichthof-ot sok mindenre lehet használni, csak amire kitalálták, na pont arra nem - hogy ugye beengedje a kinti természetes fényt a konyhába vagy más félreesőbb helyiségekbe, ne kelljen állandóan villanyt kapcsolni. A kényelmes, lakásból elérhető kukaürítő, szemétleöntő funkció után a hétvégén újabb, számomra eddig ismeretlen lehetőséget tártak elém a szomszédok: a kihasználatlan teret zártláncú konferenciatelefon-hálózatként, afféle voice-chat módjára kezdték el használni.

A harmadikon lakó asszonyság ugyanis rászokott arra, hogy a konyhából instruálja hiperaktív gyermekét, miszerint "nem tudsz legalább egy pillantra a seggeden maradni, te hülye kis barom, a kurva anyádat". Az önkritika ilyetén módon való gyakorlásának, és ezáltal a pedagógiai paradigmaváltásnak két lépcsőház lakói lehettek fültanúi naponta húsz- harminszor, mivel ugyanoda nyílik az ablakuk. A tíz emelet magas, ötször öt méteres vasbeton falú szögletes cső - a lichthof maga - pedig igen jól vezeti a hangot.

Körülbelül egy hónap után próbált véget vetni ennek egy öblös férfihang, hogy "elhallgassatok mán', a büdös picsába mán'." Legalább fél órára valóban csönd is lett, viszont a gyermeknevelés nem állhat meg egy pillanatra sem, úgyhogy a kurvaanyázás újrakezdődött. Megismétlődött a "tartózkodó kérelem" is, mire a magyar anya a család védelmezésébe fogott, kijelentve, hogy "a magad dolgával foglalkozzál te alkoholista szar". Erre szállt be a harmadik lakó valahonnan az ötödik tájékáról, hogy igaza van a Pistának, ezt hallgatjuk már egy hónapja. Ment a viszontválasz, jött a következő lakó, az egész kezdett egy parlamenti vitanapra hasonlítani, konkrét sérelmek, megoldandó problémák, ideológiai nézeteltérések kerültek elő pillanatok alatt.

A felnőttek lelkesedése viszont úgy egy hét után ábbhagyott, pár nap elteltével már csak kisebb kölcsönügyletek szerveződtek, kocsmai (értsd: garázsbolt) sörmeghívások hangzottak el a panelchat-en.

A gyermeknevelés hevességének intenzitása is alábbhagyott, mert a hiperaktív fiúcska felfedezte lichthof-ban rejlő lehetőségeket, az ablakhoz hívta barátait, és azóta övék az éter. A főzőcskéző, és korábban kiabáló anyuka is megnyugodhat, a gyerek végre nem a szobában tör össze percenként egy vázát, hanem áll a nyitott ablakban, és beszélget a barátaival, akik hozzá hasonlóan a párkányon foglalnak helyet. Legalább ők sem a neten, meg a tévében nézik sutyiban a pornót, plusz nem kell izgulni sem, hogy az utcán elveszik tőlük a mobilt a nagyobbak, gondolhatja a többi szülő is.

Ráadásul eddig még nem zuhant le egy kölök sem, ami a panellakók már gyermekkorban megmutatkozó túlélési ösztöneinek megdönthetetlen bizonyítéka.

Napi Főtáv rovatunk következik, amelyben egy korábbi kommentáradatra reagáltatjuk a Főtávot, konkrétan annak szóvivőjét, Balog Róbertet. Az alábbi történetben Ügyfél vádolja Főtávot lefizetéssel, Főtáv pedig félinformációkat sejt a háttérben. Szerepet kap egy feleslegesen vásárolt mérőóra is, illetve kiderül, hogy a közös képviselő orákulum, nélküle távhős ügyet intézni nem lehet. (Szürkével a komment szövege, sárgával kiemelve a kérdésem, zölddel pedig Balog Róbert válasza.)

Adott egy budapesti panelház a bizalomgerjesztő nevű kaszásdűlői részen, ami, hát finoman szólva sem hasonlít egy Dubai toonyházra. Tudja ezt az ott élők többsége is, de azért ők igyekeznek lehetőség szerint még inkább észrevehetővé tenni a különbségeket, például a lépcsőházi liftek hatékony amortizálásával.

Régen mutatkozott a Panelblogon akkora aktivitás, mint a múltkori Főtávos bejegyzés publikálása után. Az íráshoz 114-en szóltak hozzá, a billentyűzetet ragadók többsége - panellakóhoz méltatlan módon - egész normálisan nyilvánult meg, értelmes kérdéseket tett fel. Az akkor kommentelők között akadtak vállaltan Főtáv-alkalmazottak (Sperla Ervin és balogr néven), akik segítségüket ajánlották a kérdések megválaszolásában. Éppen ezért gyűjtöttem össze egy kisebb adagot azokból a felvetésekből, amelyekre a hozzászólások között nem érkezett válasz, illetve amelyek engem is további kérdezésre ösztönöztek.

A Főtáv reakciói - Balog Róbert szóvivő billentyűzetéből - megérkeztek, az emészthetőség és a további viták elmérgesítése végett részletekben közlöm azokat: minden napra jut egy kis idegesekednivaló, jót tesz ez testnek, s léleknek.

Teheneket már láttunk, disznóvágásról videófelvétel is készült, a lakótelepi agrárium második lába, a növénytermesztés viszont csak egy sikertelen ringlószilvafa-hasznosítás kapcsán lett megemlítve a blogon. Pedig a természetközeli, földmíves (igen, így) életmód szintén igencsak vonzó a panellakó számára, főleg, hogy nem kell korán kelni hozzá, sőt a szomszéd csaj előtt is lehet villogni az erkélyen félmeztelenül, szalmakalapban, metszőollót csattogtatva. Cigi lóg a szájból, tiszta farmerfíling, nagyon bejön a nőknek.